KEZD ANNYIRA LEÉPÜLNI A TESLA FORGALMA EURÓPÁBAN, AHONNAN KÉTSÉGES A VISSZATÉRÉS

A Tesla eladások továbbra is csökkenést mutatnak Európában, ami rendkívül rossz hír a vállalatnak, és persze a befektetőknek is.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2025. máj. 5. 14:24
Kezd annyira leépülni a Tesla forgalma Európában, ahonnan kétséges a visszatérés

Az idei első negyedév a Tesla számára nagyon rosszul sikerült. Sokan azzal magyarázták ezt elsősorban, hogy a vállalat az új generációs Model Y szállítására nem tudott globálisan kellő gördülékenységgel átállni, ezért a vásárlók nem tudtak mit tenni, kivártak. Az eladások viszont sok helyen más olyan mélységbe zuhantak, amire senki nem számított.

Biztos vannak olyanok, akik tényleg az új Model Y-t várják, ezért elhalasztották az autóvásárlásukat, de a friss adatok alapján kijelenthető, hogy nem csak ez a Tesla problémája.

Mióta Donald Trump átvette a vezetést az Egyesült Államokban, és Elon Musk ezzel mondhatni politikai pályára lépett, és meglehetősen kétes megnyilvánulásai voltak, kétes döntéseket hozott. A Tesla elutasítottsága ennek következtében az egekbe szökött. Rengeteg kritika érte Muskot a korábbi „hívei” részéről is, és az emberek részben azzal tiltakoznak a tevékenysége ellen, hogy nem veszik meg a Teslákat.

Az elhúzódó modellváltás és a Musk-ellenesség együtt egy olyan hatalmas gondot okozhatnak a cégnek, amiből nem biztos, hogy képes lesz kilábalni. Egyre többen vélik, hogy a Tesla nem lesz képes visszatérni a korábbi sikereihez.

Svédországban az áprilisi új autó forgalomba hozatali adatok szerint 80,7 százalékkal esett vissza a Tesla forgalma. Ehhez hasonló szinten legutóbb 2022 októberében állt a cég, de akkor még teljesen más volt a helyzet, mint most. Hollandiában is három éves mélypontra zuhant a Teslák eladása, 73,8%-os a csökkenés éves szinten. Dániában is borzalmasan áll a cég, 67,2 százalékkal tudott kevesebb autót értékesíteni, mint 2024 azonos időszakában.

Már olyan szintű csökkenésről van szó ezeken a helyeken, amit a friss Model Y érkezése szinte biztosan nem lesz képes ellensúlyozni. Franciaország a Tesla egyik legfontosabb európai piaca, de áprilisban csak 863 ilyen villanyautót helyeztek forgalomba a franciáknál, ami még a januári gyenge adatokhoz képest is 24%-os további csökkenést jelent.

Galéria megnyitása

A Tesla jelenleg azt kommunikálja, hogy ebben a hónapban már elindulhat a friss Model Y szállítása. Az elemzők ugyanakkor meglehetősen pesszimisták annak kapcsán, hogy a vállalat a második negyedévben képes lehet-e bármilyen javulást mutatni. Eleve egyelőre csak a drágább Model Y-ok fognak érkezni, az olcsóbb, hátsókerekes autók szállítása a mostani kilátások szerint júniusra várható. A cég az idei első negyedévben 37%-os visszaesést ért el, miközben a villanyautók piaca 28 százalékkal bővült. Ez azt jelenti, hogy a részesedése hatalmas csökkenést mutatott.

Ha végre beindul az új Model Y kiszállítása, a Tesla eladási mutatói biztosan emelkedni fognak, de amilyen visszaesés látszik, onnan nehéz lesz felállni, ebben mostanra egyetértenek a szakértők. Ráadásul a cégnek még az is komoly fejfájást okozhat, hogy mi lesz a készleten maradt korábbi Model Y generációkkal. Valószínűleg már vannak olyanok is, akik arra számítanak, hogy a modellváltás miatt a Tesla kénytelen lesz jelentős árengedményekkel kínálni a korábbi széria bent ragadt tagjait.

Galéria megnyitása

Zárásként azért azt is meg kell említeni, hogy akadnak olyan piacok, ahol a Tesla képes volt növekedést elérni áprilisban. A vizsgált európai területek közül Norvégiában és Olaszországban emelkedett az újonnan regisztrált Teslák száma áprilisban, és ebben a két országban az egész éves forgalom is közel a tavalyi szintre állt vissza.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

78 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
czibulazoli
czibulazoli
2025. máj. 6. 21:32
#10

Amit tudni lehetett már tavaly is, hogy a teslákat főleg a jól kereső, környezettudatos, értelmiségi réteg veszi. Erre az idióta Musk teljes mellszélességgel beállt a legcsököttebb, összeesküvéselmélethívő, iskolázatlan, műveletlen redneckeket ajnározó trumpli mellé, és mindent megtett annak érdekében, hogy a saját vásárlóit elidegenítse magától. Most meg csodálkozik, hogy zuhannak az eladások, mert a redneckek nem fognak villanyautót venni, a zöld libsik megutálták, és mostanra bőven van alternatíva amit tesla helyett lehet venni.
Azért ahhoz nem kellett volna zseninek lenni, hogy ezt valaki előre lássa, és ő állítólag az.

BiroAndras
BiroAndras
2025. máj. 14. 23:16

@Rhynmei

  1. És megint személyeskedés.
  2. Arra is válaszoltam valahol. De mindegy, akkor mégegyszer. 2022-ben éves hosszúságú várólistájuk volt, erről beszéltem akkor. Aztán 2022 végén a gazdasági helyzet gyors romlása miatt hirtelen eltűnt ez a kereslet, és csak drasztikus árcsökkentéssel lehetett fenntartani valamennyire. Nem csak a Teslának, mindenki szenved azóta. Aztán, ahogy már ezerszer elmagyaráztam, idén álltak át az új Model Y gyártására, ami miatt pár hétre le kellett állítani a gyárakat. Tehát a gyárak nem a kereslet hiánya miatt álltak, hanem mert a gyártósorokat át kellett állítani az új modelre. Tényleg olyan nehéz ezt felfogni?
BiroAndras
BiroAndras
2025. máj. 5. 22:25
#9

De ha még csak most indul az új Model Y szállítása, akkor mégis honnan lenne eladás?

BiroAndras
BiroAndras
2025. máj. 8. 0:14

@SAWTaylor
Egy telefont gyártani végtelenszer könnyebb. És készletet felhalmozni is.
Valamint két iPhone generáció közt nincs nagy különbség, keveseket érdekel, hogy melyiket veszik. A Teslánál viszont nagy az ugrás, ezért az új autónak csak a híre is rontja a régi értékét, így egy nagy készleteken vagyonokat buknának. Osborne effektusnak hívják.

nyimek
nyimek
2025. máj. 5. 22:15
#8

Van olcsóbban jó.

humaniod
humaniod
2025. máj. 5. 20:34
#7

Az is benne lehet a pakliban, hogy mindenki számít egy olyan árvágásra, mint ami pár évvel ezelőtt volt. Most különösen indokolt lenne a kínai konkurensek miatt. Van a Teslákon pár ezer Eurós felár, amit még a praktikussága sem indokol.

DemonDani
DemonDani
2025. máj. 6. 13:26

@humaniod Csak úgy értettem, hogy maga a lehetőség adott volt. Most meg már nincs az árban ekkora árrés, amivel tudna élni. Nem hal éhen, de nem fér bele 2 millió levágása.

piterpen
piterpen
2025. máj. 5. 18:42
#6

Azért van itt nálunk ilyen sok?

BiroAndras
BiroAndras
2025. máj. 11. 19:40

@thedeveloper
Milyen gyártóra jellemző? A Teslára biztosan nem.
Amit keveset letiltottak, azt a hatósági kényszerre tették.
A valóságban folyamatosan jönnek új funkciók ingyen.

thestock
thestock
2025. máj. 5. 18:04
#5

Ismét egy elfogult lipsi propaganda.
Az ukránok kierőszakolják a háborút, ami sokba kerül Európának, ezért nincs pénze a hanyatló, imperialista, éhező nyugati embereknek teszlára! Ha vége a háborúnak, és poloskapeti lemond, akkor ismét pozitív növekedés várható. Amúgy mindjárt elindul a robottaxi, és több tucat prototípus van az utakon!

Resike
Resike
2025. máj. 5. 18:01
#4

Szóval az alapból borzalmas számok újfent csökkentek vagy 60%-ot. Ez olyan mint a kamukétmilliós szájbertrákk amiből két és fél év alatt fogyott 50 ezer...

BiroAndras
BiroAndras
2025. máj. 21. 20:50

@Resike

  1. Mitől tény? Mert mondtad? Bizonyíték?
  2. Tegyük fel, hogy igazad van. Akkor sem látszik ebből, hogy tömegesen porosodnának az eladatlan kocsik.
Szefmester
Szefmester
2025. máj. 5. 17:00
#3

Csak be akarjátok mocskó'ni a szeretett ÍlonMászk professzor uratot!

axe
axe
2025. máj. 5. 16:25
#2

fordítsátok meg a grafikont, úgy helyes.
repülőrajt, kivárás, taktikai nyugalom.

Rhynmei
Rhynmei
2025. máj. 5. 15:51
#1

Gyááá, már megint egy álhír, meg valóságtagadás, meg propaganda!! :)

BiroAndras
BiroAndras
2025. máj. 8. 0:33

@Rojik
A Tesla eladások 60%-a a Model Y. És aki azt akar venni, annak más nem jó. A Model 3 szedán, a Model X meg duplájába kerül.
A régi változatot meg már nem gyártják, és csak minimális készlet van belőle.

Más gyártókkal ellentétben a Teslának csak kevés modelje van, és kevés gyára. Ennek az előnye drasztikusan alacsonyabb fejlesztési költség, és a méretgazdaságosság. Hátránya, hogy egy model frissítés sokkal fájdalmasabb.
Valamint sokkal kisebb készlettel is dolgoznak, ami megintcsak jót tesz a pénzügyeknek, viszont cserébe nincs mivel áthidalni a termelés kiesést.

Vissza az oldal tetejére
Kezd annyira leépülni a Tesla forgalma Európában, ahonnan kétséges a visszatérés - iPon.hu