A Jupiter 143 ezer kilométere egyenlítői átmérőjével, és 300-szoros földtömegével messze a legnagyobb bolygó a Naprendszerben. A hasonló méretű gázóriások keletkezési módja hosszú ideje vita tárgyát képezi a szakértők között, nem utolsó sorban azért, mert az ennek modellezéséhez rendelkezésre álló adatok ellentmondásosak. Egy svájci kutatócsoport azonban nemrégiben talált egy lehetséges magyarázatot a rejtélyekre.
Julia Venturini, a Zürichi Egyetem kutatója és kollégái szerint a Jupiter több szakaszban nőtt mai méretére. Először egy kisebb bolygócsíra nagyjából egymillió év alatt annyi néhány centiméteres kődarabot gyűjtött magába, hogy abból kialakult a mag. A következő kétmillió évet lassabb akkréció jellemezte. Ennek során kilométeres sziklák épültek bele a formálódó bolygóba, az ütközések nyomán rengeteg energiát is szolgáltatva a folyamathoz. Hárommillió év alatt a Jupiter nagyjából 50 földtömegűre nőtt, mielőtt a harmadik, leghosszabb fázisban, döntően gázok formájában magába gyűjtötte a „maradék”, több mint 250 földtömegnyi anyagot.
Az új modellt a meteoritokkal kapcsolatos legfrissebb adatokat is megmagyarázzák, amelyek alapján először meglehetősen érthetetlennek látszott, mi történt a Jupiterrel a Naprendszer első évmilliói során. Egy tavalyi vizsgálat kutatói ugyanis vasmeteoritok izotópösszetétele alapján azt állapították meg, hogy ezek két, jól elkülöníthető csoportra bonthatók, amelyek ugyan egy időben léteztek, de a Naprendszer 1–3 millió éves kora között élesen el voltak szeparálva egymástól.
A leginkább logikus magyarázatnak az tűnt, hogy a Jupiter választotta el egymástól ezt a két populációt, de hogy miért csak éppen ez alatt a kétmillió év alatt működött határként a bolygó, azt először nem értették a szakértők. Az új modell szerint viszont világosabb a kép: amíg a Jupiter 15-ről 50 földtömegnyire nőtt, a növekedését tápláló kilométeres sziklák forrón tartották a bolygót, és egyben segítettek eltakarítani az útjából minden kisebb égitestet is.
Így a Naprendszer külsőbb részein található anyag ebben az időszakban nem tudott keveredni a belső részek anyagával, egészen addig, amíg meg nem kezdődött a Jupiter kialakulásának következő, gázakkréciós szakasza, illetve amíg ki nem alakult a többi bolygó, amelyek saját gravitációjukkal már képesek voltak áthidalni a legnagyobb planéta által létrehozott határsávot.






























