A Redmi Note 12 sorozat sok taggal rendelkezik már most, és a következő hónapokban valószínűleg még több eszköz jön majd ezen a néven, ha abból indulunk ki, hogy a Redmi Note 11 esetében mit láthattunk tavaly. Most teljesen új készülékként a Redmi Note 12 4G jött, és kiderült, mennyibe fog kerülni Európában a Redmi Note 12 széria.
Tavaly novemberben mutatta be a Xiaomi Kínában a Redmi Note 12 modelleket. Akkor a Redmi Note 12, 12 Pro, 12 Pro+ és Note 12 Explorer kiadás jelent meg. Európába ebből a négyesből az utolsó, az Explorer verzió nem érkezik, a másik három modell viszont igen. Az újdonságok 300 és 500 dollár közötti áron kerülnek majd az európai boltok polcaira. Azt még nem tudni, hogy a hazai árazásuk miként alakul, de rövidesen erre is fény derülhet majd.
A Redmi Note 12 Pro+ már egy 200 megapixeles kamerával kerül a boltokba az öreg kontinensen az 500 eurós összegért cserébe. Alapjáraton 8/256 GB-os kivitelben lesz elérhető, amire nem is lehet már különösebb panasz. 5000 mAh-s akkut nyújt a mobil, ami 120 wattal lehet tölteni, így pillanatok alatt elég energiát fog magába szívni több órányi használathoz. Egyébként 6,67 colos OLED panelt nyújt 120 Hz támogatással, és a Dimensity 1080 dolgozik benne 5G-t is biztosítva.
A Note 12 Pro modell 400 eurós áron ugyanazt a kijelzőt és rendszerchipet biztosítja, mint a Note 12 Pro+, még az 5000 mAh-s akkuban sem kell kompromisszumot kötni, de a gyorstöltés például már nem ugyanolyan, „csak” 67 wattal táplálható. Ebben az esetben a felhasználóknak be kell érnie az 50 megapixeles főkamerával, a körítése viszont ugyanaz, mint amit a Note 12 Pro+ is biztosít. Mindezek mellett a Note 12 Pro lehet majd a széria legkeresettebb tagja.
300 eurós összegért cserébe a Redmi Note 12 4/128 GB-os kivitelben kerül a felhasználók kezébe, szóval itt a RAM már eléggé meg van vágva. Bár ez a készülék is 120 Hz-es AMOLED panelt használ 6,67 colos méretben, itt már több olyan rész is van, ahol lejjebb kell adni. A Snapdragon 4 Gen 1 rendszerchipet használja, és csak egy 48 MPixeles főkamerával rendelkezik, 4K videózásra sem képes már a többiekkel szemben. Az akku ebben is 5000 mAh-s, de tölteni már csak 33 wattal lehet. Minden Note 12 modell IP53 minősítéssel rendelkezik egyébként, szóval minimálisan, de bírják a nedvességet.
A teljesen új Redmi Note 12 4G 200 euróba kerül majd, és érdekes módon még az egészen kedveső ár mellett is megtartotta a 6,67 colos AMOLED kijelzőt, ami ráadásul 1200 nites fényerőt tud, 120 Hz-es és Full HD+ felbontású. Az Android 13 fut rajta a MIUI 14 grafikus felülettel, szóval ebből a szempontból sem érheti kritika.
Az előlapi kamerája 13 megapixeles, Full HD videózásra képes. A hátán három képalkotó sorakozik, van egy 48 MPixeles főkamera PDAF támogatással, emellett pedig felbukkant még egy 8 megapixeles egység ultraszéles látószögű optikával, a sort pedig egy 2 MPixeles makró egység zárja. Videózni a főkamerával is csak 1080p-ben képes a Note 12 4G.
A Snapdragon 685 rendszerchip található itt, ami egyáltalán nem egy szerény tempóra képes megoldás, csak nincs benne 5G modem. A RAM 4, 6 vagy akár 8 GB is lehet, a tárhely pedig 64 vagy 128 GB-os kapacitással szolgálhat, miközben bővíthető is. A kapcsolati lehetőségei között van 4G LTE modem, 802.11 a/b/g/n/ac Wi-Fi, Bluetooth 5.2 modul és A-GPS vevő is, extraként pedig szolgál infrával.
A többiekhez hasonlóan ez a termék is IP53 védettséget élvez, szóval a fröccsenő vizet még bírni fogja, de egy intenzív esőben már nem szabad kint felejteni. 183,5 gramm a mobil, elérhető lesz szürke, kék és zöld színekben is. Az ujjlenyomat-olvasó az oldalán található, és 3,5 milliméteres Jack csatlakozóval is rendelkezik még a C-típusú USB mellett. Mindezt pedig egy 5000 mAh-s akkumulátor látja el a működéshez szükséges energiával.
Összességében a 4G-s Redmi Note 12 egy nagyon jó csomag az árához mérten, így valószínűleg ez is keresett lehet majd, noha az 5G hiánya miatt már sokan biztos nem ezért állnak majd sorba.