A Spitzer űrtávcső segítségével megfigyelt rendszer, az OJ 287 katalógusjelű galaxis közepén található. Amikor a kisebbik égitest áttör a nagyobbik objektum akkréciós korongján, ezzel olyan felvillanásokat produkál, amelyek fényesebbek a Tejútrendszer összes csillagának együttes fényénél. Az űrtávcső megfigyelési adatai alapján egy nemzetközi csillagászcsoport sikeresen modellezte a rendszer működését és a kisebbik fekete lyuk pályáját. Azon túl, hogy a rendszer kiválóan demonstrálja az általános relativitáselmélet alapvetéseit, működése Stephen Hawking azon elméletére is bizonyítékokat szolgáltat, miszerint a fekete lyukak valóban nem „szőrösek”.
Az OJ 287 3,5 milliárd fényévre található a Földtől, és egy úgynevezett blazár, vagyis egy különösen aktív maggal rendelkező galaxis, amelynek központjából nagyenergiájú részecskenyalábok indulnak ki. A galaxis központi fekete lyuka 18 milliárdszor nehezebb a Napnál, amivel a legnagyobb ismert fekete lyuknak számít (a Tejútrendszer közepén található hasonló égitest csak 4 millió naptömegű).
A csillagászok évtizedek óta tudják, hogy a fekete lyuknak van egy kísérője is, egy 150 millió naptömegű másik fekete lyuk, amely 12 évente kerüli meg a központi égitestet. A kisebbik égitest ráadásul nem a központi objektum forgásának megfelelő síkban kering, hanem azzal jelentős szöget bezárva, így 12 évente kétszer áttör a nagyobbik fekete lyuk körül formálódott anyagkorongon. Ennek nyomán forró gázbuborékok „fröccsennek ki” a korongból, amelyek rendkívül fényesek.
Mivel a kísérő fekete lyuk pályája meglehetősen komplex, azt, hogy mikor kerül sor ezekre a felfénylésekre, sokáig nem tudták előre jelezni. 2010-ben készült el az első modell, amellyel 1–3 hetes hibahatárral már meg tudták jósolni ezek időpontját, így 2015 decemberében sikerült is előre jelezni az első felfénylést. 2018-ban aztán ugyanez a kutatócsoport (Caltech/IPAC) közzétett egy új, még pontosabb modellt, amellyel egy négy órás időtartamra csökkent az előrejelzések pontossága. A legfrissebb tanulmányban ezen modell helyességét igazolták, a Spitzer segítségével ugyanis 2019. július 31-én valóban sikerült megfigyelni a modell alapján előre jelzett kitörést.
A szakértők elmondása szerint a modellt egyrészt gravitációshullám adatok révén, másrészt a nagyobbik fekete lyuk pontosabb fizikai modellezésével sikerült pontosítaniuk. Az új modell ugyanis már figyelembe veszi Stephen Hawking és kollégái először az 1960-as években felvetett „szőrtelenségi” elméletét, amely arról értekezik, hogy a fekete lyukak „felszíne”, vagyis az eseményhorizont teljesen sima és szimmetrikus a forgástengelyre nézve.
Az OJ 287 kettős fekete lyuka a teóriák és az észlelési adatok összhangja alapján teljes mértékben alátámasztja, hogy ez így van, hiszen ha az eseményhorizont egyenetlenebb (szőrös) lenne, az látszódna a kisebbik fekete lyuk pályáján is, amit így nem lehetne ilyen pontossággal előre jelezni, mondják a szakértők.
