Március legsikeresebb konzolja a Nintendo DS

A márciusi konzol-eladási lista alapján a hónap egyértelmű játékgép győztese a Nintendo DS. A második helyezett a PlayStation 2 fele annyi eladott darabszámmal.

Március legsikeresebb konzolja a Nintendo DS

A márciusi konzol-eladási lista alapján a hónap játékgép egyértelmű győztese a Nintendo DS. A második helyezett a PlayStation 2 fele annyi eladott darabszámmal.

A Nintendo DS-ből egy hónap alatt több mint félmillió darab kelt el. A Nintendo elnöke, Reggie Fils-Aime - érthetően - nagyon örül konzolja sikerének, és azt mondta: "A Wii és Nintendo DS üzenete ugyanaz; az innováció kényszeríti a jelenlegi konzoltulajdonosokat és új játékosokat arra, hogy teljesen más módon játszanak."

Úgy látszik, hogy a régi konzoloknak még mindig van helye a piacon, és nem is akármennyire. Az eladási toplista alapján a második legtöbbet vásárolt konzol a PlayStation 2 volt. Belőle 280 000 darabot adtak el, jóval többet, mint az újgenerációs konzolok többségéből. Ebből egyszerűen kikövetkeztethető, hogy nem a csúcsteljesítmény, hanem inkább az olcsóbb ár számít a vásárlóknak.

A harmadik helyet a Wii szerezte meg 259 000 darab példány eladásával, ezt követi az Xbox 360 199 000 darabbal. A Sony kézikonzolja, a PSP 180 000 eladott darabszámmal büszkélkedhet, a Game Boy Advance pedig 148 000-rel. A PlayStation 3 sajnos nemigen tudott jó teljesítményt produkálni, mindössze 130 000 darabot adtak el belőle.

A teljes eladási toplista:

[list type="ordered"]

[*]Nintendo DS - 508 000

[*]PlayStation 2 - 280 000

[*]Wii - 259 000

[*]Xbox 360 - 199 000

[*]PlayStation Portable - 180 000

[*]Game Boy Advance - 148 000

[*]PlayStation 3 - 130 000

[*]GameCube - 22 000

[/list]

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward