Az Intel Quark sorozatának D1000-es tagja már korábban bemutatkozott, ám akkoriban a jelek szerint nem voltak teljesen helytállóak a vele kapcsolatos információk, amelyekből úgy tűnt, a termék teljes x86-os támogatással rendelkezik. Az új, főként viselhető eszközökbe és különböző okos megoldásokba passzoló SoC most elérhetővé vált kereskedelmi forgalomban, így összes fontos paraméteréről lehullott a lepel.
A Quark D1000-es SoC alapját egy Harvard architektúrára támaszkodó processzormag adja, amely egyetlen szálon képes dolgozni. A CPU mag a hivatalos dokumentáció szerint csak az x86-os utasításkészlet egy bizonyos szeletét támogatja, azaz nem tekinthető teljes értékű x86-os processzornak, ebből fakadóan sem klasszikus x86-os szoftverek, sem pedig klasszikus x86-os operációs rendszer futtatására nem képes. A központi egység x86-os processzorokra írt alkalmazásokat csak úgy tud futtatni, ha azokat a Harvard architektúra sajátosságaihoz igazítják, azaz gyakorlatilag portolják. Az Intel a terméket egyszerűen csak 32-bites processzorként emlegeti, ami ezek után nem is csoda.
A szóban forgó processzormag egyébként 33 MHz-es magórajelen ketyeg, TDP-je pedig mindössze 0,0025 watt. A termék igény esetén akár 1 MHz-es órajelen is működhet, ha a szuper alacsony fogyasztás a cél, így a TDP keret 0,0016 wattra csökkenthető. A 6 x 6 milliméteres lapka formájában érkező D1000-es modell két UART vezérlőt kínál, valamint SPI és I2C támogatással is rendelkezik, sőt, a fedélzetén még 24 GPIO portot biztosító vezérlő is található. A QFN40-es tokozással rendelkező apróság meglehetősen a -40 Celsius foktól +85 Celsius fokig terjedő hőmérséklet-tartományon belül üzemképes.
Az Intel Quark D1000 már elérhető a partnerek számára: a Mouser kínálatában 3,9 dollárba kerül egyetlen ilyen vezérlő, de 1000 darabos rendelés esetén a chipek darabját akár már 2,6 dolláros áron is meg lehet kapni.