Így fest a GeForce RTX 2080 Super kínálat

A partnerek kitettek magukért, ugyanis bőséges választékot tettek le az asztalra, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb modellt.

Így fest a GeForce RTX 2080 Super kínálat

A GeForce RTX Super sorozatának két tagja, a GeForce RTX 2060 Super és a GeForce RTX 2070 Super már megjelent kereskedelmi forgalomban, így a gyártók megoldásait is összesítettük mindkét modell esetében. Előbbiről itt, utóbbiról pedig itt olvasható az ide vonatkozó hírünk. A GeForce RTX Super sorozat bejelentésekor azonban egy harmadik modell is bemutatkozott, amely a GeForce RTX 2080 Super típusjelzést viseli, megjelenésére azonban csak július 23-án, azaz nemrégiben került sor. Az új modell legfontosabb tulajdonságait korábbi hírünkben összegeztük, most azonban eljött az idő arra is, hogy szemügyre vegyük az Nvidia AIB partnereinek kínálatát.

A lenti összesítésből érdemes kiemelni az MSI hibrid hűtéssel ellátott megoldását, amely levegővel és folyadékkal gondoskodik a melegedő komponensek hűvösen tartásáról. A legkomolyabb tuningot mégsem ez a modell, hanem az ASUS ROG Strix GeForce® RTX 2080 SUPER™ OC edition (O8G) kapta, amelynél OC módban 1680 MHz-es alap- és 1890 MHz-es GPU Boost átlag-órajel van érvényben. A kínálatban van egy érdekesség is, amely a PNY műhelyében készült, ez pedig nem más, mint a PNY GeForce® RTX 2080 Super™ 8GB XLR8 Gaming Overclocked Edition, amelynél a gyártói weboldal szerint referencia órajelek vannak érvényben, hiába kapta meg az „Overclocked Edition” jelzőt. Alighanem elírásról van szó – amennyiben korrigálják, úgy mi is korrigálni fogjuk a táblázatot.

No de koncentráljunk inkább hírünk főszereplőire, az RTX 2080 Super videokártyákra. Íme, a felhozatal:

ASUS

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

EVGA

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Gainward

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Galax

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Gigabyte

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Inno3D

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

KFA2

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

MSI

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Palit

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

 

PNY

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Zotac

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Ahogy az lenni szokott, egyelőre még csak kevés modell érhető el ténylegesen kereskedelmi forgalomban. Kínálatunkban jelenleg négyféle GeForce RTX 2080 Super közül lehet választani, amelyek közül a legolcsóbb 244 390 forint, a legdrágább pedig 273 990 forintba kerül. A teljes palettát itt találják az érdeklődők.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap