Shop menü

MEGSZŰNIK A GFXBENCH ÉS A COMPUBENCH, A KÉT NÉPSZERŰ, MAGYAR FEJLESZTÉSŰ TESZTPROGRAM

A Kishonti fejlesztőcsapata egy 21 éve zajló fejlesztői munka végére tett pontot ezzel a döntéssel.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Megszűnik a GFXBench és a CompuBench, a két népszerű, magyar fejlesztésű tesztprogram

Két népszerű tesztprogram ért pályafutásának végére, amelyek alapjaikat tekintve egy 21 éve indult projekt részeit képezték. A GFXBench és a CompuBench hivatalosan is elbúcsúzott, már nem sokáig működhetnek a hozzájuk tartozó weboldalak sem, viszont mindkét szoftver elérhető lesz nyílt forráskódú verzióban a fejlesztő GitHub könyvtárán keresztül. A döntés hivatalos és végleges, erről Kishonti László, a fejlesztést végző csapat vezetője számolt be a minap.

A két alkalmazás pályafutása még 2004 folyamán indult, amikor megjelent a JBenchmark, eredetileg a korai mobilok tesztelését célozva, majd megérkezett a GLBenchmark és a DXBenchmark is, amelyekből kifejlődött a GFXBenchmark, ami a GPU alapú tesztelést tette lehetővé. A fejlesztők a GPGPU alapú teljesítménymérést is fontosnak tartották, ezt a CompuBench segítette, amelynek elődje korábban a CLBenchmark volt.

Galéria megnyitása

A GFXBench egy keresztplatformos, többféle API-t támogató háromdimenziós grafikai tesztprogram volt, ami a GPU teljesítményét, fogyasztását, illetve renderelési minőségét hivatott mérni különböző platformok alatt, amelyek között jelen volt a Windows, a macOS, az Android, az iOS, illetve egyebek is. API-k terén a DirectX mellett a Metal, az OpenGL ES, illetve a Vulkan is jelen volt a támogatott megoldások között, és egyebek is szerepeltek a listán.

A CompuBench már nem a grafikai teljesítményre koncentrált, hanem a nyers általános számítási teljesítményre. A CUDA, OpenCL, illetve Metal támogatással egyaránt rendelkező szoftvert asztali- és mobil környezetben szintén lehetett használni, tesztjei között számos GPU-intenzív mérés foglalt helyet, legyen szó képfeldolgozásról, fizikai számolásáról, vagy egyéb feladatokról.

Galéria megnyitása

A tervek szerint az alkalmazások nyílt forráskódú változatban fennmaradnak, BSD licenc alatt lesznek elérhetőek, az eredményeket tartalmazó adatbázist azonban csak korlátozott mértékben mentik le. Az eredményeket API, hardvertípus, illetve operációs rendszer szerint csoportosítják, az egyes csoportokon belül pedig kijelző-felbontás szerinti rendezés valósult meg. A lementett eredménylista csak azokat a méréseket tartalmazza majd, amelyek az adott csoportra legjellemzőbb felbontás mellett készültek, és ezek közül is csak az utolsó 100 eredményt veszik figyelembe az adott felbontáson, azaz toplista jellegű mentésről lesz szó, összesített maximális teljesítménnyel, valamint medián- és átlag-eredménnyel. Lényegében ugyanazt a koncepciót alkalmazzák, amit a gfxbench.com-on látni lehetett az eredmények összegzésénél.

A szerveroldali szolgáltatások szépen lassan kikapcsolnak, majd a hónap folyamán a GFXBench és a CompuBench aktuális verziói eltűnnek az Apple App Store és a Google Play kínálatából, ezzel együtt az új eredmények feltöltését is tiltani fogják, valamint a publikusan tallózható eredmény-adatbázist is eltávolítják a gfxbench.com virtuális hasábjairól. A nyílt forráskódú alkalmazásokat helyben lehet majd futtatni, valamint a mentett eredményekből is ki lehet bányászni a keresett adatokat, ha összes szeretnénk hasonlítani őket a friss mérési eredményekkel.

A szoftverek itt érhetőek el a GitHub virtuális hasábjain keresztül.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére