Készülnek a javítások az Underworld Ascendanthoz
Az Ultima Underworld „örökösének” tartott játék története szerint a szörnyek atyja és Zeusz nagy ellenfele, Typhon fenyegeti az Abysst, és a mi feladatunk lesz, hogy megállítsuk. Ehhez össze kell gyűjtenünk a játék három, egymással is hadakozó frakciójánál lévő titkokat, hogy összerakva őket miénk legyen a fegyver, mellyel legyőzhetjük Typhont.
A megjelenés nem sikerült túl jól: a Steamen többnyire negatívak az értékelések, a Metacriticen 2.2 pontot sikerült összeszedni a játékosoktól, nem csoda hát, hogy az OtherSide Entertainment külön videót készített, melyben biztosítanak minket arról, hogy ezerrel dolgoznak a javításokon.
Eddig két hotfix érkezett, a harmadik jövő héten várható. Foglalkoznak bennük a lassulásokkal, az összeomlásokkal, fejlődik a játékmenet, például könnyebb lesz kijönni a vízből. Sorra kerül majd a mentési rendszer, a mozgás, a látvány, az MI és a teljesítmény is.
A közösségi finanszírozással készülő indie címeknél nem ritka a problémás kezdés, főleg egy ekkora méretű projektnél, de tényleg rengeteg dolguk lesz a fejlesztőknek. A Kickstarteren 14 ezer támogatójuk volt, most mégis legfeljebb 322 ember játszott egy időben…
Társjátékot kapott a Where the Water Tastes Like Wine
Az általunk is tesztelt, történetközpontú kaland 16 fejezetében számtalan mesét hallhatunk. A most kiadott Where the Water Tastes Like Wine: Fireside Chats új sztorikat ad mindegyikhez.
Ezúttal is az Egyesült Államokban utazgatunk, ahol különböző emberekkel találkozunk, és meghallgatjuk, amit elmondanak nekünk. A Fireside Chats demóként is szolgál az alapjátékhoz, és tartalmazza annak teljes első fejezetét. Ingyenesen érhető el a Steamen.
Korai hozzáférésben az Element: Space
A Sixth Vowel stúdió sci-fi taktikai szerepjátéka az XCOM-ból ismerős rejtőzködést, de szabad mozgást kínál.
A történet egy Mechwarrior-szerű univerzumban játszódik, ahol a földi országok karikatúráiként leírható űrbirodalmakat találunk. A kaland során fontos elem a valós idejű felfedezés, a körökre osztott harc, a meghozandó döntések és az elágazó küldetésrendszer is.
Az early access a játék első felét tartalmazza, a végleges megjelenést 2019 elejére tervezik. Jelenleg nagyjából 6-9 óra, míg a sztori végére érünk, ez 12-15 órára nő majd.
Az Element: Space november 27-ig 33 százalékos kedvezménnyel kapható a Steamen.
Nem kap új kiegészítőt az Enter the Gungeon
A játékot készítő Dodge Roll stúdió a Redditen jelentette be a tervek változását. A fizetős DLC helyett inkább egy végső, nagy frissítésre összpontosítanak, hogy a lehető legjobb állapotba hozzák az alkotást, mielőtt belevágnak következő projektjükbe. Mivel az alapokkal sincsenek megelégedve, nem éri meg tovább fejleszteni, hiszen át kellene alakítani az egészet.
A legutóbbi update, az Advanced Gungeons and Draguns barátságosabbá tette a játékélményt: több lőszert kaptunk, megjelentek a mellékküldetések. A végső patch hoz még cirka húsz új fegyvert, tíz tárgyat és egy karaktert is.
Az Enter the Gungeon jelenleg féláron kapható a Steamen és a Humble Store-ban.
Jövőre jön a Little Misfortune
Ha játszottatok a Fran Bow-val, biztosan nem felejtitek el a fejlesztő Killmonday Games nevét. A stúdió új alkotása, a Little Misfortune ugyanabban a világban játszódik, mint elborult elődje, és hasonlóképpen furcsának ígérkezik.
Egy interaktív történetről van szó, melynek középpontjában a felfedezés és a karakterek állnak. Sötét és édes kaland lesz, komoly következményekkel járó döntési helyzetekkel. A főhős Misfortune Ramirez Hernandez, egy fejlett képzelőerővel rendelkező, nyolc éves kislány, aki az örök boldogságot keresi, hogy ajándékba adhassa a mamájának. Új barátjával, Hang úrral az erdőbe indul, ahol rengeteg rejtély és némi balszerencse vár rá.
A játékmenet lehetőségei között olyasmik is lesznek, mint a zsebtolvajlás, vagy a különböző állatkák (kutya, hal, farkas, kraken, macska, róka) simogatása.
A Little Misfortune 2019 első negyedévében érkezik, a steames oldal már él.
Éles verziót kap a Maia
Simor Roth űrkolónia-szimulátora hat éve készül. A jelenlegi korai hozzáféréses változat a legutóbbi frissítés óta gyakorlatilag a végleges játék, megvan benne a tanulómód, a kampány és procedurálisan generált sandbox mód is.
Roth további update-eket tervez, és nem lesznek fizetős DLC-k. Az éles verziós Maia november 23-án érkezik, az early access jelenleg 15 százalékos kedvezménnyel kapható a Steamen.
Szeretnél alakváltó nyomozó lenni?
A The Shapeshifting Detective egy élőszereplős, természetfeletti elemeket is tartalmazó nyomozósdi. A történet szerint megöltek egy fiatal nőt, karakterünk pedig a gyilkos után való kutatás során bárkivé átalakulhat, új párbeszédopciókat és nyomokat nyitva meg ezzel.
A tettest minden alkalommal véletlenszerűen választja ki a rendszer. Ha rossz időben utánozzuk a rossz személyt, gyanússá válhatunk, tehát érdemes jól odafigyelni minden beszélgetésre.
A The Shapeshifting Detective a Steamen és a Humble Store-ban vásárolható meg.
Madár a gördeszkán
A SkateBIRDben egy aprócska deszkán ügyeskedhetünk egy icipici, ceruzákból, radírokból és hasonló irodaszerekből álló pályán.
A történet alapja az, hogy fel akarjuk vidítani barátunkat, az ex-gördeszkást, aki utálja jelenlegi munkáját. Ahogy egyre profibbá válunk, több rajongónk lesz, barátokat szerzünk, sőt, rendezvényeket is vezethetünk. A fő cél azonban mindig az marad, hogy mi legyünk a legjobb gördeszkázó madár.
A SkateBIRD pontos megjelenési dátuma még nem ismert, de steames oldala már van.
Remek móka a Sonic Robo Blast 2 Kart
A játék technikailag egy Doom-mod, mely egyben önálló alkalmazás. Teljes online lehetőséget, beépített szerverkeresőt tartalmaz, de támogatja az egyszemélyes időfutamokat is. Helyi multiplayerben négyen, online 16-an versenyezhetünk együtt.
A Sonic Robo Blast 2 Kart ingyenesen tölthető le.





























