Ma, vagyis július 27-én, pénteken a Föld árnyéka 1 óra 43 percen keresztül pontosan rávetül a Holdra, vöröses, rozsdabarnás színre festve égi kísérőnket. Az évszázad leghosszabb holdfogyatkozása a Magyar Csillagászati Egyesület közleménye szerint Magyarországról nézve

  • 20:24-kor kezdődik (bár a Hold már holdkeltekor is félárnyékban lesz), vagyis ekkor éri el a Föld árnyéka a holdkorongot,
  • a totalitás 21:30-tól 23:13-ig tart,
  • és a földárnyék 00:19-re hagyja el a holdkorongot.

Az esemény hazánkból csaknem teljes terjedelmében látható lesz, ahogy már említettük, csak a kezdeti félárnyék elejéről maradunk le, de onnantól kezdve – kedvező időjárás esetén – végigkövethetjük, hogyan söpör végig bolygónk árnyéka a Holdon.

Az esemény érdekességét tovább emeli, hogy a Mars is éppen földközelben van, és mindössze 5,8 fokra délre látszik majd a Holdtól. A vörös bolygó nagyjából másfél évtizedente kerül földközelbe, és ilyenkor már kisebb távcsövekkel is láthatóvá válnak rajta a legjellegzetesebb felszíni alakzatok. A bolygó egyébként egész nyáron hasonlóan kedvező helyzetben van, tehát ha valaki lemaradna a mai megfigyelésről, az eljövendő tiszta éjszakákon is vizsgálgathatja a Marsot.

Galéria megnyitása

De térjünk vissza egy kicsit az este fő attrakciójára, a holdfogyatkozásra. A napfogyatkozásokkal ellentétben ilyenkor semmiféle védőfelszerelésre nincs szükség, hiszen nem a Napba nézünk, hanem a Nap által megvilágított Holdra, amelyet átmenetileg leárnyékol a két égitest között „áthaladó” Föld. A Hold ilyenkor nem sötétedik elteljesen, mert a napfény egy része megtörik a földi légkörben, és bolygónk „pereme” mentén eléri a holdi felszínt. Mivel a légkör a rövidebb hullámhosszú sugárzást jobban szórja, a spektrum zöld és kék részéből nagyon kevés éri el a Holdat. Így a hosszabb hullámhosszak dominálnak, ezért égi kísérőnk a fogyatkozás idejére vörösbe vált.

A mostani holdfogyatkozás azért különösen hosszú, mert a Hold pontosan a földérnyék közepén vonul át. A földárnyék, ahogy a fenti képen is látszik, két részből áll, a középső, sötét részből, az umbrából, és a penumbrából, vagyis a félárnyékból. Rövidebb fogyatkozások esetén a Hold nem az így létrejött kettős kör közepén, hanem annak egy rövidebb húrja mentén halad át. A mostani fogyatkozást hosszát továbbá az is nyújtja, hogy a Hold jelenleg pályájának egy Földtől távolabbi pontján van, ezért kisebbnek látszik, és hosszabb időbe telik, amíg átjut a földárnyékon.

A különlegesen hosszú fogyatkozás ezúttal egy holdi küldetést is befolyásol: a NASA LRO-ja (Lunar Reconnaissance Orbiter), amely az elmúlt években a holdi vízjeget kutatta és nagyfelbontású fotókat készített az égitest felszínéről, pihen egyet, hogy napelemekkel tölthető akkumulátorai ne terhelődjenek le.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Ch00ler
Ch00ler
2018. júl. 28. 17:51
#3

Jo volt :)
Szerencsere pont akkor mentek el a felhok, amikor megkezdodott.

Marcsiii30
Marcsiii30
2018. júl. 27. 22:19
#2

Dettó. Egésznap 1 felhő se volt, erre most beborul... m1 majd talán jövőre.

i2k010
i2k010
2018. júl. 28. 10:43

"m1 majd talán jövőre."
A baj csak az, hogy: "ami mindenestül több mint öt órán át tart, de ha csak a vöröslő teljességre vagyunk kíváncsiak, az is 1 óra 43 perc – ami ebben az évszázadban az eddigi leghosszabb holdfogyatkozást jelenti"

Szóval, ilyesmit már nem fogsz látni. Csak rövidebbet.

cheatergs
cheatergs
2018. júl. 27. 19:05
#1

Úgy megnézném, erre nem délután borult be viharfelhőkkel az ég?=/

Vissza az oldal tetejére