Shop menü

MEGÉRKEZETT EURÓPÁBA A LEGÚJABB NOVA GENERÁCIÓ

A Huawei Nova okostelefonok mindig is kedveltek voltak az öreg kontinensen, és a cég most igyekszik a Nova 10 sorozatot is sikerre vinni, ami nem lesz egyszerű feladat.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Megérkezett Európába a legújabb Nova generáció

Annak ellenére, hogy a Huawei Kínán kívül a GMS nélkül elvesztette a közönsége jelentős részét, nem adja fel, és a legfontosabb modelleket továbbra is elhozza a vásárlóknak. Azok, akik továbbra is kitartanak a Huawei mellett, hamarosan lecsaphatnak akár a Nova 10 vagy Nova 10 Pro okostelefonokra is.

Július elején rántotta le a leplet a Huawei a Nova 10 párosról, most pedig arról számolhatunk be, hogy ezek jönnek az európai boltok polcaira. Az sem titok, mennyibe fognak kerülni az eszközök. A Nova 10 ajánlott fogyasztói ára 500 euró lesz a régiónkban, míg a jobb képességekkel rendelkező Nova 10 Pro 730 eurós áron kelleti majd a bájait. Ezek meglehetősen magas összegek, és ahhoz képest is vastag árazásról beszélhetünk, hogy milyen lehetőségeket nyújtanak a termékek.

Azt mindenképpen tudnia kell a vásárlóknak, hogy az Egyesült Államok minden 5G technológia támogatásától eltiltotta a Huawei-t, ami azt jelenti, hogy ezek a mobilok sem 5G képesek. Az Emotion UI 12 grafikus felhasználói felületbe bújtatott Android fut az eszközökön a Google applikációi, és még egy sor más megszokott alkalmazás nélkül. A HarmonyOS Európába továbbra sem jön, Kínában már ezzel kerültek a boltokba az okostelefonok.

Az újdonságok 120 Hz-es megjelenítésre képes, HDR10 támogatást nyújtó megjelenítőt kaptak, AMOLED technológiás alapot felhasználva. A Nova 10 6,67 colos átlóval és Full HD+ felbontással szolgál, a Pro modellnél pedig már 6,78 hüvelykes panelen feszül 2652 x 1200 pixel, szóval a képpontok sűrűsége már 429 PPI-s. Mindkét telefon kapott 60 MPixeles frontkamerát, a Nova 10 Pro pedig még egy 8 megapixeles társkamerát is nyújt a kijelzőbe foglalva – portréknál fog ez munkába állni.

Az Európába érkező Novák 50 megapixeles főkamerát tartogatnak, van egy 8 MPixeles képalkotójuk ultraszéles látószögű optikával, és egy 2 megapixeles mélységérzékelő zárja a sort. 4K Ultra HD videózásra is képesek a masinák, miközben lassított videózásra is befoghatóak, ilyenkor akár 960 FPS is elérhető.

A Huawei a Snapdragon 778G rendszerchipet használja a mobilokban, szóval a teljesítményt tekintve nem érdeme különbségre számítani a Nova 10 és Nova 10 Pro testvérek között. A Qualcomm ugyebár ezeket a chipeket már integrált 5G modemmel szállítja, de a Huawei-nek erről le kell mondania az USA döntése nyomán. A szerkezetek közös nevezőn vannak a RAM és a térhely szempontjából is, 8 GB memória és 128 vagy 256 GB tárhely van a fedélzeten.

Galéria megnyitása

Sztereóban szólalnak majd meg az okostelefonok, jó hangzást tudnak biztosítani, 3,5 milliméteres Jack azonban nem került egyik kivitelbe sem, csak C-típusú USB biztosított. Az ujjlenyomat-olvasót nem nélkülözik, ezt a tervezők a képernyő mögé költöztették be. A Nova 10 egy 4000 milliamperórás kapacitású akkumulátort kapott, 66 wattos gyorstöltéssel, a Nova 10 Pro pedig pedig egy 4500 mAh-s telepre lett bízva, és ezt már 100 wattal lehet táplálni. 20%-ról 80 százalékra mindössze 10 perc alatt fog feltölteni.

Galéria megnyitása

A Nova 10 nincs 7 milliméter vastag, csak 6,9 mm-es, és a Nova 10 Pro sem több 7,9 milliméternél, a tömegük pedig 168, illetve 191 gramm. A jó megjelenésű és kecses eszközök valószínűleg csak a leghűségesebb Huawei vásárlók kezében fognak kikötni ilyen árazások és megkötések mellett, de azt mindenképpen jó azért látni, hogy a gyártó nem adja fel.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére