Az idén februárban útnak indult szonda a képek készítése idején 77 millió kilométerre volt csillagunktól, ami nagyjából a fele a Föld és a Nap távolságának. Ezzel a most közzétett képek a legközelibb napfotók, amik valaha készültek. És ez még csak a kezdet, hiszen az űrszonda útja során egyre közelebb merészkedik csillagunkhoz, míg végül 42 millió kilométeres közelségig jut.

A küldetés azonban már első napközelsége alkalmából is új eredményeket szállított, amire nem is számítottak a kutatók. A szonda miniatűr kitöréseket, a kutatók által „tábortüzeknek” nevezett apró struktúrákat detektált a felszín közelében. A szonda hat teleszkópot vitt magával, amelyek a Napot és annak környékét vizsgálják a távolból, illetve négy olyan eszközzel is fel van szerelve, amelyek a szonda körüli környezetet monitorozzák, új információkat gyűjtve a napszél (a Napból kiinduló töltött részecskék) jellegéről és formálódásáról.

Galéria megnyitása

A Solar Orbiter műszereinek köszönhetően minden eddigi távcsőnél részletesebb képeket készít a Nap felszínéről, aminek hozadéka már most, az első képek kapcsán is világos. Az extrém ultraibolya kamera (EUI) által elcsípett szoláris tábortüzek a kutatók szerint a flerek kisebb méretű rokonai lehetnek, amelyek gyakorlatilag folyamatosan mindenütt jelen vannak a felszínen, szemben a naptevékenység látványosabb, nagyobb méretű jelenségeivel.

Galéria megnyitása

Az egyelőre nem világos, hogy valóban miniatűr flerekről van szó, vagy esetleg valamilyen más mechanizmus áll ezek kialakulása mögött. Azzal kapcsolatban azonban máris formálódnak az elméletek, hogy hogyan járulhatnak hozzá ezek a tábortüzek a Nap egyik rejtélyes jelenségéhez, a korona felhevüléséhez. A korona a Nap légkörének külső rétege, amely sok millió kilométerre nyúlik ki az űrbe. Ami meglepő, hogy forróbb, mint a csillag felszíne: míg a felszín 5500 °C körüli, a korona hőmérséklete több mint egymillió Celsius-fok. Hogy ez hogyan lehetséges, azzal kapcsolatban több évtizednyi kutatás után is csak találgatnak a szakértők. Elképzelhető, hogy a most felfedezett tábortüzek közelebb vihetnek a megoldáshoz.

A többi műszer első érdekes adatai egyelőre még váratnak magukra, ami nem is csoda, hiszen a küldetés legelején járunk. A kutatók nagy izgalommal várják a PHI nevű eszköz mérési eredményeit, amely a Nap felszínének mágneses erővonalait fogja eddig példátlan részletességgel feltérképezni. Ez a műszer különösen a Nap aktív régióira koncentrál majd, annak reményében, hogy az új információk révén kiderülhet, hogyan képződnek a flerek és a többi naptevékenységi jelenség.

Galéria megnyitása

A Nap jelenleg 11 éves ciklusa minimumán jár, vagyis a naptevékenység nagyon mérsékelt. Ez azonban a következő években, ahogy a Solar Orbiter egyre közelebb kerül csillagunkhoz, változni fog. A szonda ráadásul útja során kilép a Föld pályasíkjából, így olyan szögből fogja látni a Napot, amire még sosem volt lehetőség. Ez a poláris régiók megfigyelése mellett azt is lehetővé teheti, hogy a Földről nem látható aktív régiókat is tanulmányozzon.

A szakértők nagy reményeket fűznek a Solar Orbiter műszeregyüttesének közös eredményeihez. Ahogy mondják, a PHI képes lesz megfigyelni a felszín mágneses erővonalait, miközben az EUI az ezek nyomán kialakuló struktúrákat tanulmányozza a koronában. A szonda saját környezetét vizsgáló műszerek pedig érzékelni tudják, ahogy megnyíló erővonalak és a napszél részecskéi elérik az űreszközt. Ilyen módon remélhetőleg rekonstruálható lehet, hogy egy adott pillanatban honnan indultak ki a részecskék, és hogy milyen fizikai folyamatok vezetnek a napszél formálódásához.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
lucskossnyillass
lucskossnyillass
2020. júl. 19. 16:14
#2

Gondolom ezt a hoax -t is sokan bevették. Gyerekeknek télapó, felnőtteknek az űrutazás. Mindenkinek meg van a saját meséje.

manbali82
manbali82
2020. júl. 20. 6:49

@lucskossnyillass csináltál még1 accot hogy tudd magad likeolni? te retardált barom, szóval szted amit akár egy "mezei" csillagvizsgálóban a saját szemeddel megnézhetsz, az is hoax?!... ennyire IQ light embert

Meteoreso
Meteoreso
2020. júl. 18. 20:33
#1

600 fokon működik a kicsike.

Nem nem ne keverjétek 600 watt az az NV kártya :D

ianbrenner
ianbrenner
2020. júl. 23. 9:48

@Meteoreso Legalább szellemes volnál! De  ez az izzadságszagú hozzászólás nagyon kínos volt.

Vissza az oldal tetejére