Az általános vélekedéseket tekintve, az Oppo tette le az asztalra az eddigi legjobb hajtogatható okostelefont, legalábbis a formátumot tekintve. A Find N modell kicsi, mégis nagy képfelületet nyújt a kihajtását követően, és olvasásra, valamint filmezésre is alkalmas a felülete. A vállalat túl sokat ebből a gépből a limitált elérhetőség miatt nem tudott eladni, de már dolgozik azon, hogy újabb hajtogatható okostelefonokkal álljon elő.
Úgy tűnik, hogy az idei évben már tényleg felpörög a hajtogatható okostelefonok piaca, egyre több ilyen termék kerülhet a boltokba, és a megjelenő eszközök is izgalmas lehetőségeket nyújtanak. Az elmúlt hét hatalmas tűzijátékot hozott ezen a területen, és ezt a legkisebb túlzás nélkül jelenthetjük ki. Hiszen előszőr a Samsung előrukkolt a Galaxy Z Fold és Z Flip új, immáron negyedik generációjával, majd ezt követően jött a Motorolától a 2022-es Razr, ami teljesen friss tervezés, és megjelent a Xiaomi Mix Fold 2 is.
Szóval igencsak intenzív napokon vagyunk túl ebből a szempontból. De szó nincs arról, hogy az idei évre le is tudtuk volna ezeket a mobilokat. Most éppen arról röppentek fel hírek, hogy jönnek még idén Oppo hajtogatható készülékek. És nem véletlenül írjuk ezt többesszámban, ugyanis a kiszivárgott információ arról szól, hogy két modellen dolgozik a vállalat. Mindkét eszköz különbözhet majd a Find N-től.
A jelenleg csak Find N Fold néven említett konfiguráció a Samsung Galaxy Z Fold4 és a Xioami Mix Fold 2 ellenfeléül szolgálhat majd. Tehát ez a mobil egy nagyobb méretű szerkezet lesz az eredeti Find N-nél. A Find N Flip-ként emlegetett okostelefon pedig kagylós formátumú testet ölthet, tehát a Galaxy Z Flip4 és a Motorola Razr 2022 közvetlen ellenfeléül szolgálhat majd. Részleteket sajnos egyik masinával kapcsolatosan sem lehet tudni, de az egészen biztos, hogy a vállalat minden tudását bele fogja adni ezekbe a termékekbe.
Pete Lau, az Oppo termékigazgatója a napokban megosztott két képet a Twitteren, melyeken egy hajtogatható okostelefon zsanérját lehetett látni. Ezzel utalt a szakember arra, hogy a vállalat már gőzerővel készül a következő generációs hajtogatható mobiljával. Érdekes módon az Oppo egy olyan képet is megosztott, melyen illusztrációként egy duplazsanéros készülék szerepel, amivel talán arra próbál utalni, hogy hogy ilyen formátumban is gondolkodik. A pletykákban viszont arról nincs szó, hogy ilyen megoldással rukkolna elő.
Reményeink szerint nincs szó arról, hogy az Oppo Find N végleg nyugdíjba vonulna. Bízunk abban, hogy a vállalat meghagyja majd a kisebb formátumú, hajtogatható okostelefonját is. Csak szimplán nem gondolják úgy, hogy itt lenne az ideje a frissítésének, hiszen decemberben mutatkozott be, de csak az év elején lendült fel a forgalmazása.
Az 5,49 hüvelykes külső képernyővel, és 7,1 colos belső panellel szerelt okostelefonok sokaknak lopta be magát a szívébe, de sosem került globálisan forgalomba, így a legtöbben csak áhítozhattak utána. Az Oppo idei hajtogatható konfigurációi talán már nagyobb mennyiségben és szélesebb körben megvásárolhatóak lesznek. Ugyanis állítólag a gyártó állítólag egyeztetni kezdett az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalával, ami arra utal, hogy tervezik az EU-s bevezetést.

































