Egy érdekes fejlesztés látott napvilágot, ami a monitorok szegmensét veszi majd célba, ám nem klasszikus kijelzőként működik, hanem áttetsző megoldásként, amelynek köszönhetően láthatjuk a rajta megjelenő tartalom mögötti dolgokat is, legyen szó tárgyakról, vagy éppen pazar látványvilágot jelentő panorámáról, ami egy ablakon keresztül tárul elénk.
A Phantom névre keresztelt kijelző nem egy klasszikus panelt használ, mint például az áttetsző OLED panellel felszerelt noteszgép-koncepciók, vagy éppen a hirdető- és információs-táblák szegmensébe szánt áttetsző kijelzők. Ebben az esetben a HUD (Head-up Display) technológia dolgozik a háttérben, ami az autóiparból éppúgy ismerős lehet, mint a repülőgépiparból, vagy éppen a hadiiparból. Ezúttal viszont nem egy parányi képterületről van szó, hanem egy 24 hüvelykes képátlójú, 4K-s natív felbontás mellett működő megoldásról, ami még HDR támogatással is büszkélkedik.
A Visual Instrumenst terméke kifejezetten a PC-s monitorok szegmensét veszi célba, ahol a vállalat állítása szerint világelsőnek minősül a maga kategóriáján belül. Noha egy érdekes és felettébb magával ragadó kijelzőről van szó, a Visual Instruments csapata mégis elég szűkszavúnak bizonyult a műszaki paraméterekkel és a mögöttes technológia részletezésével kapcsolatban.
Az biztos, hogy a kijelző igazából nem egy kijelző panel, hanem csak egy üveglap, ami egyfajta áttetsző vászonként szolgál, erre vetíti rá a tartalmakat egy tükörrendszer. A kijelző a fejlesztők szerint nemcsak áttetsző módban használható, legalább három különböző áttetszőségi fokot kínál, így akár klasszkis panel mintájára is képes működni, minimális áttetszőség mellett, ezáltal blokkolva a mögöttes tér láthatóságát, ami sok esetben jöhet jól, hiszen segíti, hogy jobban tudjunk koncentrálni a megjelenő tartalomra.
A Visual Instruments szerint az áttetsző kijelző nemcsak a tartalmak különleges vizuális megjelenítését segíti, hanem egyúttal egészségügyi szempontból is pozitívnak tekinthető, hiszen az áttetszőség révén segít a szemek fáradtságának és terhelésének csökkentésében. Az persze nem világos, hogy ezzel egy időben az áttetszőség miatt mennyire csökken a koncentráló képesség, hiszen azzal, hogy a monitor mögötti terület is látható, közvetlenül a tartalom mögött, valamennyire romolhat a fókusz – valószínűleg ezért is kapott többféle üzemmódot a termék, így ki tudjuk választani, melyik illik leginkább az adott felhasználási módhoz.
Maga a 24 hüvelykes képátlójú „kijelző” egyébként 4K-s felbontás mellett dolgozik és 16:9-es képaránnyal büszkélkedik, egyéb tulajdonságait azonban egyelőre nem részletezte a vállalat. A kijelző rendelkezik Ultra HDR támogatással is, ami a HDR tartalmak fogyasztását segíti, ugyanis képes akár 5000 nit maximális fényerősség elérésére is, ami eléggé impresszív. A teljes sRGB lefedettséggel rendelkező panelt USB-C vagy HDMI videó bemeneten keresztül tölthetjük meg tartalommal.
Az újdonság egyelőre még a kezdeti fázisban tart, mindössze 10 darabot készítettek belőle, amelyek közül háromra már van is megrendelés. Konkrét árazásról egyelőre nem esett szó, csak annyi biztos, hogy az adott felhasználó személyes preferenciáinak megfelelően konfigurálják a különleges monitort, jelentsen ez bármit. Maga a termék az Amerikai Egyesült Államokban készük, szállítása pedig még az év negyedik negyedévében megindulhat. Az új kijelző egyelőre nem érhető el közösségi finanszírozási projekt keretén belül, valamint tesztek sem készültek róla, így eléggé nehéz megítélni, milyen erősségei és gyengeségei lehetnek normál használat közben, de remélhetőleg erre is rövidesen fény derülhet.