A Facebook podcast részlege tavaly júniusban indult el, szóval kevesebb, mint egy évet élt meg ez a kezdeményezés. Azonban a vállalat nem engedi el teljesen a beszélgetős műsorok kezét, inkább csak átszervezi házon belül a különböző fejlesztéseket, ha ne legyen akkora a káosz.

A Bloomberg számolt be arról, hogy a tartalomkészítőknek meg vannak számlálva a napjaik. Ha minden igaz, június 3-ig lehet még feltölteni beszélgetéseket, ezt követően a Facebook felfüggeszti ezt a funkciót. A hírt a Meta több szaklapnak is megerősítette, bár a pontos időpontról hivatalosan nem ejtett szót, így ez talán még változhat.

Galéria megnyitása

A Facebookon belül már többféle hangalapú szolgáltatás is van, illetve olyan funkció, amit ki lehet használni pusztán audió formátumú tartalmak létrehozásához. Ezeket most a cég teljesen újra fogja rendezni. A Bloomberg tudomására jutott információ szerint a Meta leállítja a Soundbites-t, valamint az Audio Hubot is. Ezzel pedig még nem ér véget a tisztogatás, mert a Live Audio Rooms is menni fog.

Galéria megnyitása

A vállalat a Clubhouse ellen indította el a Live Audio Rooms funkció, és ezt nem számolja fel, hanem beolvasztja a Facebook Live csomagba. A jövőben valószínűleg a podcast adások rögzítése is a Facebook Live keretei között történhet majd, ami az átalakítások révén egyfajta svájci bicskává alakulhat át. Az Meta Facebookkal kapcsolatos minden audioterméke ebbe fog átrendeződni, miközben az eddigieknek megfelelően, az élő videós streamek is a Facebook Live-on keresztül fognak menni.

Galéria megnyitása

Adelaide Coronado, a Facebook egyik szóvivője a The Verge számára elmondta, hogy szeretnének leegyszerűsített formában biztosítani mindenféle hangalapú funkciót. Az elmúlt időszakban a vállalat sok tapasztalatot gyűjtött ezen a téren, és úgy gondolják, hogy az átszervezés jót tesz majd a különböző opciók kihasználásának. Eddig ugyanis ezen a téren nem sikerült a Facebooknak áttörést elérnie.

„Egy évnyi tanulás és az audió funkciókkal gyűjtött tapasztalatok feldolgozása után úgy döntöttünk, hogy egyszerűsítjük a Facebookon található audioeszközök csomagját” – mondta Coronado. „Folyamatosan vizsgáljuk és értékeljük az általunk kínált funkciókat, hogy a legjelentősebb lehetőségekre összpontosíthassuk az erőforrásainkat.”

Galéria megnyitása

A Meta továbbra sem adta fel teljesen azt, hogy erős konkurenciát nyújtson a Clubhouse számára, és hogy a podcastokat is meghonosítsa a Facebook keretei között. De rá kellett jönnie arra, hogy eddig nem a megfelelő módon közelített ehhez a területhez. Minden funkció integrált egyenként, amivel csak azt érte el, hogy kialakított egyfajta káoszt a különböző audotermékek körében. És, ha minden jól megy, akkor ez meg fog szűnni azzal, hogy a következő hónapokban ezen a téren rendet tesz.

Az elmúlt években a hangalapú tartalmak virágkorukat élték, talán soha korábban nem hallgattak annyi podcastot az emberek, mint napjainkban, illetve a Clubhouse berobbanása révén a hangos előadások követése is divatos tevékenységgé vált. Ma már több közösségi platformnak is van külön funkciója ez utóbbi lehetőségre, melyek közül a legnépszerűbb a Twitter által biztosított Spaces. A Facebook az idei év második felétől pedig már rendezetten igyekezhet biztosítani egy olyan audiocsomagot, amivel könnyedén lesz létrehozható élő beszélgetés, hangalapú előadás, vagy éppen szimpla podcast.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére