Az „exoshortot” egy amerikai és dél-koreai kutatókból álló csapat fejleszti, és a találmány érdekessége az elmúlt években látott különféle exoszkeleton-prototípusokkal szemben, hogy könnyű, teljesen hordozható és nagyrészt flexibilis anyagokból készült. Vagyis a motort és az akkucsomagot leszámítva tényleg úgy fest, mint egy rövidnadrág, ami azonban felvéve segít a csípőt és a lábakat úgy mozgatni, hogy az optimális legyen, energiát spórolva meg viselőjének.

Philippe Malcolm, a kutatás biomechanikával foglalkozó vezetője szerint saját fejlesztésük különösen abban emelkedik ki a mezőnyből, hogy a séta mellett a futást is segíteni tudja, ami másfajta ízületi és izommozgásokat igényel. Míg ugyanis a legtöbb ember számára nem jelent gondot, hogy sétából futásra váltson, ez az átmenet az exoöltözékek esetében eddig jóval problematikusabbnak bizonyult.

 

Galéria megnyitása

A fejlesztők a feladatot úgy oldották meg, hogy az exoshort két „erőprofillal” rendelkezik, illetve egy olyan algoritmussal is, amely felismeri az éppen aktuális mozgásformát, és ennek megfelelően vált a két mód között. A prototípust egészséges önkénteseken tesztelték, akik különböző körülmények között sétáltak és futottak vele (például futópadon és terepen is). Az önkéntesek energiafogyasztását a kilélegzett oxigén mennyisége alapján követték.

A napokban publikált eredmények alapján az energiaspórolás mértéke nem eget rengető ugyan, de stabil és meggyőző. Séta közben 9 százalékos, futás közben 4 százalékos energiacsökkenést észleltek a szakértők, amikor az önkéntesek a robotikus ruhadarabot viselték. Korábbi hasonló rendszerek ennél ugyan nagyon mértékű redukciót is produkáltak, de vagy csak séta, vagy csak futás közben. Malcolm elmondása szerint a mostani eredmények statisztikailag szignifikánsak, és a rendszer további fejlesztésével jelentősen javíthatók is lehetnek.

A szakértők a következő fázisban egyrészt könnyebbé akarják tenni a prototípust, amely jelenleg 5 kilogrammot nyom, másrészt azt is vizsgálni akarják, hogy az átlagember és a mozgáskorlátozottak mozgását mennyivel teszi könnyebbé egy ilyen rendszer. A jövőben az ilyen fejlesztések számos célra használhatók lehetnek, például segíthetnek a nagyobb terhek sérülés nélküli cipelésében, vagy a mozgáskorlátozottak és rehabilitációra szorulók mozgásában, mondja Malcolm.

Utóbbira már van is példa, egy bostoni cég, a ReWalk Robotics ezen a nyáron kezdett olyan lágy exoöltözékeket árusítani rehabilitációs intézmények számára, amelyek részben az exoshorton dolgozók csoport munkáján alapulnak. Az FDA júniusban engedélyezte a ReStore Exo-Suit használatát sztrók miatt alsó végtagi mozgásproblémákkal küzdő betegeknél. Ez a rendszer elsősorban a bokákra, nem pedig a csípőre fókuszál, de nagyon hasonlón működik, mint a rövidnadrágos fejlesztés.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2019. aug. 19. 13:26
#2

jók ezek a dolgok, főleg amikor hozzászokik a test, és ugyanott van, csak még ilyen szart is kell hordani

thestock
thestock
2019. aug. 21. 8:24

@axe  hogyne. A katonának még mindig nagy szerepe van a harctéren. Elég csak utánajárni hogy mennyibe kerül a kiképzése, fenntartása, felszerelése. Fejlődik a ruházat, a fegyverzet, a technológiák, amivel az ellenségen próbálnak felülkerekedni... Kétlem hogy igény nélkül, "csak úgy" történik mindez.

19milan97
19milan97
2019. aug. 19. 13:07
#1

4% energiacsökkenés futás közben.. 10km futás után 400m grátisz. Megérősnek hangzik.

Vissza az oldal tetejére