A ZTE és a Nubia zászlaja alatt a Redmagic előrukkolt a gamer okostelefonok új generációjával, hazai pályán rendezte meg a bemutatót a márka, de globálisan elérhetők lesznek az eszközök. A reflektorfénybe állított Redmagic 11 Pro és a 11 Pro+ lényegében ugyanaz a szerkezet, csak két különbség van ezek között, az akkumulátor és a hűtés.
A látvány mindig kiemelten fontos a Redmagic okostelefonoknál, éppen ezért szinte négyzetes kialakítású, 6,85 colos panelt használnak, extravékony, 1,25 milliméteres kávával. Ennek köszönhetően 95,3% a hasznos felület aránya az előlapon, amihez az is hozzájárul, hogy kameralyuk sem töri meg az összefüggő felület. A képalkotó a panel mögé lett elrejtve.
A BOE egyik legfejlettebb OLED panelje került bevetésre a Redmagic 11 Pro párosban 1216 x 2688 képpontos felbontással. Az eszközök 144 Hz támogatással, 10 bites színmélységgel és 100%-os DCI-P3 színtér lefedéssel szolgálnak. A szemkímélés érdekében közel 2600 Hz-es PWM vezérlést is nyújtanak az eszközök, és 2000 nites fényerőt produkálhatnak, így minden körülmények között jól leolvashatók maradnak.
Miután a gamerek vannak a célkeresztben, a kereten érintésérzékeny vállgombok is helyet kaptak, a felületük pedig minden korábbinál nagyobb lett, így Dual Touch lehetőséget is nyújtanak. Ezek 520 Hz-es érintésérzékeléssel üzemelnek, míg a képernyőnél elvileg akár 3000 Hz is elérhető, ami példa nélkül. A Redmagic a vezérlését egy új Synaptics lapkával oldotta meg, még többpontos érintéseknél is 360 Hz-es mintavételezés támogatott. Ennek köszönhetően kiváló reakcióidő érhető majd el játék közben.
A Redmagic OS 11 grafikus felhasználói felületet kapta meg a Redmagic 11 Pro duó, ennek az alapját az Android 16 operációs rendszer adja, és a márka nem győzte felsorolni, hogy milyen formákban biztosítanak MI szoftveres extrákat. Játékosoknak is vannak plusz funkciók, amik segítik a jobb teljesítmény elérését, de diagnosztikai adatok is kiemelhetők a képernyőre, ha éppen arra lenne szükség.
Ebbe az esetben nem a kamerás lehetőségek voltak a fókuszban, de ettől függetlenül ezekre is ki kell térni. Az előlapi rejtett kamera 16 MPixeles szenzort használ, és ettől azért nem érdemes nagyon magas minőséget várni. A hátlapon a főkamera 50 MPixeles és 1/1,55 colos érzékelőre épül optikai stabilizálással. Van egy ultraszéles látószögű társkamera, ami ugyancsak 50 megapixeles, de már csak 1/2,88 hüvelykes az érzékelője, és még egy 2 MPixeles makró egység is akad. Ezeken felül van egy lézeres AF segédegység, ami jól jöhet például rosszabb fényviszonyoknál a pontosabb és gyorsabb fókuszáláshoz.
A Qualcomm Snapdragon 8 Elite Gen 5 rendszerchip található az eszközökben, a teljesítmény tekintetében semmit nem akart a véletlenre bízni a fejlesztőcsapat, ezért kapott a lapka minden eddiginél erőteljesebb aktív hűtést. A vállalat büszkén jelentette ki, hogy a Redmagic 11 Pro+ a fejlett hűtéssel 4,35 millió pontot képes elérni az AnTuTu 11 keretei között, ami az okostelefonok mezőnyében abszolút rekordnak számít.
A Redmagic 11 Pro egy hatékony passzív hőelvezető egységet és egy 24 000 RPM fordulatra képes ventilátort használ a hűtésre. A Redmagic 11 Pro+ pedig még ezeken felül nyújtja az aktív folyadékhűtő rendszert, amit a napokban volt lehetőségünk külön is bemutatni. A konstrukció lelke a piezoelektromos pumpa, ami pulzálva forgatja majd a hűtőfolyadékot a hátlap alatt elhelyezett csövek gyűrűjében. Részben megnyitotta a hátlapot a Redmagic, így látni lehet majd, ahogy kering a „hűtővíz”. Erről azt kell tudni, hogy extrém fagynak is ellenáll, egyáltalán nem kell félteni szélsőséges időjárási viszonyokban.
Az eszközök kapcsolati lehetőségeinek lajtromát az 5G modem nyitja, ami a mmWave támogatást sajnos nélkülözi, ami itt azért is fájó, mert megfelelő hálózat mellett alacsonyabb késleltetést lehetne elérni online játékoknál a mmWave révén. Biztosított háromsávos Wi-Fi 7, van Bluetooth 6 modul, adott az NFC chip is, és még infrával is rendelkeznek a mobiltelefonok, meg persze a többsávos A-GPS vevőről se feledkezzünk meg. Egy speciális antennadizájn is bevetésre került, hogy olyankor se legyen probléma a kapcsolattal, ha két kézzel szorongatja a játékos a szerkezetet.
163,82 milliméter magas, 76,5 milliméter széles és 8,9 milliméter vastag lett a duó, a tömegük pedig 230 gramm. Bizony, nem modellalkatokkal van dolgunk, de nem is a hétköznapi emberek jelentik a közönségüket. Annak ellenére, hogy az aktív léghűtés miatt a ház oldalán is vannak szellőzőnyílások a különböző csatlakozókon túl, megkapták a készülékek az IPx8 tanúsítványt, ami azt jelenti, hogy akár 1,5 méter mély vízben is kibírnak legalább 30 percet.
10 Gbps-os átviteli tempót ígérő, DP támogatásról is gondoskodó USB-C csatlakozóval lettek szerelve a gamer mobiltelefonok. Rendelkeznek 3,5 milliméteres jack csatlakozóval is a vezetékes fejhallgatók számára. Erőteljes sztereó hangszórókkal lettek megáldva a gépek, és adott a DTS:X Ultra támogatás is. Kiemelte még a Redmagic, hogy fejlett rezgőmotort is kapott a vas, hogy a játékélményt ilyen módon is képes legyen fokozni. Az ujjlenyomat-olvasó 3D ultrahangos technológiát használ, így minden helyzetben gyorsan és megbízhatóan teszi majd a dolgát.
A Redmagic 11 Pro+ 7500 milliamperórás kapacitású akkumulátorral rendelkezik, ami akár 120 W-tal lehet tölteni vezetékes összeköttetés mellett, illetve 80 W-tal vezeték nélküli formában. Kiváló lesz a szerkezet üzemideje, de ebből a szempontból a Redmagic 11 Pro még jobbnak ígérkezik, azt ugyanis már egy 8000 mAh-s teleppel vértezték fel a tervezők. Üröm az örömben, hogy a vezeték nélküli töltés itt már nem fért bele a keretbe, a nagyobb akku felemésztette a helyét, és a vezetékes gyorstöltés is szerényebb valamelyest, csak 80W-ot támogat.
A Redmagic 11 Pro modellek globális bemutatója november 7-én lesz, nem kell már túl sokat várni addig, Kínában azonban már most indul az eszközök forgalmazása, és az árazásuk nagyon széles skálán mozog. Az alap Redmagic 11 Pro az induló, 12/256 GB-os kiszerelésben 5000 jüanba (235 ezer forint) kerül, a Redmagic 11 Pro+ paletta 5700 jüantól (267 ezer forint) indul, a transzparens hátlap pedig a 16/512 GB-os verziótól jár 6500 jüanért (305 ezer forint) cserébe. Készül egy limitált kiadás is „Golden Saga” néven, ahol a hátlap karbon és zafír kristályüveggel védett, a hűtőfolyadék pedig arany színű a normál kék helyett, ez már 9900 jüant (464 ezer forint) kóstál, de 24 GB RAM és 1 TB hely, valamint díszdoboz is a csomag részét képez.