A Pixel szériában idén minden eddiginél több okostelefon jelent meg, a vállalat már három felsőkategóriás készülékkel állt elő a hagyományos formátumban, és ezek mellett még egy hajtogatható eszköz s befutott. Miközben folyamatosan fejleszti a Google a középkategóriás termékét is, most ez került terítékre.
A Pixel 8a utódjául szolgáló készülék csak jövőre érkezik, leghamarabb tavasszal állhat reflektorfénybe, de valakinek már most sikerült a terméket lefényképeznie a „vadonban”. Kettő felvétel került elő a fejlesztés alatt álló készülékről. Mind a kettő fotó azt erősíti meg, hogy hitelesek a korábban, október első napjaiban felbukkant renderképek.
A kiszivárgott CAD adatok alapján létrehozott renderek mostanában már szinte minden esetben pontosnak bizonyulnak. Az mindenképpen szokatlan lehetne, hogy már több mint fél évvel előre megjelennek ilyen anyagok, de a Pixeleknél valójában ez szinte már bevett dolog. A Google nem különösebben fordít arra energiát, hogy fékezze a szivárgásokat. Sőt mi több, az sem példátlan, hogy a cég egy-egy pletyka szárnyra kapását követően hivatalosan is megerősíti vagy bejelenti a híreszteléseket. A Pixel 9a esetében több érdekesség is lesz a külső kapcsán a jelenlegi eszközhöz képest.
Eddig a középkategóriás Pixelek, így a Pixel 8a is főleg íves formákkal operált, lekerekített pereme volt, amivel kényelmesen belesimult a felhasználók tenyerébe. A hátlapon a kameramodul pedig teljes szélességében kiemelkedett a hátlapból. Ehhez képest a Pixel 9a szinte teljes egészében új iskolát követ, az egyetlen dolog, ami nem változik, hogy a megjelenítő sarkai nagy ívben lekerekítettek.
A tervezők a Pixel 9 modelleket is átszabták, és részben ezeknek megfelelően alakul át a Pixel 9a jövőre. A keret már egyenesre lesz szabva, nincs ívelés, csak egy kicsi letörés a széleken, hogy azért mégse vágja az emberek tenyerét túlságosan. Az a dizájn az iPhone-októl eredeztethető, és lassan mindenki ebbe az irányba indul el, így nem meglepő, hogy a Pixel 9a is így fog testet ölteni. Van viszont a dizájnban egy csavar. A hátlap szinte teljesen sík lesz.
Manapság már nagyon szokatlan a szemnek, ha az okostelefon hátán nem emelkedik ki a kameramodul. Eljutottunk oda, hogy még a legolcsóbb eszközöknél is ilyenre tervezik a házat, egyszerűen azért, hogy az adott termék drágábbnak tűnjön. A Pixel 9a esetén viszont csak egy apró perem rajzolja körbe az optikák párosát, hasonlóan, mint ahogy a virágágyást szokták szegélyezni. A renderképeken, és most a kikerült fotón is ezt lehet látni.
Nagyon sok felhasználók kéri időről időre, hogy az indokolatlan kamerapúpokat tüntessék el a tervezők a mobilokról. Most a Google a jelek szerint megadja ezt a vásárlóközönségének. A cég egy új, 48 MPixeles (IMX 787) szenzort használ majd itt, ami a Pixel 9 Pro Fold modellből érkezik, ahol eleve nagyon vékony dizájnt kellett alkotni. Ennek köszönhetően válik itt megoldhatóvá az, hogy jóformán teljesen síkban maradjon a hátlappal a lencserendszer.
A Google Pixel 9a előre tavassal fog befutni, a hátlapján még egy 13 megapixeles, ultraszéles látószögű kamerát vonultat majd fel. A szerkezet a Tensor G4 rendszerchippel készül, 8 GB RAM-ot használhat a kiszivárgott információk alapján. Vezeték nélküli töltés támogatásra is számítani lehet az 5000 mAh-s kapacitással szolgáló akkumulátor mellett.