Semmi sem tart örökké, és várható is volt, hogy a létesítményt sokáig már nem lehet fenntartani, de a múlt héten hivatalossá vált: a NASA bejelentése szerint az űrállomás működtetése 2030-cal lezárul. Az ISS-t a kiürítést követően kontrollált körülmények között visszaléptetik a légkörbe, és a Csendes-óceán egy lakott területektől távoli pontján fogja végezni, amit évtizedek óta használnak űrtemetőként. Ami a jövőt illeti, a NASA űrbéli terveiben jelentősebb feladatot akar juttatni a magánszektornak, beleértve a Föld körüli állomásokat is.
A magánszektor immár technológiailag és pénzügyileg is képes alacsony Föld körüli pályán lévő létesítmények kialakítására, mondja Phil McAlister, a NASA kereskedelmi űrrepülési igazgatója. A NASA pedig mindent meg fog tenni abban, hogy segítséget nyújtson a biztonságos és költséghatékony állomások létrehozásában az erre alkalmas cégeknek, teszi hozzá a szakértő.
A NASA szakértőinek számításai szerint az űrállomás nyugdíjazásával az első években 1,3 milliárd dollárt, a későbbiekben pedig évi 1,8 milliárd dollárt spórolnak meg, még úgy is, hogy közben az űrállomást építő magáncégeket támogatják. Ezt a pénzt mélyűri projektekre kívánják fordítani, egyre távolabbi célpontokat derítve fel kozmikus környékünkön. Az ISS pályafutásának 2030-ig való kiterjesztésével ugyanakkor még alacsony Föld körüli pályán is van egy produktív évtizedük. És persze a jövőbeni kereskedelmi állomásokon is jelen kívánnak lenni, vagyis nem mondanak le teljesen a Föld körüli jelenlétről sem.
A független szakértők, például Jonathan McDowell, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ kutatója szerint ugyanakkor az sem biztos, hogy az űrállomás üzemeltetése 2030-ig megoldható. A döntésről beszámoló jelentésben nincs nyoma a nemzetközi partnerek ilyen irányú elköteleződésének, ami különösen Oroszország kapcsán lehet jelentős. Az utóbbi időszakban egyre élesebbek a konfliktusok az orosz és az amerikai felek között, és az oroszok többször fenyegetőztek azzal, hogy teljesen kivonulnak a projektből, az amerikaiakra hagyva az egyre romló állapotú állomást, amely számos orosz modult is tartalmaz.
Az ISS 2000 óta van Föld körüli pályán, 22 éve folyamatos rajta az emberi jelenlét, és a legnagyobb űrbéli létesítmény, amit az emberiség létrehozott. Az űrállomás kiépítésében és működtetésében 15 nemzet szakértői és űrhajósai vettek részt. A Biden-kormány tavaly hosszabbította meg a létesítmény működtetését 2024-ről 2030-ra, és már akkor világosnak látszott, hogy további hosszabbítások nem várhatók a projektben.
Az ISS végső sorsa még nem teljesen kidolgozott, tervben van az is, hogy egyes újabb, jobb állapotú modulokat még odafent lecsatlakoztatnak róla, és ezeket más állomásokhoz kapcsolják. De az biztos, hogy valamikor 2030-ban (ha nem előbb) az utolsó űrhajós is elhagyja a fedélzetet, majd 2031 elején a hajtóművekkel visszaengedik a földi légkörbe az állomás maradványait. A célba veendő csendes-óceáni űrtemető az elmúlt 50 évben számos rakétafokozatot, műholdat és más űrszemetet nyelt el, köztük az orosz Mir állomás romjait is.
Az űrtemető elérése nem lesz egyszerű, hiszen az ISS nincs akkora hajtóművekkel ellátva, hogy egyetlen manőverrel biztosítható legyen a célbaérés. Így ezt szakaszosan kell majd megoldani, menet közben számolva a kiterjedt létesítmény kiszámíthatatlan viselkedésével is, ahogy egyre sűrűbb légkörbe ér. Ehhez az állomás saját hajtóművein túl komolyan támaszkodnak majd az ISS-t ellátó űrhajók hajtóműveire is. A végső manőverek megfelelő végrehajtásához legalább két orosz Progressz vagy amerikai Cygnus teherűrhajóra lesz szükség.
Ami az űrbéli jelenlét folytatólagos biztosítását illeti, a NASA létrehozott egy 415 millió dolláros alapot, amelyből a magánszektor űrállomás létrehozására irányuló terveit támogatja. Ebből jelenleg a Blue Origin, a Nanoracks és a Northrop Grumman részesül. A szakértők közt ugyanakkor van némi aggodalom, hogy az említett cégek nem lesznek időben kész saját létesítményeikkel, így az ISS nyugdíjazása és egy újabb amerikai jelenlétet lehetővé tevő űrállomás létrejötte között évek telhetnek el.
A helyzet pedig tovább romolhat, ha az oroszok idő előtt kivonulnak az ISS üzemeltetéséből, amire van esély. Oroszország és Kína egyaránt saját állandó űrállomást tervez létrehozni a következő években. Bármi is a lesz történet vége, úgy tűnik, hogy az ISS-hez hasonló nemzetközi összefogásra nem mostanában fog újra sor kerülni.

































