Shop menü

BEMUTATTA EDDIG LEGJOBB HAJTOGATHATÓ MOBILJAIT A SAMSUNG, ÍME A GALAXY Z FOLD 4 ÉS A Z FLIP 4

Rengeteg kiszivárgott pletyka és elhintett információt követően hivatalosan bemutatkozott a Samsung két új hajtogatható okostelefonja, ezekből már akár 10 milliós példányszámban adhatnak el összesen.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Bemutatta eddig legjobb hajtogatható mobiljait a Samsung, íme a Galaxy Z Fold 4 és a Z Flip 4

A Samsung hatalmas reményekkel telve rántotta le a leplet az új generációs hajtogatható Galaxy modellekről, amik tovább örökítik a korábbi készülékek DNS állományát. A régóta várt olcsóbb hajtogatható masinára viszont továbbra is csak várni lehet, ahogy tavaly, úgy idén sem esett szó elérhetőbb konfigurációról.

A Z Fold és a Z Flip konstrukció igazából már tavaly beérett, de a vállalat a jelek szerint nem akar még komolyabb újításokra koncentrálni ezen a fronton, hanem inkább kihasználja az előnyét a versenytársakkal szemben, biztosra megy. Az újdonságok nagyon hasonló megjelenéssel bírnak, a Galaxy Z Fold4 egy 6,2 colos képernyőt hordoz a fedelén, és 7,6 hüvelykes panel tárul a felhasználók elé a széthajtást követően. 120 Hz-es Dynamic AMOLED 2X paneleket használ a mobil kívül 2316 x 904 pixeles felbontással belül pedig 2176 x 1812 képponttal. Kívül Gorilla Glass Victus+ védelem biztosított, belül pedig UTG-vel lehet számolni.

Galéria megnyitása

A Galaxy Z Flip4 is részben Gorilla Glass Victus+ oltalom alatt áll kívülről belül pedig ezúttal is UTG található. A kagylós formátumú okostelefonnak egy 2,1 hüvelykes külső képernyő jutott Super AMOLED technológiával (512 x 260 pixel), belül pedig egy 2640 x 1080 képpontos felbontással rendelkező, 6,7 hüvelykes hajtogatható Dynamic AMOLED 2X panel lapul, mely már 120 Hz-es működésre képes. Itt az eddiginél több funkciója lesz a külső panelnek, hogy kevesebb alkalommal kelljen a mobilt nyitogatni.

Galéria megnyitása

A One UI 4.1 grafikus felhasználói felülettel jönnek az okostelefonok, és minden eddiginél több szoftveres extra áll majd rendelkezésre a hajtogatható kialakítás kihasználására. Főleg a Z Fold4 tartogat majd meglepetéseket, így például az már kapott egy tálcát, ahonnan gyorsan elérhetőek szükséges appok, és a partneralkalmazások is jobban fognak igazodni a különleges formátumhoz. A Samsung négy főverziós frissítést biztosít a mobilok számára, miközben biztonsági javításokat pedig még tovább, 5 éven keresztül fognak kapni.

Galéria megnyitása

A Samsung megtartotta a Galaxy Z Fold4 esetében a rejtett belső kamerát, ami nagy fejlődésen ment keresztül, jobb minőséget fog nyújtani, és kevésbé lehet látni a képernyő mögött. 4 megapixeles önarcképeket lehet majd készíteni a belső kamerával, a Z Fold4 külső frontkamerája pedig 10 MPixeles. A Galaxy Z Flip4-nél egy kamera van a képernyőben belül, ez nem rejtett és ugyancsak 10 megapixeles.

Galéria megnyitása

A főkamera a két okostelefonnal egyetlen képalkotónál azonos, ez pedig az ultra-széles látószöggel rendelkező megoldás. Az 12 megapixeles, 123 fokos látószögű az optikája, és olyan szenzort használ, ami 1,12 mikronos pixelmérettel dolgozik. A Galaxy Z Flip4-nél a főkamera is csak 12 MPixeles, de nagyobb érzékelővel dolgozik, ennek köszönhetően részletgazdagabb fotókkal szolgálhat, mint a társkamera. Az elsődleges képalkotó OIS-t is használ, Dual Pixel AF támogatást nyújt, és 4K UHD videózásra képes.

Galéria megnyitása

A Galaxy Z Fold4-nél már három kamera lesz, szóval a fent említett ultra-széles látószögű egységet két másik kíséri. A főkamera ebben a gépben már 50 MPixeles, támogatja a képpontok összevonását, és ez is optikai stabilizátoros, valamint Dual Pixel PDAF eljárást használ az élességállításkor. A harmadik kamera pedig már zoomolásra képes, kétszeres közelítést tud abszolválni, és 12 megapixeles érzékelőre épül, ugyancsak PDAF támogatás biztosítása mellett. Videózni Galaxy Z Fold4-nél is 4K UHD minőségben lehet majd.

Galéria megnyitása

Az okostelefonok a Qualcomm Snapdragon 8+ Gen 1 rendszerchipet kapták meg, nincs exynosos változatuk. A Samsung gondoskodik a készülékeknél a megfelelő hűtésről, ami egyébként a hajtogatható felépítés mellett ez különösen nehéz feladat. A tempóra semmilyen körülmények között nem lehet majd panasz. A Galaxy Z Flip4 8 GB-nyi rendszermemóriával lesz megvásárolható, a tárkapacitása pedig 128, 256 vagy 512 GB lehet majd, míg a Z Fold4 esetében az érdeklődők már 12 GB RAM-mal számolhatnak, és itt lesz még 1 TB-os verzió is az 512 GB-os és 256 gigás opciókon felül.

Galéria megnyitása

A szerkezetek biztosítanak 5G mobil hálózati támogatást. Bluetooth 5.2 modult kaptak a vasak, és a Galaxy Z Fold4 Wi-Fi 6E támogatást is felvonultat, miközben a Flip4-nek csak Wi-Fi 6 lehetőség jut. Adott az NFC chip is a szerkezetekben, így gond nélkül használható majd a Samsung Wallet, és lesz A-GPS vevő is Galileo és más rendszerek támogatásával. Extraként a Galaxy Z Fold4 szolgál még UWB kapcsolati opcióval. Dual-SIM támogatással is lehet számolni, de szokás szerint csak DSDS üzemre képesek a készülékek még eSIM mellett is.

Galéria megnyitása

Összehajtott állapotban a Galaxy Z Fold4 15,8 milliméteres, a Galaxy Z Flip 4 pedig17,1 milliméteres, szóval ebből a szempontból bőven lenne még hova fejlődni, a gépek tömege 263 és 187 gramm. Jack aljzatot nem kell keresni, csak egy C-típusú USB van mindkét delikvens keretén, ez USB 3.1 szabványnak megfelelő. Rendelkeznek a masinák ujjlenyomat-olvasóval és sztereóban fognak megszólalni, a lehető legjobb hangzás elérését pedig az AKG hangolása segíti.

Galéria megnyitása

A szerkezetek vízállóak, IP68 minősítést szereztek, ami azt jelenti, hogy legalább 30 percet képesek lesznek átvészelni 1,5 méter mély vízben. Ezáltal még akár víz alatti felvételeket is lehet készíteni a termékekkel. Olyan keretet kaptak (Armor Aluminum), ami jobban fogja bírni az eséseket, jobban ellenáll a karcoknak. Meg kell még azt is említeni, hogy a Galaxy Z Fold4 használható lesz tollal, így rajzolni is kényelmesen lehet rajta.

A Samsung egy 3700 milliamperórás kapacitással rendelkező akkumulátort pakolt a Galaxy Z Flip4 modellbe, ami sokkal kövérebb a korában alkalmazott megoldásnál, éppen ezért abban lehet bízni, hogy érezhetően hosszabb üzemidőt tud majd összehozni. A töltés itt 25 wattos teljesítménnyel történhet majd. Ugyanilyen töltést támogat majd a Galaxy Z Fold4 is, csak abba már egy 4400 milliamperórás kapacitású telep került. Ami továbbra sem túl sok, szóval ez az okostelefon biztos, hogy sűrűbben szorul majd töltésre. Vezeték nélkül is tölthetők a vasak, 11/10 wattal, és tudnak töltésmegosztást 4,5 wattal.

A Galaxy Z Fold4 256GB 779 990, az 512GB-os változat 839 990 forintos, az 1 TB-os 944 990 forintos, míg a Galaxy Z Flip4 128 GB 479 990, a 256 GB-os változat 499 990 forintos ajánlott fogyasztói áron érhető el. Az eszközök augusztus 10 és 25. között előrendelhetőek, ezt követően indul a kiszállításuk. Az előrendelők egy évig ingyen Galaxy Z Premier Szolgáltatást is kapnak a mobillal.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére