Amikor 2015-ben először érkezett arról hír, hogy kínai kutatók laborkörülmények között emberi embriókon kísérletezgetnek a CRISPR/Cas9 technológiával, amely minden korábbinál egyszerűbbé tette a genetikai módosítások elvégzését, a szakma és a nagyközönség ellentmondásos érzésekkel fogadta a híreket.

A technológia egyrészt azzal kecsegtet, hogy általa rögtön a fogantatás után kijavíthatók lehetnek bizonyos genetikai kórképek. Másrészt sokan tartanak attól, hogy a módszerrel idővel más, az egészséget közvetlenül nem befolyásoló tulajdonságokba is belenyúlnának a tudósok és a szülők, előre megtervezve a születendő gyerek magasságát, szemszínét vagy szellemi képességeit, gyakorlatilag az eugenika új korát hozva el.

Az általános vélemény három éve az volt, hogy amíg nem születik törvényi és etikai konszenzus a kérdésben, hogy milyen szinten lehet belenyúlni az embriók genetikai állományába, addig nem kellene továbbmenni ezekkel a kísérletekkel. Kínában azonban úgy tűnik, hogy ez mégis megtörtént. Az elmúlt hetekben több olyan orvosi irat is napvilágot látott, amelyek szerint egy sencseni kutatócsoport párokat toborzott egy klinikai teszthez, amelynek keretében a mesterséges megtermékenyítést követően az embriók genomját még a méhbe való beültetés előtt módosították. A dokumentumok alapján a kutatók a CCR5 nevű gént vették célba, amelynek módosításával a HIV, a himlő és a kolera elleni rezisztenciát remélnek megvalósítani a születendő gyerekekben.

Ezekből az iratokból még nem volt világos, hogy születésekre is sort került-e már a kísérlet során. A vizsgálatokat vezető egyik kutató azonban vasárnap azt nyilatkozta az AP-hírügynökségnek, hogy egy génmódosított lány ikerpár már világra is jött. A babák, Lulu és Nana néhány héttel ezelőtt egészségesen születtek meg, miután embrionális korukban CCR5 génjüket kiiktatták, hogy a HIV ne tudjon belépni sejtjeikbe. Erre azért volt szükség, mert a lányok apja HIV-vel fertőzött, és nem akarta gyerekeinek továbbadni a vírust.

Galéria megnyitása

Bár ez utóbbi hírt egyelőre más forrásból nem sikerült megerősíteni, és hitelességével kapcsolatban a közzétettinformációk hiányosságai miatt akadnak kétségek, ha valóban igaz, amit a szakértő nyilatkozott, az óriási eredménynek számítana. Annál is inkább, mert a világ genetikai szakértői éppen Hongkongban gyülekeznek, hogy a második nemzetközi humán genomszerkesztéssel foglalkozó konferencián megvitassák az emberi genom megváltoztathatóságának fontos kérdéseit.

A génszerkesztés emberi csírasejteket is érintő felhasználásával kapcsolatban az egyik legtöbbet emlegetett aggály, hogy az embriókon végrehajtott módosításokat a későbbi generációk is öröklik, így a változtatások a teljes emberi génállományra hatással lehetnek. Ilyen beavatkozásra pedig szándékosan még egyszer sem került sor az emberiség történetében, mondja David Baltimore, a CalTech egykori igazgatója.

És hogy ez miért lehet gond? Sokak szerint azért, mert a technológia annyira új, hogy nem ismerjük a hosszú távú következményeit. Vagyis hiába jó a szándék, mondjuk egy betegség felszámolása, ha ott van a veszélye annak, hogy a génszerkesztés nem kívánt mutációkat hoz létre vagy olyan gyerekeket eredményez, akik teste módosított és módosítatlan sejtek mozaikjából tevődik össze.

A kritikusok amiatt is aggódnak, hogy ha a hasonló kísérletek balul sülnek el, veszélybe sodorhatják a már megszületett gyerekeken és felnőtteken sok esetben tényleg óriási ígéretekkel kecsegtető és sokkal kisebb kockázattal használható génterápiákat. Ezeknél a génmódosítás az ivarsejteket nem érinti, így a változások nem öröklődnek, másrészt a kezelés sokkal célzottabban alkalmazható, így kisebb az esélye a végzetes mutációk kialakulásának. Ha viszont a túl korai, felelőtlenül kezelt embrionális kísérletekből elkezdenek beteg gyerekek születni, az az egész génterápiás területre végzetes hatással lehet, mondják a kutatók.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
rfj1989
rfj1989
2018. nov. 26. 13:54
#1

Minden téren érdekes évtized lesz a következő, itt az MI a nyakunkon, a quantum számítógépek is szépen fejlődnek és az emberi génállományt is módosítják már, nagyon kíváncsi leszek, merre viszik ezek a sarkalatos újítások a világot. Nagyon könnyen el lehet csúszni rossz irányba, kicsit olyan mikor egy gyerek kimegy a jégre játszani, és nem tudja mekkorát léphet, hogy ne essen pofára...

Renhoek
Renhoek
2018. nov. 27. 13:26

Mi ezzel foglalkozunk egy laborban. Igen nehéz...de nem is így kell megközelíteni. A hallás teljesen jól működik egy interfésszel, a látás ami rettentő bonyolult az óriási sávszélesség és a köztes komputációk miatt.
Viszont egyszerűen kikerülhető, ha a retinát kihajtogatod és azt stimulálod egyszerű fénnyel, vagy ha bele akarsz nyúlni a retina számításaiba, akkor a ganglion sejteket kell lézerrel optogenetikai alapon stimulálni. Akinek az RPE réteg sérült és így vakult meg, annál már használják ezt a módszert.
Ez egérnél simán működik.

Szerintem 10-20 év és alapvető implantációs technikák kifejlődnek a perifériás idegrendszerre (érzékelés, motoros vezérlés), a látás, hallás pedig a biológiai csatolón kereszül működhet.
50 éven belül realitás lehet a teljes Mátrix. Egereknél, főemlősnél 10 év.

Vissza az oldal tetejére