A J&J védőoltásának klinikai vizsgálatait különösen nagy érdeklődés övezi, mivel ezt egyetlen dózisban lehet alkalmazni. Egy adenovírus vektort használó oltóanyagról van szó, amely a tüskefehérje génjét juttatja be a szervezetbe, és hasonlóan működik, mint az AstraZeneca oltása vagy a Szputnyik V – kivéve, hogy az utóbbiakat két dózisban adják. A J&J oltóanyagát a 3. fázisban 44 325 résztvevőn tesztelik, és ennek a vizsgálatnak a köztes eredményeit hozták most nyilvánosságra, 468 COVID-19 megbetegedés után.
Az oltóanyag az eddigi adatok elemzése szerint összességében 66%-ban bizonyult hatásosnak a legalább középsúlyos COVID-19 megelőzésében 28 nappal a vakcináció után. (A J&J eredményeit nem lehet egy az egyben összevetni az eddigi vakcinák klinikai eredményeivel, mivel azok a tünetes COVID-19-re mérték a hatásosságot, míg a J&J az enyhénél súlyosabb eseteket tartja számon.) Ami a súlyos eseteket illeti, ezeket 85%-ban volt képes megelőzni az oltóanyag, és ez a védettség az idő elteltével fokozódik: 49 nappal az oltás után a vakcinált csoportban már egyetlen súlyos esetet sem jelentettek, kórházi kezelésre pedig már 28 nap után sem volt szükség senkinél, ahogy haláleset sem történt.
A vakcinát gyártó leányvállalat után Janssen COVID-19 vakcinaként is emlegetett oltóanyag hatásossága ugyanakkor a jelek szerint erősen függ attól, hogy egy adott régióban milyen vírusvariánsok a dominánsak: a középsúlyos COVID-19 megelőzésében ugyanis az oltóanyag az Egyesült Államokban 72%-os, Dél-Amerikában 66%-os, Dél-Afrikában pedig 57%-os hatásosságot mutatott. Dél-Afrikában az észlelt esetek 95 százalékáért a gyorsan terjedő új variáns volt a felelős. (A cég egy két dózisból álló adagolási protokollt is tesztel 30 ezer fő részvételével, akik 57 nap eltéréssel kapják meg az oltóanyagot. Ez lehetséges, hogy hatásosabb lesz az egy dózisnál, viszont az eredményekre egy darabig még biztosan várni kell az oltási protokoll hosszú időtartama miatt.)
A kimutatott védőhatás egészségi állapottól, kortól és etnikai csoporttól függetlenül hasonló szintűnek bizonyult az egyes régiókban, és a 3. fázisban kifejezetten magas számú, 13 610 hatvan év fölötti alanyt vizsgáltak, a résztvevők 41 százaléka pedig valamilyen olyan krónikus társbetegséggel is küzdött, amely súlyos COVID-19-re hajlamosít. Ami a vakcina biztonságosságát illeti, a vizsgálatok alapján az oltóanyag jobbára enyhe, gyorsan elmúló mellékhatásokat okoz, és a súlyos mellékhatások gyakorisága magasabb volt a placebocsoportban, mint a ténylegesen vakcináltak között.
A Janssen-vakcina logisztikai szempontból igazi főnyeremény az eddig engedélyezett oltásokhoz képest, hiszen amellett, hogy csak egyszer kell oltani vele, legalább 3 hónapig eláll 2–8 °C-on, mínusz 20 °C-on pedig két évig tárolható. A J&J az Egyesült Államokban napokon belül benyújthatja az engedélyezési kérelmet, az Európai Gyógyszerügynökség pedig már január 21-én megkezdte az oltóanyag előzetes vizsgálatát. Az EU 200 millió dózisra szerződött le a vakcinából, és ezen felül további 200 millió adagot is feltételesen lekötöttek, arról ugyanakkor egyelőre nagyon keveset tudni, hogy a gyártó milyen ütemben fogja tudni teljesíteni a rendeléseket.
A dél-afrikai variánssal a Novavaxnak is gondjai vannak: a 3. fázis előzetes eredményeit szintén a napokban közzétevő cég két dózisban alkalmazandó oltóanyaga az Egyesült Királyságban 90%-ban, Dél-Afrikában viszont csak 49%-ban bizonyult hatásosnak a tünetes COVID-19 megelőzésében. A brit klinikai vizsgálat 15 ezer, a dél-afrikai 4400 önkéntes részvételével zajlik. Utóbbiak közül azon 94%-nál, akik nem voltak HIV-fertőzöttek, a hatásosság 60% volt. A vakcina fehérjealapú, vagyis a SARS-CoV-2 tüskefehérjéjét tartalmazza, és ezáltal, illetve a hozzáadott adjuvánsok révén immunizál.
A brit vizsgálatban 62 tünetes megbetegedést észleltek, ebből 6 kapott tényleges oltóanyagot. (Külön vizsgálták az új, gyorsabban terjedő brit variánssal szembeni hatásosságot is, ez 86%-os volt.) Ami a súlyos eseteket illeti, erről egyelőre kevés az adat, a placebocsoportban mindössze egy ilyen volt, a beoltottak körében pedig egy sem. A dél-afrikai vizsgálatban 29 tünetes megbetegedés fordult elő a placebocsoportban és 15 a vakcinált csoportban.
A cég dolgozik egy, az új variánsokon alapuló, emlékeztető oltáson is, amelyet a már beoltottak kaphatnak meg, de ennek még meg sem kezdődött a klinikai tesztelése. A Novavax előzetesen gigantikus gyártókapacitást ígért be, azt mondták, hogy idén 2 milliárd dózist képesek előállítani. Az EU ebből az eddigi tárgyalások alapján 100 millió adagra tart igényt, amit igény szerint további 100 millió dózis követhet.
A dél-afrikai variáns a Pfizer és a Moderna laborvizsgálatai alapján a már elfogadott oltóanyagok hatásosságát is rontja, de hogy pontosan milyen mértékben, az majd csak akkor derül ki, ha elvégzik a releváns klinikai vizsgálatokat is.
































