Lassan, de biztosan halad a Mars megfúrása

Az InSight önkalapáló műszere menet közben ugyan valószínűnek kőnek ütközött, így még nem érte el az elsőként megcélzott mélységet, de szépen halad a munka.

Lassan, de biztosan halad a Mars megfúrása

Senki sem gondolta, hogy a Marson pár centiméternél mélyebbre fúrni könnyű lesz, és ez rögtön igazolást is nyert az InSight „vakondjának” első bevetése során. A landolóegység fúrója csütörtökön kezdett munkába, és az első 5 perc alatt 18 centiméter mélyre jutott, ott azonban hirtelen mintegy 15 fokkal elfordult, miközben a felszíni egység is elmozdult egy kicsit. A szakértők úgy sejtik, hogy fúró hegye egy kőnek ütközhetett, amely azonban aztán vagy kifordult alóla, vagy végül mégis sikerült átfúrni azt.

Úgy tűnik, hogy ezt követően újabb akadályok és/vagy keményebb rétegek következtek, így az első 4 órás fúrás alatt a becslések szerint 28–32 centiméter mélyre juthatott. A fúrást a tervek szerint vasárnap folytatták, ennek a műveletnek az eredményei azonban még nem ismertek. A cél az lenne, hogy az InSight hőszondája 70 centiméter mélyen végezze el az első méréseket.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap