Napjainkban körülvesz minket a haptikus technológia, még ha sokszor nem is gondolunk bele. Azon érintőpanelek és egyéb rendszerek tartoznak ebbe a kategóriába, amelyek hanggal vagy rezgéssel visszajelezve képesek azt a hatást kelteni, mintha fizikailag lenyomtuk volna a telefonunk képernyőjén megjelenő gombokat, vagy játékkonzolunkon tevékenykedve tényleg eltaláltuk volna a teniszlabdát. Bár a szakértők szerint még hosszú az út odáig, hogy a visszacsatolás a valóságos érintéshez hasonlító hatást keltsen, a technológiát már jelenleg is számos praktikus célra alkalmazzák az elektronikus eszközök használatának élményszerűbbé tételén túl, a sztrókbetegek rehabilitációjától kezdve a sebészek képzéséig.

Egy tudóscsoport nemrégiben megtette a következő lépést a technológia magasabb szintre emeléséhez: olyan rendszert hoztak létre, amelynek segítségével kitapintható válnak a levegőbe kivetített térbeli formák. A Bristoli Egyetem szakértői szerint a technológiai újítás számos területen óriási változásokat hozhat, hiszen általa a remélhetőleg nem túl távoli jövőben érinthető és manipulálható hologramok lehetnek létrehozhatók, így a sebész például kitapinthatja műtendő területet a CT vagy más képalkotó eljárások alapján kreált modellben, és gyakorolhat is azon.

Az új technológia lényegileg azon a tényen alapul, hogy az ultrahanghullámok eltérő módon szóródnak és nyelődnek azokon a határfelületeken, amelyeken áthaladnak, így a hullámok viselkedéséből következtetni lehet az útjukba eső tárgyak alakjára. A kutatócsoport rájött, hogy ha egy tárgy komplex ultrahangos mintázatát (a mellékelt videón ezt egy vékony réteg olajon demonstrálják) megfelelő erősítéssel rávetítik a kezekre, a hullámok által a levegőben keltett apró zavarok révén a valóságban jelen nem levő objektum alakját érezhetővé, és egy 3D-s kivetítő segítségével láthatóvá is lehet tenni, vagyis a kivetített tárgy tapinthatóvá válik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
gyenesmartin
gyenesmartin
2014. dec. 5. 6:43
#4

Akkor ezek is üveglapon vannak csak?

[LINK]

[LINK]

Utóbbiról még kinézni, hogy igen, de az elsőnél szerintem már nem.

Kiralydari
Kiralydari
2014. dec. 5. 15:22

a Jekós a ferde üveglapos technológia ugyanaz mint amit a bűvészek használnak a tigris pedig hasonló de ahogy azt már előttem is mondták csak egy A.R.

És igen a csapból is ez folyna és bár így lenne! :D

Chif52
Chif52
2014. dec. 4. 20:16
#3

Csak én maradtam le??? most már megfogható a hologram ? ... eddig volt nem megfogható is ? mármint valódi és nem üvegre és/vagy hasonlóra vetített.

fofoka
fofoka
2014. dec. 5. 20:54

Miért pont én? Nem állítottam semmit.

DogTheDog
DogTheDog
2014. dec. 4. 20:04
#2

Alig varom az uj tipusu hologram csajokat :)

IcolumboI
IcolumboI
2014. dec. 4. 19:38
#1

Nesze semmi, fogd meg jól! :D

Vissza az oldal tetejére