A Xiaomi a Poco márkanév alatt továbbra is próbál jó ár-érték arányú eszközöket letenni az asztalra, de nincs egyszerű helyzetben. A felsőkategóriás Poco F9 modelleknél az ár jelentősen emelkedett, de itt legalább nem azt látjuk, hogy érezhetően rosszabb készüléket kapnak a vásárlók a pénzükért cserébe.
A Poco F8 Pro 650 euróról indult korábban, az új Poco F9 Pro 900 eurót kóstál, itthon pedig már 270 ezer forintért cserébe beszerezhető a 256 GB-os kivitel, az 512 GB-os modellért pedig 290 ezer forintot kér a vállalat. A Poco F9 Ultra pedig 1100 euróról indul tőlünk nyugatabbra, miközben a felmenője még csak 830 euróba került a bevezetésekor. Nálunk viszont még 300 ezer forintról indít a 12/256 GB-tal szerelt modell, és 330 ezer forintért kelleti a bájait a 16/512 GB-os kiszerelés. Szóval nálunk azért még versenyképesebbek maradtak az árak.
A tervezők a Poco F8 Pro és az F8 Ultra modellekkel kijelölt úton haladtak tovább idén, ami azt jelenti, hogy a készülékek méretben nem változtak, egy minimálisan lettek jobbak az alkalmazott AMOLED panelek. Az F9 Pro 6,59 colos méretet nyújt 2510 x 1156 képpontos felbontással, az F9 Ultra pedig 6,9 hüvelykes felületen vonultat fel 2608 x 1200 pixelt. Mindkét mobil képes már 4500 nites fényerőt elérni, HDR videós módban pedig még 10 000 nites csúcsfényt is villanthatnak. 12 bitesek az egységek, Dolby Vision támogatással szolgálnak, 185 Hz-es üzemre képesek, és Gorilla Glass 7i üveg védelme alatt állnak.
A Xiaomi egyelőre még nem készült el az Android 17 frissítésével, itt továbbra is az Android 16-ot alkalmazza a HyperOS 3 grafikus felhasználói felülettel. Már bemutatkozott a HyperOS 4, de a Poco F9 széria új tagjai csak később részesülnek majd ebből. A vállalat négy főverziós frissítést biztosan nyújt majd a készülékre. A mobilok szoftveres lehetőségeiről a cég nem igazán beszélt, de a vásárlók a megszokott extrákban fognak részesülni, többféle MI-alapú funkció is elérhető lesz, ezek egy részét a Google biztosítja.
32 megapixeles szelfik készítésére alkalmasak az F9 Pro és Ultra modellek, miközben ezt tavaly még csak az F8 Ultra biztosította. Videózni egyaránt 4K30 minőségben lehet az okostelefonok előlapi képalkotójával.
Az újdonságok dobták a korábbi 50 MPixeles, 1/1,31 colos főkamerát egy 200 megapixeles felbontású, de csak 1/1,56 hüvelykes méretű megoldásért cserébe. Ennek a váltásnak lehetnek előnyei amellett, hogy a hátrányát is nyilván látjuk. Videózni a Poco F9 Ultra már 8K-ban is képes, míg az F9 Pro esetében be kell érni a 4K60 opcióval. Szuperlassításra viszont egyaránt 1920 FPS-sel képesek már Full HD minőségben.
Két társkamerát használnak az eszközök, a Poco F9 Pro zoomolásra egy 50 MPixeles képalkotót vonultat fel 2,5-szeres optikai közelítést lehetővé téve, és makrózást is támogatva ezzel a képalkotóval. A Poco F9 Ultra ugyanolyan 50 megapixeles szenzort használ (1/2,75 col), de már 5-szörös zoomot nyújt egy periszkópos lencserendszer révén. Az ultraszéles látószögű kamera az F9 Pro égisze alatt már csak 8 MPixeles, ezzel szemben az F9 Ultra egy 50 megapixeles szenzort vonultat fel erre a célra is, de még kisebb, 1/2,88 colos méretben.
A Poco F9 Ultra a Snapdragon 8 Elite Gen 5 rendszerchippel száll ringbe, míg a Poco F9 Pro motorterében a Snapdragon 8 Elite Gen 5 V széria jelent meg. Lényegében mindkét okostelefon hibátlan teljesítményre lesz képes, csak a Poco F9 Próban egy feldolgozóval megrövidített IGP munkálkodik majd. A hűtést a 3D IceLoop rendszer biztosítja. Részét képez a termékeknek a VisionBoost D8 társprocesszor is, ez a megjelenítésben segít, és hozzájárul például ahhoz, hogy több mint 20 játéknál legyen elérhető a 185 FPS a 185 Hz-hez igazodva.
Az F9 Pro modellt a tervezők 12 GB RAM-mal ruházták fel és 256 vagy 512 GB tárhelyet biztosíthat majd. A Poco F9 Ultra pedig 12 vagy 16 GB RAM-ot használhat majd, és akár 1 TB-tal is elérhető lesz néhány piacon az egyszerű 256 és 512 GB-os változatok mellett.
5G-s “versenyzőkkel” van dolgunk, amelyek a Dual-SIM támogatást is biztosítják a vásárlók számára, és akár az eSIM is előkerülhet kiviteltől függően. Biztosítanak az okostelefonok Wi-Fi 7-et, Bluetooth 6.0 modult, A-GPS vevőt, NFC chipet, valamint infravörös portot is – az UWB viszont ide továbbra sem szivárgott le.
A szimpla fekete kivitel mellett a Poco F9 Ultra mélyvörös színben lesz kapható, az F9 Pro pedig fehér és zöld változatban kerül még a boltokba. Az új masinák vastagabbak és nehezebbek lettek a felmenőiknél, 8,8 mm az F9 Pro, miközben 206 grammot nyom, az F9 Ultra meg 8,7 mm-re emelkedik ki a síkból 235 g-os tömeg mellett. A készülékek háta már nem üveg, hanem nagy strapabíróságú üvegszálas műanyag, a keret pedig maradt alumíniumötvözet. A gépek egyaránt IP68 tanúsítványt kaptak.
A Poco F9 Ultra a szimpla sztereó hangzást egy mélynyomóval megtoldva nyújtja, a Bose 2.1 rendszer található benne, ahogy az már az elődjében is biztosított volt. Ez alapján bejött a fejlesztés, de az F9 Pro ebből most is kimarad. Mint ahogy az USB 3.2 szabványú USB-C csatlakozóról is le kell mondania azoknak, akik az olcsóbb konfiguráció mellett döntenek. Szerencsére a 3D ultrahangos ujjlenyomat-olvasó már jelen van mindkét termékben.
Az üzemidőre egyik esetben sem lehet majd panasz, de az F9 Ultra fejlődött ebből a szempontból jobban, oda már egy 8050 milliamperórás kapacitású telep jutott a korábbi 6500 mAh-s megoldás helyett, míg az F9 Pro egy 6330 mAh-s erőforrást használ az elődben látott 6210 mAh-s helyett. A töltési teljesítmény egyaránt 100 W lehet kábeles összeköttetés mellett, és még vezeték nélküli formában is 50 W-ot támogatnak. Ezen felül pedig töltésmegosztást is tudnak a vasak akár 27 W-tal, ami szükség esetén nagyon jól jöhet.
A Poco F9 széria forgalmazása el is indult Magyarországon, nem kell várni az újdonságokra. Hamarosan nálunk is rendelhetőek lesznek.