Az NGC 2525 nevű spirálgalaxis 70 millió fényévre van tőlünk, így mivel se túl közel, se túl távol nincs (galaktikus lépétékben), ideális terepet jelent a táguló univerzum tanulmányozására. Ennek fontos eszközét jelenti a szupernóvák egyik típusa: az úgynevezett Ia szupernóvák kettős vagy többes rendszerekben keringő fehér törpék robbanásaival képződnek. A robbanás egyrészt akkor következhet be, amikor két fehér törpe ütközik, másrészt amikor egy ilyen égitest kritikus mennyiségű anyagot szívott el egy másik, Naphoz hasonló csillagtól.
Az ezt követő robbanás nagyon jellegzetes: a csillag először gyorsan fényesedni kezd, pár hét alatt érve el fényessége csúcsát, majd hónapok vagy évek alatt elhalványul. Ezeknek a robbanásoknak nagyobb fontos szerepük van a kozmikus távolságmérésben, ugyanis az elfogadott elméletek szerint a robbanásban részt vevő anyag mennyisége mindig hasonló (néhány, újabban talált kivételtől eltekintve), így a robbanás maximális abszolút fényessége is megegyezik. Ami azt jelenti, hogy a relatív, általunk észlelt fényességből pontosan meg lehet határozni az égitest távolságát, ami nagyon fontos adat a táguló univerzum vizsgálatához.
2018 elején egy ilyen szupernóvát észleltek a szakértők az NGC 2525-ben. A 2018gv katalógusjelű eseményt a Hubble a következő év során több mint egy tucatszor figyelte meg, most pedig közzétették az ezen felvételekből összefűzött videót. A felvételen tehát egy év megfigyelései láthatók egy 1,4 naptömegű, a Földnek megfelelő térfogatba összesűrített égitest megsemmisüléséről. Ezen év során a robbanásban nagyjából annyi energia szabadult fel, mint amit a Nap teljes élettartama során összesen kisugároz majd.
A hasonló szupernóvák megfigyelései vezették rá a kutatókat arra, hogy az univerzum gyorsulva tágul, aminek nyomán 1998-ban megszületett az a teória, miszerint a sötét energia állhat a gyorsulás hátterében. Az ezt megalapozó észlelési adatok többek közt Adam Riess kutatócsoportjának köszönhetők, akik a mostani szupernóvát is vizsgálták több más hasonló jelenséggel együtt.
Magát a szupernóvát egyébként Koichi Itagaki amatőrcsillagász fedezte fel, aki rögtön riadóztatta a nagyobb távcsövek üzemeltetőit. A Hubble esetében beletelt egy pár hétbe, mire be tudott kapcsolódni a megfigyelésekbe (egy űrtávcső esetében az átállás mindig sokkal lassabban megy), de a következő évben, ahogy láthatjuk, rendszerese monitorozta a robbanás kibontakozását.
A Hubble különösen alkalmas a hasonló a megfigyelésekre, mivel rendkívül stabil körülmények között működik, így az eredmények könnyebben összevethetők. Ráadásul az ultraibolya és az infravörös tartományban is érzékeny, amiket a földi felszínről a légkör elnyelő hatása miatt képtelenség lenne ilyen részletességgel vizsgálni.
