Megmérték, mennyit nyom a Béta Pictoris bolygója

A fiatal égitest tömegét radiális sebességméréssel, vagyis a csillagnak a bolygó hatására jelentkező apró kilengései alapján állapították meg.

Megmérték, mennyit nyom a Béta Pictoris bolygója

A β Pictoris 167 fényévre van tőlünk, és mindössze 20 millió éves. Annyira fiatal rendszerről van szó, hogy a központi égitest körül még ott van annak a gáznak és pornak a maradéka, amely a csillag formálódott. Ebben az anyagkorongban pedig, ahogy 2008-ban kiderült, egy nagyon ifjú planéta is kering. A β Pictoris b ráadásul azon kevés exobolygók egyike, amelyről közvetlen képet is sikerült készíteniük a szakértőknek.

A sikerhez nagyban hozzájárult a rendszer fiatalsága: a bolygó annyira új, hogy még rendkívül forró (felszíne nagyjából 1,450 °C-os), így jelentős mennyiségű infravörös sugárzást bocsát ki magából. A bolygót nagyjából 20 földi év alatt kerüli meg csillagát, és mivel pályájára majdnem pontosan oldalról látunk rá, mozgás közben úgy tűnik, mintha előre-hátra vonulna csillagához képest.

Galéria megnyitása

A bolygót az elmúlt évtizedben sokan tanulmányozták, tömegét azonban különösen nehéznek bizonyult meghatározni. A korábbi becslések 4–17 jupitertömegre tették a planétát, attól függően, hogy milyen modellt használtak a kutatók. Egy új vizsgálattal azonban végre pontosan sikerült meghatározni, mennyit is nyom a bolygó. Ehhez a csillag mozgását tanulmányozták a szakértők.

A β Pictoris (és minden más csillag) útja a Földről nézve meglehetősen bonyolult. A csillag egyrészt kering a Tejútrendszer közepe körül, és mivel ezt más sebességgel teszi, mint a Nap, az évek során lassan elmozdul az égen a távolabbi csillagokhoz képest. Ehhez adódik, hogy ahogy a Föld a Nap körül kering, a csillagot folyamatosan változó szögből látjuk, ami úgy realizálódik, hogy az égitest az év folyamán egy apró ellipszist ír le az égen. Ezt nevezzük parallaxisnak.

A valódi mozgás és a parallaxis együttes eredményeként a csillag nem egyenesen halad az égen, hanem a Földről nézve hurkokat ír le. A β Pictoris esetében azonban ezzel még mindig nincs vége a történetnek. A csillagászok a Gaia űrtávcső, és elődje, a Hipparcos adatai alapján éveken át pontosan meghatározták a csillag helyét az égen. És az adatokból az derült ki, hogy a várt „tiszta” hurokmintán belül a csillag egy kicsit jobban „kileng” mozgás közben.

Galéria megnyitása

Ez pedig a körülötte keringő bolygó gravitációs hatásának tudható be, amelyről a kutatók java azt hitte, hogy ilyen távolságból nem lehetséges kimutatni. A csillag és a planéta a rendszer közös tömegközéppontja körül kering, vagyis a bolygó mellett a csillagnak is van egy, igaz sokkal szűkebb pályája a rendszeren belül. A hurokmintázaton pedig ezek az apró körök látszódnak, és a hatás pontos felmérése révén pontosan meghatározható a bolygó tömege.

Az új adatok alapján a β Pictoris b 11 ± 2 jupitertömegű, vagyis egy igen méretes gázóriás, amely – szintén az új információk alapján – 22,2–24 év alatt ér körbe pályáján. Ennek meghatározása nem sikerülhetett volna a Gaia pontossága nélkül, ami arra is reményt ad, hogy hasonló méréseket más rendszerek esetében is el lehet végezni.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap