Az LG nemrégiben egy speciális monitort mutatott be, ami ezúttal nem a gamereket vagy az irodai felhasználókat, hanem az egészségügyben dolgozó professzionális felhasználókat, azon belül is a műtéteket végző sebészeket veszi célba. A 31,5 hüvelykes IPS panel köré épülő LG 32HS710S több szempontból is speciális monitornak tekinthető, ugyanis funkcionalitását és működését annak rendelték alá, hogy műtét közben kellően éles, tiszta, és folyamatosan elérhető képet mutasson a műtéti területről, ezzel segítve a műtőben dolgozók együttműködését.
A 3840 x 2160 pixeles natív felbontású panel 10-bites színkezeléssel dolgozik, azaz 1,07 milliárd színárnyalat megjelenítésére képes, a panel előtt pedig védőbevonat foglal helyet, ami egy üvegréteg formájában érkezik. Ez egyrészt gondoskodik arról, hogy a képterületen ne csillanjanak meg a környező fényforrások fényei, másrészt a tükröződés mértékét is csökkenti, valamint ellenáll az ujjlenyomatoknak is a könnyebb tisztíthatóság érdekében.
A monitor előlapja IP45-ös, a többi része pedig IP32-es tanúsítványt kapott, ezzel kiválóan alkalmazkodik a műtőben tapasztalható körülményekhez és kihívásokhoz, plusz még a fizikai behatásoknak is ellenáll, ezért IK06-os tanúsítványt is kapott. Az 5 ezredmásodperces GtG válaszidő mellett üzemelő panel maximális fényerőssége 2000 nit, a tipikus fényerősség pedig 800 nites értéket képvisel, de rendelkezésre áll egy stabilizált 500 nites mód is. A kontrasztarány 1000:1 értéket képvisel, a termék fogyasztása pedig 100 W körül helyezkedik el.
A folyamatos működésről a Failover Input Switch funkció gondoskodik, amelynek keretén belül automatikusan alternatív videójel-forrásra vált a termék, ha a fő jelforrás valamiért elérhetetlenné válik, így biztosítva azt, hogy ne legyen kiesés műtét közben. Minden egyes videó bemenethez különböző képmódot lehet rendelni, ezáltal a lehető legjobb és legtisztább képet kapja a sebész és csapata. A kijelző üzemmódok között gyorsgombokkal lehet váltani, ezzel gyorsan áttekinthetővé válik minden információ.
A monitor tükrözni és elforgatni is képes a tartalmakat, hogy igazodjon az igényekhez – mindkét esetben 180 fokos elforgatásra van mód. A kijelző tartalmát a Clone Screen funkció keretén belül egy második monitorra is át lehet játszani, ami egy HDMI videó kimeneten keresztül kapcsolódhat, ezáltal az együttműködés és a kommunikáció még hatékonyabb lehet, hiszen mindenki hozzáférhet a szükséges információkhoz. A monitor akár négy jelforrás képét is meg tudja jeleníteni egyszerre, négy egyenlő részre osztva a kijelzőt, de kettő és három jelforrás tartalmainak megjelenítésére is van mód, illetve kép a képben (PiP) funkció is rendelkezésre áll.
A DCI-P3 színteret 95%-ban lefedő panel természetesen 178 fokos betekintési szögekkel bír, lehetőség van hardveres kalibrálására, illetve DICOM támogatással is bír. A videó bemenetek között egy HDMI, egy DisplayPort, egy SDI, illetve egy DVI-D csatlakozó található, míg a videó kimenetek közé egy HDMI és egy SDI port került. A beépített tápegységgel felvértezett monitor egy USB 3.0-s portot is kapott. A 9,2 kilogrammos megjelenítőt VESA 200 és VESA 100 támogatással egyaránt ellátták, így könnyedén konzolra szerelhető, ugyanis gyári állványa nincs.
Az új monitor árával kapcsolatban nem adott tájékoztatást a gyártó, az viszont kiderült, hogy a 32HS710S megkapta az USA Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala, vagyis az FDA 510(k) engedélyét is, így már az Egyesült Államokban is forgalomba hozható. A friss megjelenítő rövidesen elérhető lesz a célszegmens számára.