A Google folyamatosan dolgozik azon, hogy a szolgáltatásai funkcionálisan gazdagodjanak, és bizony még az irodai szoftvereit is folyamatosan képes új lehetőségekkel felruházni. A vállalat most például leegyszerűsítette a hangulatjeleknek a beszúrását, ami semmi esetre sem egy profi szerkesztőeszköz, de állítólag nagy igény mutatkozott erre.
A Dokumentumokban a vállalat áprilisban bevezette azt a lehetőséget, hogy az emberek reakciókat tudjanak akasztani a különböző részletekre. Tudják kedvelni a betűzött képeket, a jól sikerült bekezdéseket, vagy éppen a nemtetszésüket is kifejezhetik, például egy cím kapcsán. A hangulatjeles reakciók révén sok dolgot ki lehet fejezni, és a fiatalabb felhasználók ezt a funkciót kifejezetten kedvelik a kollaborációs munka során.
Valószínűleg a most bevezetésre kerülő egyszerű hangulatjelek beszúrására alkalmas opciót is elsősorban a Z generáció tagjai kedvelhetik majd. Sok helyen már az iskolákban is a Google Dokumentumokat használják, szóval egész széles fiatal felhasználók tábora. Érthető, hogy a keresőóriás igyekszik a kedvükben járni.
Hangulatjelet a klasszikus értelemben vett módon egyébként bármilyen dokumentumba könnyű beilleszteni, hiszen egy „:D” vagy egy „:/” mindenhol működik. De ma ez a módszer már egyáltalán nem trendi, az emberek töméntelen mennyiségű különböző kis ikont szeretnek használni, és ebben fog most segíteni a Google. Ugyanis a továbbiakban már a „@” beírását követően elég lesz csak begépelni a kívánt hangulatjel nevét, és az kerül beillesztésre. A „@” révén egyébként sok más funkciót is el lehet érni, de ezeket a legördülő menüből kell kiválasztani, szóval a rendszer tudja majd, hogy a „@cat” szövegre egy cica emotikont kell majd beszúrnia.
Akik aktívan használják már egy ideje a Dokumentumok szolgáltatást, azoknak könnyen rááll majd a keze az újításra, miután a „@” révén lehetett egyébként is elérni olyan funkciókat, mint a listák beszúrása, képek beillesztése, táblázatok bevágás, diagrammok hozzáadása. De így lehet még dátumot is betenni – akár a Google Naptárba hivatkozással.
Szóval a @ szimbólum igazi svájci bicskaként üzemel a Dokumentumokban, így valószínűleg az is hamar felfedezi majd az újítást, aki egyébként nem olvas erről hírekben.































