Egy francia kutatócsoport vizsgálatai szerint a jobb teljesítmény kisajtolásához egy mindössze 1 méter magas robot is elég, ha megfelelően viselkedik. A szakértők 58 hallgatót vontak be a kísérletbe, amely során a Stroop-tesztet végeztették el velük különböző körülmények között. A teszt során különböző színekkel gépelt színnevek jelennek meg a képernyőn, úgy, hogy a szó tartalma és annak színe nincs összhangban. A feladat az, hogy a szó színét kell kimondani, nem pedig azt a színt, amely le van írva. És minél gyorsabban válaszol valaki helyesen, annál jobb eredménnyel végez.
A figyelem mérésére gyakran használt tesztet először emberi felügyelet nélkül végezették el a kísérlet alanyaival. Majd megismételték a gyakorlatot úgy, hogy a teszt teljesítének 60 százaléka alatt a teremben volt egy humanoid robot. A Meccanoid nevű rendszerrel a teszt megismétlése előtt meg is ismerkedhettek a hallgatók: előre meghatározott kérdéseket tettek fel a robotnak, amely aktuális beállításától függőan barátságos vagy durva stílusban válaszolt.
Arra a kérdésre például, hogy „Ha lenne egy új barátod, mit mondanál neki?”, a robot vagy azt válaszolta, hogy „Nagyon kedvellek”, vagy hogy „Unatkozom”. A kedvesre beállított Meccanoid viccelődött is a résztvevőkkel, míg másik változata ehelyett degradáló és durva megjegyzéseket tett rájuk, például azt mondta, hogy „Szeretek elemzéseket végezni, de ezeket úgysem értenéd”.
A megismételt tesztekből az derült ki, hogy a robot aktuális személyisége nagyban befolyásolta a hallgatók teljesítményét a Stroop-teszten. A kedvesre beállított robot által felügyelt csoport hasonlóan teljesített, mint a korábbi, a felügyelet nélkül végzett tesztnél. A tesztet az ingerült robot mellett végzők ugyanakkor sokkal gyorsabban befejezték a feladatot.
Bár meglehetősen kis esetszámú kísérletről van szó, amelyből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, pár dolog kiderült a vizsgálatból. Például az, hogy az emberi alanyokra érzelmileg hatással van, ha egy robot jól vagy rosszul bánik velük, mondja Nicolas Spatola, a vizsgálat vezetője. A durva robotot sokkal kiszámíthatatlanabbak tartjuk, ezért folyamatosan figyeljük, éppen mit csinál, ennek ellenére ezen az adott teszten ez jobb teljesítményben realizálódott.
Ez persze nem jelenti azt, hogy minden munka tényleg hatékonyabban menne egy rossz modorú, robotikus főnök jelenlétében, hiszen a Stroop-teszt csak egy adott aspektusát méri a szellemi teljesítménynek. És arról sem szól a fáma, hogy hosszú távon fenntartható-e a magasabb teljesítmény, vagy a dolgozók idővel inkább feladják, ha ilyen körülmények között kell munkát végezniük.































