Ilyen lehet a Huawei P40

Szaklap kezébe került egy P40 prototípus, így azt már tudjuk, milyen lehet a külső dizájn.

Ilyen lehet a Huawei P40

A Huawei március 26-án fogja hivatalosan bejelenteni a P40 szériát, legalábbis a felsőkategóriás modelleket, hiszen a P40 Lite-ról már lehullott a lepel (1, 2). Viszont a DigitalTrends szaklapnak sikerült szert tennie egy prototípusra, ami alapján azt már most láthatjuk, hogy a külső milyen formavilággal rendelkezhet.

A DigitalTrends csak megfogdoshatta idő előtt a készüléket, be nem kapcsolhatta, és így igazából a paraméterei sem derült fény az eszköznek, csak azt tudhatjuk, hogy milyen lesz a megjelenése. A korai renderektől egy kicsit eltér a fotókon szereplő készülék. A hátlapon a kamerák egy vékony sávban helyezkednek el, nincs akkora kiemelkedő sziget, mint a korábbi képeken.

Galéria megnyitása

A beszámoló szerint a P40 aránylag hasonló méretű lesz, mint a P30 Pro volt, minimális lesz a kettő eszköz között a méretbeli differencia. A burkolat kulcsfontosságú részei íveltek, ezáltal nagyon komfortosan fekszik majd a felhasználó tenyerében az okostelefon. A sarkak is nagy odafigyeléssel, gondosan lettek kialakítva.

A hátlap üveges és rendkívül magas fényű befejezést kapott. Ezt a fényképek annyira nem adják vissza, de állítólag látványos lesz fényben az okostelefon burkolata. A kereten nincs 3,5 milliméteres csatlakozó, sajnos a Huawei is egyre sűrűbben feledkezik meg erről az aljzatról. Az USB természetesen C-típusú a kialakítását tekintve. És a kereten több antennacsík is húzódik, valamint alul ott van a hangszóró számára a kimenet, és biztosított a bekapcsoló gomb, valamint a hangerőszabályzók is, melyek a Mate 30 Próról már egyébként lemaradtak.

Galéria megnyitása

A hátlapon még nem a végleges feliratok olvashatóak, de a kamera mellett elképzelhető, hogy már a rendes specifikáció szerepel. Ez alapján az eszköz 16 és 80 milliméter (ekv. 35 mm) közötti gyújtótávval dolgozik majd. Ebben csak az a furcsa, hogy a Huawei korábbi periszkópos kamerája még 100 milliméteres gyújtótávval dolgozott, márpedig azt jól lehet látni, hogy az alsó kamera itt is periszkópos. Elvileg lesz egyébként egy 52 MPixeles főkamera, és ehhez csatlakozik még egy 40, valamint egy 8 megapixeles egység, amelyek közül az utóbbi lesz a zoomolásra kihegyezve. Végül egy 3D ToF érzékelő zárja a sort, ami itt több lehetőséggel is szolgál majd.

Galéria megnyitása

A Huawei P40 Pro a kamererendszerét tekintve még jobb lesz majd, mint a P40. Azt a modellt is sikerült már lencsevégre kapni, de más körülmények között, és egy olyan tokban volt, ami takarta a kameramodult a hátlapon. De nem kell már túlzottan sokat várni arra, hogy végre mind a kettő okostelefon bemutatkozzon.

Ezek a készülékek az Android 10 operációs rendszerrel fognak befutni, amire a Google szolgáltatásaitól mentes Emotion UI 10 lesz ráhúzva. És a Kirin 990 rendszerchip hajtja majd meg őket. Feltételezhetően 5G támogatással együtt fognak befutni a készülékek a Párizsban megrendezésre kerülő bemutatón. A Mate 30 széria Európát eléggé elkerülte, illetve szerényen érintette, a P40 esetében azonban már más lesz a helyzet, ezt előre láthatólag már ugyanúgy el lehet majd érni, mint korábban a P30 generációt.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap