LEKAPCSOLTÁK A FÁJDALOMÉRZETET NÉHÁNY EGÉR AGYÁBAN

A Duke kutatói azonosítottak egy apró régiót a rágcsálókban, amely a jelek szerint központi szerepet játszik abban, hogy az állatok mennyire érzékelik a fájdalmat. A felfedezés egy napon új fájdalomcsillapító terápiák kidolgozásához vezethet.
Jools _
Jools _
2020. máj. 21. 11:42
Lekapcsolták a fájdalomérzetet néhány egér agyában

A CeAga nevű, újonnan felfedezett agyi régió egy rengeteg neuront tartalmazó rész az egerek amigdalájában. Az emberben ez a terület az eddigi kutatások alapján az érzelmek, a szorongás és a vészreakció (vagyis az „üss vagy fuss”) központja. Bár az egerekben az amigdala arányaiban nagyobb, mint az emberben, a szakértők úgy sejtik, hogy a rágcsálókban azonosított funkciók az emberi agyban is hasonlóan helyezkednek el.

A kutatás vezetője, Fan Wang elmondása szerint a szakértőknek régóta meggyőződése, hogy az agyban létezik a fájdalomérzetnek egy központi „kapcsolója”, amely például a placebohatás esetén is működésbe lép. A kérdés egészen eddig az volt, hogy ez a terület hol lehet, hiszen ha megtaláljuk, onnantól van remény rá, hogy célzottan is aktiválni tudjuk ezt a régiót.

A korábbi kutatások elsősorban azon területekre koncentráltak a keresés során, amelyek a fájdalom hatására működésbe lépnek. A fájdalomérzet feldolgozásában azonban nagy számú agyterület vesz részt, így a központot mostanáig nem sikerült megtalálni. Az egerekben azonban végre úgy tűnik, hogy sikerrel azonosították a kérdéses régiót.

Galéria megnyitása

A kutatók munkájuk során ezúttal olyan korábbi vizsgálatok eredményeiből indultak ki, amelyek az általános anesztézia nyomán aktiválódó agyi neuronok elhelyezkedését vizsgálták. Ezek alapján altatásban az úgynevezett szupraoptikus mag, a hipotalamusz egyik része lassú hullámú alvást vált ki az agyban, de a vonatkozó vizsgálatok azt is feltárták, hogy egyúttal egy csoport gátlóneuront is aktivál a folyamat – utóbbiak a CeAga idegsejtjei.

A Duke szakértői egerekben megvizsgálták a fájdalom hatására aktiválódó neuronokat, majd optogenetikai eszközökkel (génmódosított neuronokat fényjelzésekkel kontrollálva) specifikus idegsejti csoportokat kapcsoltak be és ki az agyban, hogy megtudják, ezek mit csinálnak. Így derült ki, hogy a CeAga idegsejtjeinek aktiválásával gátló jelek indulnak az agy fájdalomfeldolgozó területeire. A CeAga legalább 16 fájdalomérzetben szerepet játszó agyi területtel van kapcsolatban.

Amikor az egerek fájdalmat éreznek, általában a mancsukat kezdik nyalogatni, vagy a pofájukat törölgetik mellső végtagjukkal. Amikor azonban a kutatók aktiválták a CeAga gátlóneuronjait, a rágcsálók rögtön felhagytak a jellegzetes viselkedéssel, és úgy tettek, mintha nem éreznének semmi kellemetlent. A szakértők a következő szakaszban a kérdéses neuronok génkifejeződését tervezik feltérképezni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
KeloPapa
KeloPapa
2020. jún. 7. 2:40
#2

Csóri egerek... Inkább kisérleteznének gyilkosokon...

axe
axe
2020. máj. 21. 13:01
#1

úgy tudom, ez a világon nagyon-nagyon sok embernek jelentene jobb életet

Renhoek
Renhoek
2020. máj. 21. 13:47

@axe  Valóban.

Sajnos azonban ettől még sok évre vagyunk. Míg állatoknál könnyűszerrel génmódosíthatóak az idegsejtek egy vírus injektálás után (olyan GM vírus amit Zentének is adtak). Addig emberek agyába injektált GM vírust nagyon nehéz lesz engedélyeztetni 

Itt lényegében egy algágból származó fényérzékeny csatornát fejeznek ki a megfertőzött cél idegsejtek, majd egy optikai szál implantátummal lehet őket gátolni, vagy serkenteni. 

Állatoknál tényleg rutin művelet és relatíve biztonságos is. Számtalan alkalmazása van. Specifikus agyterüketek lekapcsolhatóak, vagy sejt szinten is ingerelhetőek. 

Sőt ha célzott lézert is bevetünk, akkor bármi bekódolható az agyba, akár látás is. Vagy emlékek a Hippocampusba. 

Az izgalmas, hogy nem csak fényre működik. Van chemogenetika is, amivel egy ártalmatlan gyógyszerrel manipulálható a célsejt. Sőt már ultrahangos vagy mágneses, sőt rádiofrekvenciás módosítás is van. 

Akkor üvegszálas implant se kéne a fájdalomsejtek gátlásához. 

Temérdek agyi betegség/állapot gyógyítható lehet így.

Vissza az oldal tetejére