Shop menü

KÖLTSÉGHATÉKONY KÉPGENERÁLÓ MI ESZKÖZZEL ÁLLT ELŐ A GOOGLE

Elkészült a Nano Banan 2 Lite, ezzel minden eddiginél gyorsabban és olcsóbban lehet képeket előállítani és szerkeszteni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Költséghatékony képgeneráló MI eszközzel állt elő a Google

Elképesztően szerteágazó modellkínálattal rendelkezik már a Google, és folyamatosan azon van, hogy bővítse a palettát különböző szempontok alapján jobbnál jobb megoldásokkal. Most egy olyan eszközzel ismerkedhetünk meg, mely a hatékonyságra helyezte a fókuszt.

A Nano Banan 2 Lite lépett a színre, és elmondta a Google, hogy ennél már nagyon sok szempontból megközelítve dolgoztak az optimalizáláson. Miközben igyekeztek minél jobban felpörgetni az eszközt a számítási kapacitás igény csökkentésével, a megfelelő minőség fenntartására is rendkívül ügyelni kellett. 

A cég azt is kiemelte, hogy a Google I/O-n bejelentett Gemini Omni Flash ezentúl elérhető lesz már a fejlesztők számára is. Mint az ismeretes, ez videók létrehozására és szerkesztésére szolgál. Párban ezekkel a modellekkel a Google szerint az elejétől a végéig lezongorázhatók multimédiás projektek, és az egész folyamat minden eddiginél gördülékenyebben fog menni. Nagy mennyiségű kép előállításában, többlépcsős videószerkesztésben és multimodális tartalomkészítésben egyaránt jól fognak teljesíteni az eszközök.

Galéria megnyitása

A teljesen új Nano Banana 2 Lite (valódi nevén Gemini 3.1 Flash Lite Image) alkalmazását a cég az eredeti Nano Banana helyett javasolja a továbbiakban. A fejlesztők már szabadon válthatnak az új modellre, melyhez képest elvileg minőségben, tempóban és költségekben is jobb az újdonság – és mindenki más is munkára foghatja. Miközben azért azt látni kell, hogy a Nano Banana 2 a minőséget, az utasításkövetést tekintve egy magasabb szintet képvisel.

A vállalat egy látványos teszttel mutatta meg a különbséget a modellek között. Egy naptárhoz elkezdett számokkal, állatokkal képet generálni, és csak egy percet adott a feladatra. A Nano Banana 2 az adott idő alatt 3 képet tudott létrehozni, összesen 0,2 dollárt égetett el, képenként 0,067 dollárt kóstált a feladat. Ezzel szemben az új Nano Banana 2 Lite kevesebb mint 3 másodpercenként kiadott egy képet, összesen 21 képpel szolgált egy percen belül, és képenként 0,034 dollárba került a munkája, összesen 0,71 dollárt fogyasztott el. 

Galéria megnyitása

Persze a Nano Banan 2 Lite képei valóban elmaradnak valamelyest a Nano Banana 2 alkotásaitól minőség és utasításkövetés tekintetében. Noha a differencia a tesztekben annyira nem szembetűnő egyébként, mert a képgenerálási Elo pontja az újdonságnak 1251 lett, míg a Nano Banana 2 1270 pontot tud elérni, az eredeti Nano Banana pedig 1151 pontra képes. Képszerkesztésben pedig 1387 Elo ponthoz képest ért el az új megoldás 1307 pontos teljesítményt. 

Galéria megnyitása

A képkészítő modellpaletta tetején egyébként továbbra is a Nano Banana Pro áll, de az a modell még költségesebb és lassabb, csak olyankor érdemes használni, ha nagyon összetett utasítást kell rendkívül pontosan követni. Főleg professzionális feladatokra szolgál, ahol a tempó egyáltalán nem számít. Az általánosabb munkára a Nano Banana 2 mellett most már ott lesz a Nano Banana 2 Lite is, ami az esetek jelentős részében bőven elegendőnek bizonyulhat.

Galéria megnyitása

Természetesen a Nano Banana 2 Lite minden alkotása többszintű vízjellel lesz ellátva, szerepelni fog a képeken a logója, és bele lesz ágyazva a képekbe a SynthID is. Az API elérési adatok alapján az új modellel 0,25 dollárba kerül majd 1 millió tokennyi információt ledolgoztatni, és ugyanilyen mennyiségű tartalom előállítása pedig 1,5 dolláros költséggel fog járni. Ez a Nano Banana 2 költségeinek éppen a fele, a Nano Banan Pro azonban már 8-szor (!) drágábban üzemeltethető.

A Google nem vár, rögtön rendkívül széles körben vezeti be a költséghatékony Nano Banana 2 Lite modellt. 

Hozzáférhetővé válik a Gemini API-n és az Enterprise Agent Platformon, valamint az AI Studión keresztül egyaránt. Továbbá munkába áll az AI-módban, a Gemini alkalmazásban (és a webes felületen), a NotebookLM-ben, a Google Fotókban és más szolgáltatásokban is. A Gemini Omni Flash videógeneráló pedig most indul a Gemini API és az AI Studio keretében. Az Omni Flash mindenképpen fizetős, a Nano Banana 2 Lite viszont ingyenesen tehető próbára.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére