Lengéscsillapító is volt a legnagyobb dínók nyakában

A rugalmas nyaki bordákból álló rendszer ráadásul a vér agyba pumpálásában is segíthetett egy új kutatás eredményei szerint.

Lengéscsillapító is volt a legnagyobb dínók nyakában

A sauropodák közt találjuk a Földön valaha élt legnagyobb szárazföldi állatokat, és a hatalmas lények felfedezése óta izgatja a kutatókat az a kérdés, hogy hogyan jutott el a vér ezen dinoszauruszok agyába rendkívül hosszú nyakukon keresztül. Az állatokkal kapcsolatban már számos rejtélyt sikerült megfejteni, a szakértők kiderítették többek közt, hogy a sauropodák nagyon gyors ütemben nőttek fel, csontozatuk egyszerre volt könnyű és erős, és rengeteget ettek, a hosszú nyak működésére azonban mostanáig nem sikerült kielégítő magyarázatot találni.

Egyes kutatók azt feltételezték, hogy a sauropodák testméretükhöz képest is szokatlanul nagy szívvel, vagy talán a nyakban láncszerűen elhelyezkedő másodlagos szívekkel rendelkezhettek, és így tudtak elegendően nagy nyomás generálni az agy eléréséhez, ezeket az elméleteket azonban semmiféle fosszilis bizonyíték nem támasztotta alá. Michael Habib, a Dél-Kaliforniai Egyetem kutatója azonban egy új-mexikói sivatagból előkerült sauropoda csontváz vizsgálata közben érdekes dologra lett figyelmes. A hatalmas állat kiváló állapotban megőrződött nyakcsigolyáihoz hosszú, több mint másfél méteres csontok, úgynevezett nyaki bordák csatlakoznak, amelyek Habib vizsgálata szerint az állat életében rendkívül rugalmasak lehettek.

A hosszú nyak a szakértők teóriája szerint nemcsak az agy vérrel való ellátásban, illetve a táplálék lenyelésében okozott problémákat, hanem a mozgás során is. Ahogy az állatok lépkedtek, nyakuk nagymértékben kilengett volna előre és hátra, ha nem rendelkeznek valamiféle belső „lengéscsillapítóval”, ami tovább nehezítette volna az aggyal való kapcsolattartást, illetve nagy terhet rótt volna a csigolyákra és a nyakizmokra. Habib szerint azonban nyaki bordák rugószerűen működve képesek voltak enyhíteni a járás okozta kilengést, így az állatok viszonylag stabilan tudták tartani nyakukat haladás közben is.

Ez az elrendezés ráadásul más szempontból is előnyösnek bizonyult. A fosszilis leletek és a ma létező állatfajok vizsgálatából a paleontológusok meglehetősen pontosan tudják, hogy milyen izmok vehették körül a nyaki bordákat. Habib elmélete szerint, amikor a bordák a nyakra ható külső erők nyomán megfeszültek, és a gerinc felé nyomódtak, a környező izmok nyomást fejtettek ki a nyaki csigolyákon keresztül futó artériát körülvevő légzsákokra. A rugózással így egy másodlagos pumpálás is létrejött, amely a szívet segítve az agya felé továbbította a vért, mondja Habib.

Habib számításai szerint, amennyiben a nyakizmok által elvégzett munka 3 százaléka a vér pumpálására fordítódott, a modellekben máris negyedére csökkenthető a szív feltételezett tömege. Vagyis ha tekintetbe vesszük a nyaki rugózást, és az ebből adódó pumpáló mozgást, már nincs is szükség arra, hogy láthatatlan szervek létezését feltételezzük, hiszen a sauropodák nyakában a nyaki bordák, az izmok, a légzsákok és a véredények megfelelő elrendezése is megoldással szolgálhatott az agyi vérellátásra. Ahogy Habib mondja, a fosszilis leletek alapján tehát úgy tűnik, hogy maga a hosszú nyak oldhatta meg a saját maga teremtette problémát.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward