Shop menü

MEGVANNAK A REDMI NOTE 12 SZÉRIA HAZAI ÁRAI

A Redmi Note 12 modellekkel együtt a Redmi Watch 3 okosóra is megjött a magyar piacra.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Megvannak a Redmi Note 12 széria hazai árai

Néhány nappal ezelőtt számolhattunk be arról, hogy a Redmi Note 12 modellek megjöttek Európába, most pedig már a készülékek hazai bevezetéséről beszélhetünk, ami mindenképpen örömteli. Már pontosan tudjuk, mennyibe fognak kerülni a Note 12 modellek itthon, és ezekkel együtt a Redmi Watch 3 is befut. Ráadásul a debütálásukkal együtt exkluzív ajánlatokkal is szolgál a márka.

A legolcsóbb tagja a Redmi Note 12 vonalnak a szimpla 4G LTE támogatású mobil lett, ami eleve a napokban debütált, ezt korábban nem ismertük. Ez a modell egészen jó ajánlat lett, mert 89 ezer forintos összegért cserébe 120 Hz-es, 6,67 colos, AMOLED kijelzőt nyújt Full HD+ felbontással, és 50 MPixeles főkamerával rendelkezik, egy 8 és egy 2 megapixeles egység mellett. Persze videózni csak Full HD-ban képes, 4K opció nincs.

Galéria megnyitása

A Snapdragon 685 rendszerchipet használja a Redmi Note 12, és IP53 minősítést is kapott, szóval kis mértékben elviseli majd a vizet, a por pedig nem tehet benne kárt. A készüléknek az oldalán van ujjlenyomat-olvasója, rendelkezik 3,5 milliméteres Jack aljzattal is a C-típusú USB mellett. Az akkumulátora 5000 mAh-s, és 33 wattos teljesítménnyel lehet tölteni. Akit bővebben is érdekelnek az eszköz képességei, azok az előző heti hírünkben olvashatnak még róla.

Galéria megnyitása

A Redmi Note 12 széria többi tagjával mostanra több alkalommal is foglalkoztunk, minden apró részletet a megjelenésük alkalmával született novemberi hírben ismertettünk. A Redmi Note 12 5G esetében a hazai ár 120 ezer forintban lett meghatározva, ami nagyjából egybevág a 300 eurós európai árral. A Redmi Note 12 Pro 5G esetében 400 euró volt az európai ár, és ennek megfelelően 155 ezer forintért kapják meg a magyar vásárlók. A Redmi Note 12 Pro+ pedig egy hajszállal még olcsóbb is itthon, mint az EU más országaiban (500 euró), ez 190 ezer forintba fog kerülni.

Mindegyik mobil április 3-án kerül majd a boltokba a Xaiomi hivatalos partnereinél.

Az okostelefonok mellett a Xiaomi elhozta nekünk a Redmi Watch 3 okosórát is. Ez decemberben debütált Kínában, és egy egyszerű, de jó funkcionalitással szolgáló eszközről van szó, ami tényleg jó párost alkothat bármelyik fenti mobillal. A Watch 3 1,75 colos AMOLED kijelzőt vonultat fel egészen jó fényerővel. Van itt rengeteg digitális számlap, végtelen mennyiségű sportmód és minden, amikkel már az eddigi órák is szolgáltak.

Galéria megnyitása

Képes az óra véroxigénszintet mérni, lehetőséget nyújt bizonyos okosotthon eszközök távolról történő kezelésére, és rendelkezik SOS funkcióval is, ami jól jöhet például az idősek számára. A hívások indításához viszont az kell, hogy a mobil a közelben legyen. Csak 37 gramm maga az óra, és 5 ATM nyomást képes elviselni. Az üzemideje normál használat mellett nagyjából 12 órás lesz. Ezzel a kiegészítővel is foglalkoztunk már részletesebben, mikor decemberben reflektorfénybe állt.

A Redmi Watch 3-ért 45 ezer forintos összeget kell majd leszurkolni a kasszától való távozás előtt, és ezt is április elejétől lehet majd megvásárolni ugyanott, ahol a cég okostelefonjai is elsőként forgalomba kerülnek.

A bevezetőben említettük, hogy lesznek különleges ajánlatok. Nos, itt arról van szó, hogy a vállalat április 3-tól 16-ig indít egy Xiaomi Fan Festival promóciót, és ennek a keretében lehet majd kedvezményes utalványokkal hozzájutni az termékekhez. A Redmi Note 12 Pro 5G vásárlói 10 ezer forintos, a Redmi Note 12 telefont választók 7 ezer forintos, a Redmi 12C mellett döntők pedig 5 ezer forintos vásárlási utalványt kapnak.

Galéria megnyitása

Elmondta a vállalat, hogy a Xiaomi Fan Festival nemcsak a Redmi Note 12 széria esetében lesz érdekes. Ebben az akcióban egyéb Xiaomi termékek is részt vesznek majd, és sok más kedvezményes ajánlatra is számítani lehet.

Az utóbbi időben Európában a Xiaomi számára nem ment túl jól a szekér, ezért igyekszik a vállalat most kicsit felpörgetni az eladásokat. De azt is látni kell, hogy a Redmi Note 12 széria nagyon lassan jött meg Magyarországra, ez pedig semmi esetre sem a siker záloga, ráadásul azért arról sincs már szó, hogy olyan lehengerlő ajánlatokról lenne szó, mint a néhány évvel ezelőtti Note sorozatoknál.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére