A Seagate három új SATA merevlemezzel rukkolt elő, amelyek ugyanúgy 32 TB-os adattároló kapacitással rendelkeznek, mint a vállalat által még 2024 végén bemutatott Exos M merevlemeze, ami az első, széles körben is elérhető HAMR alapú merevlemeznek számított anno, de CMR helyet még SMR adatrögzítési technológiát használt, ellentétben 30 TB-os társával, ami már CMR alapokra építkezett.
Az új modellek, amelyek az Exos, a Skyhawk és az IronWolf Pro sorozatba érkeznek, a magasabb adattároló kapacitású üzleti merevlemezek területén már bizonyított Mozaic 3+ platformot használják, azaz HAMR technológiát használnak és CMR (Conventional Magnetic Recording) elven működnek, merevlemezkorongjaik pedig héliummal töltött házban pörögnek.
A 3,5 hüvelykes formátumú merevlemezek alapját adó platform mindhárom esetben SATA 6 Gbps-os csatolófelületet használ, maguk a HDD korongok pedig percenként 7200 fordulatot tesznek meg. Közös tulajdonság továbbá az is, hogy 512 MB-nyi gyorsítótár segíti a különböző műveletek megbízható végrehajtását, az adatátviteli sávszélesség pedig 285 MB/s-nál tetőzik. Ezek a meghajtók éves szinten összesen 550 TB-nyi írásmennyiséget viselnek el a jótállás keretén belül, átlagos fogyasztásuk pedig 8,2 W körül helyezkedik el – az egyes modellek között persze lehetnek különbségek.
Mindhárom meghajtóhoz egyedi algoritmusokat fejlesztettek és egyedi kiegészítőket is rejt a ház, amelyek az adott felhasználási terület igényeihez igazítják a termékek működését. Az Exos széria 32 TB-os újdonsága elsősorban az üzleti szerverekben bukkanhat fel, ahol a kis és közepes hiperskálázók igényeihez passzolnak majd, legyen szó adat-intenzív feladatokról, vagy éppen az AI-hoz kapcsolódó munkavégzésről. Az új merevlemez 5 év korlátozott gyártói garanciával érkezik és a gyártó közleménye szerint HDD korongonként akár 3 TB-nyi tárhelyet is kínálhat.
A SkyHawk AI modell főként NVR rendszerekbe érkezik, azaz biztonsági megfigyelő rendszerek részeként működhet, ahol a 32 TB-os modell akár 10 000 óránál is több videót tárolhat, méghozzá folyamatosan, a nap 24 órájában és a hét minden napján helytállva. Ez a meghajtó a hivatalos adatok alapján maximum 32 AI csatornát tud egyidejűleg kezelni, valamint akár 64 HD kamera képét is rögzítheti, ha szükséges. Az AI kapcsán a valós idejű felvételi események száma másodpercenként 120 lehet, míg a valós idejű összehasonlítási események száma másodpercenként 96-ra rúghat.
A meghajtó tartalmaz RV szenzort is, ami a NAS-okra optimalizált modellekből már ismerős lehet: a HDD korongok forgásából és a motor keltette rezgésekből eredő vibrációt próbálja hatékonyan ellensúlyozni, hogy az ne gyakoroljon negatív hatást a HDD működésére. A kieső képkockák ellen az ImagePerfect AI névre keresztelt funkció gondoskodik, ami több tíz, egymással párhuzamosan folyó stream esetén is próbálja hatékonyan és eredményesen rögzíteni az eseményeket. Ehhez a meghajtóhoz extraként jár még három évnyi Seagate Rescue Data Recovery Services előfizetés, illetve SkyHawk Health Management funkció is, a korlátozott gyártói garancia időtartama pedig 5 év.
Érkezik még egy 32 TB-os IronWolf Pro meghajtó is, ami viszont már a vállalati NAS-ok területét próbálja meghódítani, a RAID funkcionalitáshoz igazított firmwareés az AgileArray szoftver segítségével, valamint ez a modell is tartalmaz RV szenzort. Extraként jár még hozzá az IronWolf Health Management funkció is, amellyel hatékonyan monitorozható a merevlemez működése, így aktuális állapotáról is részletes képet kaphatnak az üzemeltetők. Az árban benne foglaltatik továbbá három évnyi Seagate Rescue Data Recovery Services előfizetés is, a korlátozott gyártói garancia időtartama pedig ebben az esetben is 5 esztendő.
A hivatalos tájékoztatás alapján az új merevlemezek közül a SkyHawk AI verzió 699,99 dollárba, az Exos 729,99 dollárba, míg az IronWolf Pro 849,99 dollárba kerül. Az újdonságok már mindannyian elérhetőek a Seagate hivatalos partnerein keresztül.