A csillagászatban az egyik legizgalmasabb dolog, hogy sok szempontból olyan, mintha időgépünk lenne. Néha annyira távolra nézünk, hogy a fénynek évmilliárdokba telik megtenni az utat a célponttól, így akkor látjuk a kérdéses objektumot, amikor még sokkal fiatalabb volt. Máskor pedig azáltal „időutazhatunk”, hogy a saját csillagunkhoz nagyon hasonló rendszert figyelünk meg fejlődése korai vagy éppen a mienknél későbbi szakaszában. Az ilyen „visszatekintés” persze nem tökéletes reprodukciója annak, ami a Naprendszerrel történhetett (vagy történhet), de fontos dolgokat tárhat fel saját csillagunk sorsával kapcsolatban.
A HD 53143 egy ilyen időutazást lehetővé tevő csillag. Egy kicsit halványabb és hűvösebb a Napnál, és körülbelül 1 milliárd éves lehet. A Nap jelenlegi kora 4,6 milliárd év, vagyis a HD 53143 jelentősen fiatalabb. És mivel csak 60 fényévnyire van tőlünk, részleteiben tudjuk tanulmányozni.
Amikor a csillagok megszületnek, egy forgó anyagkorong formálódik köztük abból az anyagból, ami nem épült bele a központi égitestbe. Ebben alakulnak aztán ki a bolygók, aszteroidák, üstökösök és egyéb égitestek, amelyek a csillag körül keringenek. Az anyagkorong nagy része beleépül ezekbe az objektumokba, egy másik részét pedig a csillag szele kitakarítja a rendszerből. Egy másik rész pedig megrekedhet a csillag körül: saját rendszerünk a Neptunuszon túli Kuiper-öv például tetemes mennyiségű törmeléket tartalmaz a Naprendszer ifjúkorából. Az itt keringő por és kisebb égitestek nem nagyon változtak az elmúlt évmilliárdok során, azon túl, hogy néha összeütköznek, és akkor por szabadul fel belőlük, amely szintén Nap körüli pályára áll.
A HD 53143 esetében is valami hasonló történik, ám egy kicsit másként. A csillag körüli törmelékgyűrűt a Hubble űrtávcső segítségével fedezték fel a csillagászok 2006-ban. A képek jelezték a jelenlétét, de még nem mutattak elég részletet. A gyűrű meglehetősen körkörösnek tűnt, mintha felülről látnánk rá, és néhány fényesebb régió látszott benne. A Hubble más kamerákkal is megvizsgálta a rendszert, de ezek alapján sem sikerült felvázolni a részletes struktúrát.
A chilei ALMA távcsővel viszont annak új megfigyelései során igen: sikerült hosszú hullámhosszakon megfigyelni a porgyűrűt, és megállapítani, hol fényesebb a por saját hőjétől. És ami látszik, az elég meglepő. Az egyik legfontosabb fejlemény, hogy mint kiderült, nem pont is felülről látunk rá a rendszerre: a gyűrű a valóságban ellipszist formál, a csillag pedig egyáltalán nincs középen, hanem az ellipszis egyik fókuszpontjában kap helyet. Az alul és jobbra látható fényes folt valószínűleg az a része a pályának, amely a legtávolabb esik a csillagtól. A por keringése itt lelassul, így az anyag felgyülemlik, ami nagyobb fényességet eredményez.
De mitől lehet elliptikus a porgyűrű? Miért nem olyan, mint a Kuiper-öv, amely nagyjából kört formál a Nap körül? A legegyszerűbb és legvalószínűbb magyarázat, hogy a rendszerben található bolygók módosítják a gyűrű alakját. Ezek a planéták túl halványak ahhoz, hogy közvetlenül észleljék őket a kutatók, de gravitációs hatásuk jól látható a gyűrű alakján. A rendszerben ráadásul a Hubble megfigyelései alapján van egy másik, belső gyűrű is, amely a csillaghoz közel található, és nem esik egy síkba a külső gyűrűvel.
A szakértők szerint a Naprendszer korai időszakában a bolygók jelentős átrendeződésen mentek át, sokat vándoroltak, és közben óriási káoszt okoztak a kisebb égitestek körében. Lehetséges, hogy itt is erről van szó: a bolygók épp átrendeződnek, így eltérő irányokba rángatják a porgyűrűket. Ez alapján könnyen lehet, hogy a Naprendszer hasonlóan összetetten nézett ki több mint 3 milliárd évvel ezelőtt. Lehetséges, hogy a Kuiper-öv is teljesen „csálé” volt a vándorló óriásbolygók miatt, majd ahogy a bolygópályák stabilizálódtak, a törmelék is visszarendeződött a Naprendszer fő síkjába.
