Széles körben elfogadott, és több tudományos vizsgálat által is alátámasztott tény, hogy a vakon születők vagy látásukat gyermekkorukban elvesztők érzékenyebb hallással rendelkeznek, mint a látók. Mostanáig senki sem tudta azonban, hogy ennek mi lehet a magyarázata. A Washington Egyetem kutatói azonban most először túlléptek a jelenség viselkedési szempontú kutatásán, és megnézték, hogy van-e bármi különbség a vakok és a látók agyában, ami megmagyarázhatja előbbiek jobb hallóképességét.

Kelly Chang és kollégái funkcionális MRI-vel vizsgálták vakok és átlagos látású alanyok hallókérget, először hanghatások nélkül, majd különböző frekvenciájú hangok hallgatása közben tanulmányozva a terület aktivitását. Az eredmények alapján a látókéreg alapvetően mindkét csoportban nagyon hasonló, és egyforma nagyságú is. Egy alapvető különbség azonban akadt a látók és a vakok között, mégpedig abban, hogy hogyan dolgozzák fel a hangokat.

Míg a látók a legkönnyebben az egymástól távolabb eső frekvenciák között tesznek különbséget, a vakok agya sokkal inkább rá van hangolva a hallástesztek nehéz feladataira, vagyis a nem látók könnyebben különböztetik meg a közeli frekvenciákat egymástól a látóknál, mondja Chang. Már korábbi kutatások is azt sugallták, hogy az agy idegi kapcsolódásai átrendezőnek, ha valaki elveszíti a látását, ez azonban az első alkalom, hogy ezt a plaszticitást ténylegesen sikerült megmutatni emberi alanyok esetében.

A vizsgálatban mindössze kilenc nem látó vett részt (köztük öt olyan alany, akiknek egyáltalán nem alakult a szeme magzati korban), így messzemenő következtetéseke egyelőre nem lehet levonni a megfigyelésekből. Chang és társai ugyanakkor úgy vélik, hogy ahhoz mindenképpen közelebb segítette őket a kutatás, hogy megfogalmazzák a következő fontos kérdéseket a jelenséggel kapcsolatban.

Az egyik ilyen, hogy mi teszi lehetővé a hallókéregben megfigyelt kompenzálást a nem látók esetében. Chang kutatócsoportja és mások eredményei alapján is úgy tűnik, hogy a hallás érzékenyebbé válása csak a vakon születetteknél és a látásukat korán elvesztőknél figyelhető meg, a felnőttként megvakulóknál viszont nem, vagy sokkal visszafogottabb mértékben jelentkezik a változás.

Kérdés továbbá az is, hogy elsősorban a látás elvesztése vezérli az agyi átrendeződést, vagy inkább az, hogy a nem látók jobban támaszkodnak a hangokra a környezetükben való tájékozódás során, mint a látók. Érdekes lehet a jövőben annak vizsgálata is, hogyan dolgozzák fel a vizsgálatban teszteltnél összetettebb hangokat, például a beszédet a látók és a nem látók, illetve hogy mi történik akkor, ha valaki csak ideiglenesen veszíti el látását.