A módszert egy holland kutatócsoport fejlesztette ki, és eddig 50 betegen tesztelték. A beavatkozás során egy felfújható szondát juttatnak le a betegek száján keresztül azok vékonybelébe. Ha a szonda leért, azt egy csövön keresztül forró vízzel töltik fel, és a hővel elpusztítják a belek nyálkahártyáját. A réteg nagyjából két hét alatt regenerálódik, és eredetileg szakértők által sem várt módon javítja a cukorbetegek állapotát. Az egy órás procedúrán átesett diabéteszes betegek 90 százalékánál a vércukorszint egy év elteltével is stabil volt, holott ezt előtte csak napi többszöri inzulininjekcióval tudták biztosítani.

Jacques Bergman, a kutatás vezetője szerint a beavatkozás nem különösebben kellemetlen, és a jótékony hatás gyakorlatilag azonnal észlelhető. Ahogy a nyálkahártya gyógyulni kezd, a vércukorszint már az operáció másnapján elkezd stabilizálódni. Hogy a megoldás mennyire tartós, az egyelőre rejtély, de a szakértők szerint úgy tűnik, hogy annak sincs akadálya, hogy rendszeresen megismételjék, ha erre szükség van.

Amellett, hogy a kezelés a betegek túlnyomó többségénél szükségtelenné teszi az inzulinpótlást, a szakértők elmondása szerint igen valószínű, hogy a beavatkozáson átesettek esetében csökken a szív- és érrendszeri problémák, a veseelégtelenség, a vakság és a végtagi érzéketlenség kialakulása is.

A cukorbetegek száma jelentősen megnőtt az utóbbi években, és tízből kilenc beteg a betegség 2-es változatában szenved. Míg az 1-es típusú diabéteszes betegek hasnyálmirigye egyáltalán nem termel inzulint, a betegség 2-es változatánál a probléma részben abból adódik, hogy az inzulin szintje alacsony, illetve hogy a sejtek nem reagálnak normálisan a hormon jelenlétére. A jelek szerint a vékonybél nyálkahártyájának megújításával ez a rezisztencia szüntethető meg, amely elég ahhoz, hogy tartósan helyrerázódjon a vércukorszint.

A kutatócsoport egyelőre óvatosan optimista az eredményekkel kapcsolatban, és gőzerővel folytatja tovább a munkát. Jelenleg 28–75 év közötti önkénteseket keresnek a klinikai tesztek következő körére, amelyben már 100 főn próbálják ki a módszer hatásosságát.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. okt. 26. 9:05
#2

Örömteli, hogy jók az eredmények a cukorbetegség szempontjából, de elég meredeknek hangzik a vékonybél nyálkahártyájának elpusztítása.

hympyke
hympyke
2018. okt. 26. 21:50

A zsigeri zsír növeli a kettes tipusú cukorbetegség kockázatát, az meg nem véletlenül nő rá az emberre ugyebár... abban egyet is érthetünk hogy nem a túlzott halfogysztás vezet oda. A szerveket körbeöleli a zsír és egyre kevésbé hatékonyan működnek.
Lényegében ahogy súlyt vesztenek normalizálódik is a vércukor. Nyilván lehet súlyt felszedni kevés mozgással is, de a finomított cukroknak több köze van a dologhoz. Nem véletlen hogy csak az utolsó 50 évben kezdtek el szaporodni a betegek viharos számban. Én 1988-ben lettem cukorbeteg, 1-es típusú mert az a frankó. Akkoriban kevés beteg volt, nem akarok hülyeséget írni de 30ezerre emlékszem - lehet már csal a memóriám.
Most több mint 1 millió van, lehet gondolkodni.

JKJ420
JKJ420
2018. okt. 25. 21:26
#1

Vagy esetleg csokkenthenek a szenhidratbevitelt es akkor nem kellene gyomorszonda...

dzsuz87
dzsuz87
2018. okt. 26. 12:22

dj:
Ha nincs meg a genetikai hajlam, akkor sosem leszel cukorbeteg. Akármennyit is eszel.
Hasonlóan, ha az inzulin rezisztencia tüneteit észreveszik időben, és megfelelő életmódváltás megtörténik, nem alakul ki a cukorbetegség.
Ha ez a kettő eset nem áll fenn, akkor is kell még valami, ami elindítja a folyamatot. Elegendő mozgással a fittség rengeteg betegség rizikófaktorát csökkenti. Az elhízás inkább csak az egyik megnyilvánulása szokott lenni a mozgásszegény életmódnak, amiatt jön ki sok esetben, hogy az elhízás rontja az esélyeidet. De nem minden elhízott ember mozog túl keveset, akik eleget mozognak, azok esetében a rizikófaktorok majdnem minden esetben alacsonyabbak.
Gerg_19:
Ez nem csak az 1-es típusú esetében jellemző tünet?

Vissza az oldal tetejére