Korallszaggal álcázzák magukat a vérteshalak

A narancspettyes halak nem csak kinézetre, de illatra is megtévesztésig hasonlítanak arra a korallfajra, amelyet kizárólagosan fogyasztanak.

Korallszaggal álcázzák magukat a vérteshalak

Érdekes, a gerincesek körében eddig sosem látott álcatechnikát alkalmazegy Ausztrália vizeiben honos halfaj: a gömbhalfélék rendjébe tartozó narancspettyes vérteshal (Oxymonacanthus longirostris) nem csak úgy néz ki, mint a korallfaj, amellyel kizárólagosan táplálkozik, de a szaga is megtévesztésig hasonlít zsákmányára. A narancssárga pettyekkel borított hal a táplálékából kiszűrt vegyi anyagokat felhasználva ölti fel kémiai álcáját, amelynek eredményeként tökéletesen képes elrejtőzni a korallok közt legfőbb ellensége, a tőkehal, és a többi ragadozó elől.

A vizuális álca számos különböző formában létezik az állatvilágban a gepárd pettyeitől kezdve a gallyakra hasonlító rovarokig. Az ember számára ezek a fajok a rejtőzés mestereinek tűnnek, mivel a környezetben való tájékozódás során erősen támaszkodunk a látásra. Ezzel azonban nem minden állat van így, számos olyan faj létezik például, amely elsődleges érzékszerveként nem a szemeit, hanem az orrát használja.

Ha tehát ezen állatok potenciális zsákmányai életben kívánnak maradni, sokkal fontosabb számukra a vegyi álcázás, mint az, hogy vizuálisan beleolvadjanak környezetükbe, magyarázza Rohan Brooker, a Georgiai Műszaki Egyetem kutatója, a vérteshalakkal foglalkozó kutatás vezetője. Brooker azért kezdte tanulmányozni a halakat, mert belebotlott egy tanulmányba, amelyben a szerzők azt részletezték, hogyan használja egy lepkefaj hernyója (Biston robustum) az egyedüli táplálékának számító növény összetevőit saját maga álcázására.

Mivel a vizsgált vérteshal szintén csak egyfajta táplálékot fogyaszt, és a ragadozók gyakran meglátogatják a korallszirteket, ahol él, Brooker feltételezte, hogy ez az állat is alkalmazhat valamiféle vegyi álcát. Kollégáival befogtáka fal néhány példányát, majd két csoportra osztották ezeket: az egyik csoport azt a korallfajt kapta táplálékul, amelyet egyébként is fogyaszt, a másik tagjait viszont egy másikfajta korallal etették, amely nem tartozik a halak megszokott táplálékai közé.

Négy hét elteltével két apró rákfaj tagjait engedték az akváriumokba: az egyik faj a vérteshalak preferált korallszirtjein honos, a másik pedig a kísérletben használt másik korallon él. A megszokott korallal etetett halak a jelek szerint annyira átvették annak illatát, hogy az ugyanezen a fajon élő rákok egyes példányai képtelenek voltak megkülönböztetni a halakat a koralloktól. A másik akváriumban egészen más volt a helyzet, az azt a korallfajt fogyasztó halak közel sem tudtak olyan jól beleolvadni környezetükbe.

A kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy a korall illata valóban elegendő-e ahhoz, hogy elrejtse a halakat a ragadozók elől. Ennek kiderítése érdekében befogtak néhány tőkehalat is, és az akváriumokba engedték ezeket. A megszokott diétán élő vérteshalak akváriumában a ragadozók sokkal kevésbé voltak aktívak, mint a másik akváriumban, és úgy tűnt, hogy egyszerűen nem képesek észlelni a zsákmányt a korallok között. Brooker szerint ez a fajta álcázási mód valószínűleg sokkal gyakoribb az élővilágban, mint gondolnánk, csak egészen mostanáig alig valakinek jutott eszébe kutatni a rejtőzködés ezen metódusát.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward