Az első Naprendszeren kívüli planétát 30 évvel ezelőtt detektálták a szakértők, és azóta nyilvánvalóvá vált, hogy az univerzum tele van bolygókkal. A NASA a napokban 65 exobolygó létezésének megerősítését jelentette be, ezzel az ismert bolygók száma 5005-re növekedett. A Naprendszeren kívüli planéták kutatása tehát rendkívüli módon beindult az elmúlt évtizedekben, holott a feladat ma sem egyszerű. „Nagyon nehéz exobolygókat találni, az emberiség évszázadokig próbálkozott sikertelenül. Magam négy különböző exobolygókutatásban vettem részt, mielőtt az ötödik során végre találtunk valamit” – mondja Jessie Christiansen, a NASA asztrofizikusa.

Mostanra elegendő bolygóról gyűlt össze információ ahhoz, hogy bepillantást nyerjünk a kozmosz sokféleségébe. Az ismert égitestek alapján annyi ugyanis mindenképpen látszik, hogy az exobolygók nagyon sokfélék lehetnek: a Merkúrnál kisebb, és a Jupiternél kétszer nagyobb bolygókat is ismerünk, vannak jéghideg és rendkívül forró világok, illetve szilárd felszínűek és talán teljesen gázból állók is. A legközelebbi ismert exobolygókat a legközelebbi ismert csillag körül találjuk, alig 4,2 fényévnyire a Naptól. A kutatóknak mostanra meggyőződése, hogy a Tejútrendszerben több a bolygó, mint amennyi a csillag.

Ami azonban a bolygóvadászat egyik alapcélját illeti, ebben egyelőre még kevésbé vagyunk szerencsések. Arról van szó, hogy az egész bolygókeresés alapvetően azért indult be, hogy megtudjuk, van-e élet a Földön kívül. Ehhez a csillagászok már találtak is a Földhöz hasonló kőzetbolygókat, amelyek közül egyesek csillaguk élhető zónájában keringenek, vagyis lehet folyékony víz a felszínükön. Életre utaló nyomokat vagy jeleket azonban még senki sem fedezett fel. Ennek persze számos oka lehet azon túl, hogy esetleg nincs élet a Földön kívül. Az egyik legfőbb közülük, hogy az észlelési módszerek miatt jelenleg még mindig nagyon nehezen azonosítanak a kutatók kis méretű kőzetbolygókat, és az ismert exobolygók között túlsúlyban vannak a gázóriások, amelyek nem alkalmasak a saját fogalmaink szerinti életre. Ezek holdjain persze elképzelhető lehet az élet is, a kísérők (és gyakran maguk a kőzetbolygók is) azonban sokszor túl aprók a detektáláshoz vagy a részletes vizsgálatokhoz.

Az exobolygóvadászat a kezdeti, szórványos, felszíni távcsövekkel végzett megfigyelések után igazán 2009-től kezdett beindulni, amikor a NASA felbocsátotta a Kepler űrtávcsövet, amelyet kifejezetten bolygók keresésére fejlesztettek. A Kepler a fedési módszerrel kutatott az exobolygók után, vagyis egyszerre több százezer csillag fényváltozásait figyelte, rendszeres bolygóátvonulások után kutatva. Az űrtávcsövet 2018-ban nyugdíjazták, mikor végleg kifogyott az üzemanyagból. A ma ismert 5005 exobolygó kétharmadát a Kepler révén fedezték fel.

Az évek során felfedezett sokféle bolygórendszer között vannak egészen elképesztőek is. A forró jupiterek népes kategóriája például önmagában is hihetetlen, hiszen ilyen bolygótípus nincs a saját rendszerünkben, és létezésük nehezen egyeztethető össze a kurrens bolygóképződési modellekkel. De a kisebb bolygók közt is akadnak furcsaságok. A 2017-ban felfedezett TRAPPIST-1 rendszer például 7 Földhöz hasonló bolygóból áll, amelyek azonban annyira kompakt rendszert alkotnak, hogy a legtávolabbi is mindössze 20 nap alatt kerüli meg csillagát. Ez a csillag viszont sokkal hűvösebb a Napnál, így a fokozott közelség ellenére a rendszer egyes planétáin elvileg elképzelhető lehet az élet.

Egyelőre senki sem tudja, van-e máshol élet az univerzumban, és ha igen, akkor mennyire gyakori. Ahogy azt sem, hogy 5, 10 vagy 20 ezer további exobolygó felfedezése elég lesz-e ezen kérdés megválaszolásához. Az azonban bizonyos, hogy a következő évek során sok újdonság derülhet kozmikus környékünkről, benne pedig a már ismert és még nem ismert exobolygókról is. A James Webbnek köszönhetően például az univerzum távoli titkai mellett a közelebbiek is tanulmányozhatók lehetnek, köztük az exobolygók légkörével, amelyek sok érdekességet rejthetnek. És ne feledjük, a megerősített exobolygók mellett 8709 bolygójelölt is van, amelyek létezését és tulajdonságait jelenleg is kutatják.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
gargoyl
gargoyl
2022. márc. 25. 20:17
#2

Remélem a J.Webb is részt vesz majd a kutatásban.Már nagyon várós.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. márc. 27. 9:02

@gargoyl Én is remélem, a tükröl kalibrálása már kész van most már mehet a felfedezés. Hajrá James Webb!

Tükrök kalibrálása utáni első kép: https://www.space.com/james-webb-space-telescope-first-science-observations-secret

hcsa
hcsa
2022. márc. 25. 14:09
#1

WOW.

Megvan az új szivatós kérdés vizsgára: "név szerint"?

Vissza az oldal tetejére