Az orosz biztonsági erők tegnap megrohanták és átkutatták a Hewlett-Packard számítógépgyártó moszkvai irodáit, nyomozásuk keretében arra kerestek bizonyítékokat, hogy az amerikai óriáscég vezetői 2003-ban 11 millió dollárral megvesztegettek állami tisztviselőket egy szerződés elnyeréséért. Ironikus módon a HP a korrupciós és más jelentős bűncselekmények elleni harcot irányító szervezet, a legfőbb orosz államügyész hivatala biztonságos számítógéprendszerét szállította. A Hewlett-Packard közölte, hogy teljes mértékben együttműködik a nyomozó szervekkel és maga is belső vizsgálatot folytat az ügyben.

A nyomozás szálai több országba vezetnek - tudta meg a Wall Street Journal -, a kérdéses számítógéprendszert állítólag egy német leányvállalaton keresztül adta el a HP. A vesztegetésre szánt milliókat kizárólag papíron létező cégek során, illetve több országon - így az Egyesült Államokon és Nagy-Britannián - keresztül juttatták célba. Egyelőre tíz személy szerepel a gyanúsítottak listáján.

Az első, 48 millió dollár értékű szerződést a számítástechnikai társaság egyik vezetője és egy orosz tisztségviselő írta alá. Utóbbi után kutatnak - az amerikai fél ugyanis nem tudta megmondani a nevét, és aláírása a dokumentumon olvashatatlan. A vesztegetés idején Carly Fiorina állt a HP élén, aki jelenleg éppen Kalifornia szenátori székéért indul harcba mint republikánus politikus. Állítása szerint nem volt tudomása az ügyről.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2010. ápr. 16. 16:35
#1

Na milyen bulvárhír lesz ma még az oldalon?

Vissza az oldal tetejére