Senki sem él örökké, mondják, az ugyanakkor tény, hogy jelenleg jóval hosszabb ideig élünk, mint az előttünk létezett generációk. Az egészségesebb életmódnak, a jobb orvosi ellátásnak, a betegségmegelőzésnek hála a fejlett országokban jelentősen megnőtt a várható élettartam, hiszen azok akik az orvostudomány eredményei nélkül a hatvanas éveikben meghaltak volna, ma 80–90 évig élnek.

Kérdés, hogy meddig emelhető még a plafon, vagyis hogy van-e egyáltalán valamilyen fizikai vagy biológiai határa az emberi élettartamnak. Egy új vizsgálat szerint, amennyiben van ilyen maximum, azt még nem értük el. A szakértők az olasz statisztikai hivatal adatait elemezték, a 2009–2015 közötti időszakban vizsgálva a 105 évet betöltött embereket. Összesen 3836 ilyet találtak, és közülük a legidősebb 112 éves volt. A nagy mennyiségű adatnak hála olyan demográfiai elemzést sikerült készíteniük a kutatóknak, amire általában nincs mód ennyire idős emberek esetében.

A vizsgálatokból kiderült, hogy 105 éves kor felett a mortalitás nem emelkedik tovább, vagyis 110 évesen nincs nagyobb esélye a halál bekövetkeztének, mint 105 évesen. Ez meglepő, hiszen az ennél fiatalabbaknál általános trend, hogy a korral a mortalitás is folyamatosan növekszik. Ami szintén érdekes, hogy a vizsgált korosztályokban a fiatalabbak körében rendre alacsonyabb mortalitást mértek, vagyis itt is sikerült kimutatni, hogy ha valaki később születik, jó eséllyel tovább él, minden bizonnyal a fejlettebb egészségügynek köszönhetően.

A százvalahány évesek persze nagyobb eséllyel halnak meg, mint a 100 évnél fiatalabbak, de az eredmények azt sugallják, hogy az ember által elérhető maximális élettartam (és vele a várható élettartam is) továbbra is növekszik, és ha van határa, még nem értük el, mondja Elisabetta Barbi, a római Sapienza Egyetem demográfusa professzora.

Az eredmények értelmezésekor persze nem ért óvatosnak lenni. Például azért sem, mert a kutatók csak olaszokat vizsgáltak, és Olaszországban van az egyik olyan hely a Földön (Szardíniában), ahol egyelőre nem teljesen érthető okokból szokatlanul hosszú ideig élnek az emberek. A mortalitási plafon tehát nem biztos, hogy más országok lakosságára is jellemző.

Ennek ellenére tény, hogy az elmúlt 120 évben rendkívüli módon megnövekedett a várható élettartam a korábban jellemzőhöz képest. Míg az emberiség története során a születéskor várható élettartam nem nagyon haladta meg a 30–35 évet, és még a 20. század elején is csak 31 év volt globálisan, a 2014-es világátlag már 71,5 év volt, ami azóta tovább növekedett.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
thestock
thestock
2018. jún. 30. 19:34
#3

Az orvostudomány fejlődése egy dolog, van más ami ami csökkentheti az életkort. Ilyen például a stressz, vagy a mozgásszegény életmód ami szerintem rengeteg embert érint. Szerintem az ilyen tényezők legalább annyira rombolják az embereket mint a gyógyíthatatlan betegségek.

BiroAndras
BiroAndras
2018. júl. 2. 11:42

Az adatok szerint pont hogy nem. A várható élettartam duplájára nőtt az utóbbi 100 évben.

Hajmasil
Hajmasil
2018. jún. 29. 22:45
#2

Nekem azt magyarázza már el valaki, ha a férfiak várható élettartama jelenleg kb 8-9 évvel rövidebb mint a nőké, akkor miért a nők mehetnek el korábban nyugdíjba már 40 év munkaviszonnyal? Sőt, ha gyereke van akkor csak 32. Ez azt jelenti, hogy ha egyaránt 18 évesen elkezdünk dolgozni, egy nő 58 évesen elmehet várhatóan majd 20 év nyugdíjba, míg egy férfi jelenleg 65 évesen mehet el várhatóan 4 évre.

FELULET
FELULET
2018. júl. 2. 12:52

Emögött inkább történelmi okok vannak.
A nők fizikai munkára alapból kevésbé alkalmasak, mint a férfiak, így a korral is hamarabb lesznek használhatatlan ilyen feladatokra. A múltban még nagyobb szerepe volt a fizikai teljesítménynek a munka során, még a nem konkrétan fizikai munkát végző állásoknál is. Akkoriban logikus volt a hamarabbi elküldés, viszont ma már ez nem áll fenn.
(De el nem fogják venni egy "demokratikus" államba, hisz az szavazat vesztést eredményezne.

cheatergs
cheatergs
2018. jún. 29. 15:52
#1

Inkább a fiatal felnőttkort próbálnák nmeg elnyújtani! Sokra megy az ember a 150 évével, ha a többség 60 fölött már le van robbanva.

inkább éljek 60 évet 30-as erőnléttel, mint 100-at 100-assal.

Ennyi sütnivalója már ókoriaknak is volt. Az 1ik görög mondában 1 nimfa/istennő örökéletet kért a szerelmének, aztán sírhatott 200-as aszott rongy látványán.

FELULET
FELULET
2018. júl. 2. 8:34

Azt ezt hogy valósítanád meg? Megmondod a vírusoknak, hogy pls, inkább majd csak 10év múlva kezdjék lelakni a tested? Vagy wut?

Ha vigyázol rá, akkor tovább lesz "fiatal". Ha nem, akkor így jártál, jöhetnek a gyógyszerek...

Vissza az oldal tetejére