Shop menü

MÁR A SPOTIFY SZÁMÁRA IS FENYEGETÉST JELENTHET A TIKTOK

A vállalat a globális zenestreaming szolgáltatás beindítására készülhet friss információk szerint, ha így tesz, az komoly fejtörést okozhat a meglévő piaci szereplőknek.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Már a Spotify számára is fenyegetést jelenthet a TikTok

A ByteDance és a TikTok két végéről égeti a gyertyát. A vállalat az utóbbi időben többször is azért került a figyelem középpontjába, mert az adatkezelési eljárásait kockázatosnak ítélték meg, és erőteljesen benne van a levegőben, hogy egy beható vizsgálat indulhat ellene. Ugyanakkor a cég azt mondja, hogy semmit nem vétettek, és a jelek szerint már egy újabb szolgáltatás bevezetésére készülnek.

Kiszúrta az Insider, hogy a TikTok anyavállalata, a ByteDance nemrégiben bejegyeztetett egy új „márkanevet”, a Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Hivatalánál. Levédették a TikTok Music-ot, amiből nem meglepő módon mindenki azt a következtetést vonta le, hogy a vállalat arra készül, hogy már zenehallgatási lehetőséget is biztosítson a felhasználók számára.

Galéria megnyitása

A dokumentáció szerint a TikTok Music nevet a vállalat olyan szolgáltatás kapcsán használhatja majd fel, ahol a felhasználóknak lehetősége lesz vásárolni, lejátszani különböző tartalmakat, valamint meg is oszthatnak majd, ezeken felül pedig a dalok letöltésére is lesz lehetőség.

További fontos információ ennek kapcsán, hogy a platform alkalmas lehet majd arra, hogy a felhasználók létrehozzanak lejátszási listákat, és az általuk alkotott lajstromokat megosszák másokkal. Lesznek majd ajánlott lejátszási listák is, sőt mi több, arra is módot biztosíthat a szolgáltatás, hogy élőben közvetítsenek rajta zenét vagy akár videót, tehát például akár egy koncertet.

Galéria megnyitása

A TikTok Music védjegy más országban is bejegyzésre került már, ebből pedig arra is lehet következtetni, hogy a ByteDance ugyanúgy globális működésben gondolkodik, mint a TikTok esetében. Ráadásul egyébként néhány területen már indított a cég saját streaming megoldást, de még Resso néven. Ezt olyan helyeken lehet elérni, mint India, Indonézia, Brazília. És a Resso több szempontból is igazodik ahhoz, amit a TikTok Music leírásában szerepel.

A The Information beszámolója szerint a TikTok kapni fog egy olyan gombot, ami az érintett országokban a felhasználókat azonnal át fogja irányítani egy-egy videóból a Resso szolgáltatásra az embereket. Szóval, amikor néhány másodpercre elhangzik egy dal részlete, akkor az adott dalt egy gombnyomást követően meg lehet majd hallgatni a teljes hosszúságában, és el is lehet majd azt menteni, vagy tovább küldheti az ember, ha másoknak is megmutatná.

Egy ilyen funkció már egy az egyben megvalósulhat a TikTok Music esetében is, ha a vállalat tényleg globális zenestreaming platformot indít ilyen néven. Azt viszont most még nem lehet tudni, hogy a Resso alapjait felhasználva fogja a cég összehozni a TikTok Music alkalmazást, vagy az egy teljesen más megoldás lesz.

Galéria megnyitása

A ByteDance mostanra számos nagy kiadóval írt alá különböző szerzői jogi szerződéseket, és a vállalat így jó eséllyel aránylag egyszerűen lesz képes megvalósítani azokat a feltételeket, amik szükségesek a streaming terület meghódításához. A Spotify és a többiek pedig valószínűleg jól teszik, ha felkészülnek arra, hogy egy elképesztően erős ellenfelet kapnak maguk mellé. Ugyanis a TikTok gépezete eddig mindenhol nagy hatékonysággal tudott teret hódítani.

Ha a vállalat a TikTokkal nagyon szorosan összefűzve indítja el a zenestreaming platformját, akkor lényegében pillanatok alatt lesz képes milliárdos közösséget az új szolgáltatás felé irányítani. És adott esetében már akár azt is kikövetkeztetheti a felhasználási szokásokból, hogy milyen dalokkal lehet rávezetni az embereket arra, hogy előfizetővé váljanak.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére