Készül a gömbkerekű motor

Az Én, a robot című filmből véve az ötletet a San Jose-i Állami Egyetem mérnökhallgatói belekezdtek a gömbkerekű motorbicikli kifejlesztésébe. 

Készül a gömbkerekű motor

Az Én, a robot című filmből véve az ötletet a San Jose-i Állami Egyetem mérnökhallgatói belekezdtek a gömbkerekű motorbicikli kifejlesztésébe. A gömbhajtású rendszer azon túl, hogy környezetbarát, mivel elektromos motor hajtja, az ígéretek szerint jóval biztonságosabb is a hagyományos motoroknál, mivel nem fordulhat elő, hogy az első kerék hirtelen irányváltása nyomán a jármű összecsuklik.

A szén- és üvegszálakból készült kerekeket gumiborítás fedi. A fejlesztés korai szakaszában álló járművel az elképzelések szerint rendkívül könnyű lesz manőverezni és parkolni is, hiszen a kerekek ugyanúgy képesek oldalirányba gurulni, mint előre vagy hátra. A koncepció egyik legfontosabb pontja éppen az, hogy a gömbkerekek szabadon elforoghatnak bármely irányba, nincsen egy rögzített tengelyük, mint a hagyományos kerekek esetében.

A fejlesztők szerint az első teljesen működőképes prototípus a tavaszi szemeszter végére készülhet el, de addig még rengeteg a tennivaló. Meg kell oldani a váz egyensúlyának problémáját, valamint azt is, hogyan viszik át az elektromotorok hajtóerejét a kerekekre úgy, hogy közben ne korlátozzák azok mozgékonyságát. 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward