A NASA és a német DLR szakértői több mint egy éve próbálják megbütykölni a rendszert, amellyel eredetileg 5 méter mélyre akartak fúrni a Mars talajába, hogy hőmérsékleti és egyéb méréseket végezzenek. Az InSight 2018 novemberében landolt a vörös bolygón, a fúrást pedig 2019. február 28-án kezdték meg. A terv az volt, hogy két hónap alatt elérik vele a kitűzött 5 méteres mélységet, azonban már az első centimétereken is gondok akadtak, így több mint egy év elteltével a HP³ nevű önfúró szonda mindössze 35 centiméterig jutott.
A gondok akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy a fúrásra kijelölt helyen a Mars talaja erősen cementált homokból áll, amely a fúrás során nagyobb darabokra törik. A szonda haladásához arra lenne szükség, hogy a törmelék folyamatosan feltöltse a fúrt lyukat, mert csak így lesz elegendően nagy a súrlódás az előre haladáshoz. A várthoz képest nagyobb darabokra aprózódó törmelék azonban nem hullott vissza a lyukba, így a szonda az első rövid előrehaladás után egy egyre táguló üregben találta magát, ahonnan nem tudott előrébb jutni.
Mivel a cementált talajrész a mérések alapján mindössze 20 centiméter vastag, a szakértők abban reménykedtek, hogy ha sikerül ezen átjutni, a szonda a továbbiakban képes lesz magától fúrni. Ezért először azzal próbálkoztak, hogy landolóegység mintavevő lapátjával homokot kíséreltek meg a furatba merni, de ez nem vált be. Utána megpróbáltak oldalirányból nyomást kifejteni a szondára, így biztosítva némi súrlódást, de ez sem vált be.
Mivel arra nincs mód, hogy a szondát áthelyezzék és egy másik helyen próbálkozzanak újra a fúrással, a mérnököknek egy lehetőségük maradt: a robotkar végén levő mintavevő lapáttal „megtolni” a szonda végét, hátha így sikerül elérni a kritikus mélységet. Ez a művelet azonban nem kockázatmentes, mivel a szondára a végén csatlakozik az a vezetékrendszer, amely az InSighttal való összeköttetést biztosítja. Ha ez a „köldökzsinór” megsérül, a kísérletnek vége, hiszen a szonda nem kap áramot, és a mért adatokat sem tudja továbbítani.
A földi irányítók idén márciusban vágtak bele az új műveletbe, és úgy tűnik, hogy ez a megközelítés végre bevált. Május 4-én Tilman Spohn, a szonda műveleteiért felelős vezető kutató egy online előadásban számolt be a fejleményekről. Elmondása szerint a szonda jelenleg nagyrészt önerőből halad előre, de a fúráshoz még szüksége van a lapáttal való ellentartásra. A fúrás ugyanakkor jelenleg rendkívül lassan halad, mivel rendszeresen át kell pozícionálniuk a robotkart és a lapátot. „Egyszerre nagyjából 1,5 centimétert tudunk fúrni, mielőtt igazítani kell a rendszeren” – mondta el Spohn.
A helyzetet nehezíti, hogy bár a szondát eredetileg úgy tervezték, hogy a talajszintre merőlegesen fúrjon, a kezdeti nehézségek nyomán elfordult, és jelenleg nagyjából 30 fokos szögben áll a merőlegeshez képest. A szakértő elmondása szerint abban reménykednek, hogy ha a szonda teljes hosszával belefúrja magát a talajba, a fúrás szögét is korrigálni lehet majd. További problémát jelent, hogy mivel a szonda nem fúr a klasszikus értelemben, hanem kalapáló technikával veri bele magát a talajba, mivel a fúrás helyén ezt hónapokig előrehaladás nélkül tette, összetömörítette a közvetlenül előtte elhelyezkedő rétegeket, amelyeken most nehezebb áthaladnia.
Az továbbra is bizonytalan, hogy sikerül-e a szondát a mérésekhez szükséges minimális mélységbe, 2–3 méterre eljuttatni, illetve hogy ehhez mennyi időre lesz szükség. Arra viszont a rövidesen fény derülhet, hogy ha a szonda teljes hosszában a felszín alá kerül, ami a jelenlegi tempó mellett a következő hónap során várható, ezen a ponton képes lesz-e magától haladni. A lapát ugyanis innentől nem tudja majd segíteni, tehát ha tud magától fúrni, akkor van remény a sikerre, ha nem, akkor viszont a küldetés ezen része sosem fejeződik be.
