Amikor Guglielmo Marconi 1895-ben először sugárzott „hosszú távra” rádiójeleket, a segítője kevesebb mint egy kilométer távolságból vette azokat. Marconi aztán kidolgozta a világ első kereskedelmi rádiórendszerét, és 1937-es halálakor már rutinszerűen kommunikáltak rádiójelekkel a bolygó távoli részei között. Ezek az adások persze az űrbe is kijutottak, láthatóvá téve a Földet mindazon külső szemlélők számára, akik esetleg pont az irányunkba vizsgálódnak.
A legkorábbi rádiójelek már több mint 100 éve utaznak az űrben, mostanra olyan távolságokat téve meg, amely Marconi számára még elképzelhetetlennek tűnt. Ennek kapcsán felmerülhet, hogy vajon meddig jutottak el ezek a jelek, vagyis mely csillagok környékén lehetett már venni ezeket, ha a kérdéses rendszerekben létezik intelligens és technológiailag fejlett élet. És hogy ezen bizonyos már elért csillagokról mit tudunk. Vannak körülöttük bolygók, esetleg olyanok is, amelyek az élhető zónában keringenek?
Lisa Kaltenegger, a Cornell Egyetem kutatója és Jackie Faherty, az Amerikai Természettörténeti Múzeum szakértője pontosan ezekre a kérdésekre kereste a választ most publikált kutatásában. A két csillagász kiszámolta, milyen távolságot járhattak be mostanáig az emberiség által kibocsátott rádiójelek, és azt is megnézték, hogy ezen távolságban milyen csillagok és bolygók vannak.
Kiindulásként a Gaia-katalógust használták, amely több mint 100 millió csillag helyzetét és mozgását mutatja galaxisunkban. A katalógus adatai az Európai Űrügynökség Gaia nevű űrtávcsövétől származnak, amely 2013-ban kezdte el feltérképezni kozmikus környékünket. Az ezek alapján készült 3 dimenziós modell egészen új módot nyújt a szakértőknek környezetünk tanulmányozására, amire kiváló példa Kaltenegger és Faherty projektje. Mivel a Gaia azt is vizsgálja, hogy a csillagok egymáshoz képest hogyan mozdulnak el, a kutatók meg tudták állapítani, hogy melyik csillag számára vagyunk láthatóak a rádióhullámok által, és meddig lehet látni minket ezen égitestek közeléből.
A kutatók számításai szerint az elmúlt bő száz év alatt 75 csillag számára váltunk láthatóvá, és ezek közül eddig négy csillag körül találtak bolygókat a szakértők. Az említett rendszerek ráadásul viszonylagos közelségük miatt alaposan tanulmányozottak. A Ross128 nevű rendszer például egy Földhöz hasonló bolygóval is rendelkezik, Teegarden csillagát legalább két kőzetbolygót kíséri, míg a Trappist–1 rendszer hét Földhöz hasonló méretű planétával rendelkezik, amelyek közül négy az élhető zónában kering.
Kaltenegger és Faherty azt is megnézték, hogy a következő 200 évben meddig érnek el a rádiójelek a Földről. Ez idő alatt 1715 csillagot érhetünk el. A statisztikai számítások szerint ezen csillagok legalább 25 százaléka rendelkezhet kőzetbolygóval, vagyis legalább 508 kőzetbolygóról fog lehetőség nyílni arra, hogy a földi civilizációt észleljék az esetlegesen ott élő intelligens létformák. Az említett bolygók közül legalább 29 elvileg a Földön ismert élet számára is élhető lehet, vagyis nem kizárt, hogy tényleg élet legyen rajtuk.
Az új generációs távcsövekkel ezen említett távolibb csillagokat is alaposabban megvizsgálhatják majd a szakértők, így kiderülhet, hogy ezek közül ténylegesen hány rendelkezik bolygóval, melyiken van víz, és esetlegesen élet. A feltételezett távoli szemlélők számára egyébként a Föld régóta érdekes észlelési célpont lehet, hiszen az első életformák 4 milliárd éve jelentek meg, és idővel elképesztően oxigéngazdaggá tették a légkört, amely persze egyéb életre utaló jeleket, például metánt is tartalmaz.
