Amikor egy Yax Pasaj Chan Yoaat maja uralkodó által 776-ban felállított oltár közelében egy kriptából 16 nagymacska maradványai kerültek elő, a régészek értetlenül álltak az előtt, hogy vajon Copán egykori ura honnan szerezhette be az állatokat az áldozathoz. A feláldozott jaguárok és pumák ugyanis nagyon nehezen befoghatók, a környező vidék ráadásul legfeljebb 5 nagymacska eltartására lehetett alkalmas.
Nawa Sugiyama, a George Mason Egyetem kutatója azonban úgy tűnik, megfejtette a rejtélyt. Megvizsgálta a csontok izotópösszetételét, és ez alapján úgy véli, hogy a macskák a mai Honduras területén található Copán távoli régióiból kerültek a városállamba. Mégpedig valószínűleg még kölyökkorukban, így egész életüket fogságban töltötték. A majáknak saját állatkertjük volt, amelybe 3 évszázadon keresztül gyűjtötték a vadakat, hogy aztán különböző szertartásokon feláldozzák azokat, állítja Sugiyama.
A felfedezés a maja civilizáció fejlettségéről tanúskodik, egy ilyen létesítmény fenntartása ugyanis komoly erőfeszítéseket és szervezettséget igényelt. Ami messze meghaladja azt a szintet, amit a korszak közép-amerikai lakói és az állatok kapcsolatáról eddig gondoltak a kutatók, vagyis hogy ezekben a kultúrákban tartottak ugyan állatokat (jobbára kutyát és pulykát), de a vadvilággal csak annyi volt az interakciójuk, hogy vadászták annak tagjait.
Az persze régóta ismert a kutatók előtt, hogy II. Moctezuma azték uralkodó a 16. században több ezer egyedet számláló állatkerttel rendelkezett. Sugiyama bizonyítékai alapján azonban a régióban sokkal régebbre nyúlik vissza a vadállatok fogságban tartásának hagyománya. A szakértő először 2015-ben a mexikói Teotihuacanban is vizsgálta meg a piramisokban talált jaguárok, pumák, szirti sasok és farkasok 5–6. századi csontjait, és ezeken olyan gyógyult sérülések nyomait azonosította, amelyek a vadonban halálosak lettek volna. Ennek alapján kezdte sejteni, hogy az állatokat minden bizonnyal tartósan fogságban tartották feláldozásuk előtt.
Mivel Copánban a csontokon nem voltak hasonló sérülések, a kutató ebben az esetben más módon igyekezett bizonyítékokat gyűjteni elméletének alátámasztására. Abból indult ki, hogy a fogságban tartott állatokat nagy valószínűséggel tenyésztett állatokkal (jelen esetben nagyrészt pulykával) etették, amelyek pedig termesztett növényeken éltek. A vadon élő füvekhez képest a háziasított kukoricában viszont szokatlanul magas szinten van jelen a szén 13-as tömegszámú izotópja, amelynek nyoma marad a táplálékláncban is. Sugiyama ilyen módon a csontok szén-13 tartalma alapján igazolni tudta, hogy a nagymacskákat emberek etették.
A kutató egy korábbi, 435-ös sírban is azonosított egy pumát, amely a csontok izotóparányai alapján fogságban élte le élete nagy részét. Maradványaiban magasabb volt a szén-13 szintje, mint a vele együtt eltemetett pulyka csontjaiban. És a vizsgálatok, konkrétan a nitrogén-15 jelenléte azt is megmutatták, hogy a puma nem váltott vegetariánus életmódra, hanem azért volt annyi nehezebb szénizotóp a csontjaiban, mert sok háziasított, kukoricán élő állatot fogyasztott.
Ugyanez bizonyosodott be a Yax Pasaj oltáránál feláldozott állatokról is: a nagymacskák szinte egész életükben háziasított állatokat ettek. Arra ugyanakkor Sugiyama nem talált bizonyítékot, hogy fogságban tenyésztették volna őket, így valószínűsíthető, hogy a macskákat kölyökként kapták el a maják, majd a városállam állatkertjében nőttek fel, mielőtt áldozattá váltak. A korai fogságba esést megerősíti, hogy fogaikban olyan magas volt a szén-13 szintje, hogy ezek már az állatkertben nőhettek ki.
A csontokban található oxigén-18 szintje alapján Sugiyama arra vonatkozóan is következtetni tudott, hogy honnan származnak az állatok. Bár a kutatás ezen részében több a bizonytalanság, az világosnak tűnik, hogy az oltárnál feláldozott 16 állat különböző, és több esetben igen távoli régiókból származik, ami kiterjedt kereskedelmi hálózat létezését valószínűsíti a korban.
