Az eredetileg a trópusokon őshonos, de napjainkban világszerte egyre gyorsabban elterjedő ázsiai tigrisszúnyogok egy amerikai vizsgálat szerint elképesztően jól alkalmazkodnak új élőhelyeikhez. Például képesek arra, hogy szunnyadó petéket rakjanak le, amelyek az északi területek hideg teleit is túlélik, majd ha melegedni kezd az idő, szépen kikelnek, „átmentve” a népességet a következő szezonra is.
Az Aedes albopictust Európában először 1979-ben, az Egyesült Államokban pedig először 1983-ban észlelték. A faj először valószínűleg teherhajókkal érkezhetett a kontinensekre, ahol aztán elég hamar megvetette a lábát, és mivel gyorsan adaptálódik, egyre több országban bukkan fel. Míg rokona, az egyiptomi csípőszúnyog több esetben terjeszt betegségeket, az ázsiai tigrisszúnyogok is hordozhatnak az emberre veszélyes kórokozókat, így például sárgalázat, agyvalógyulladást, dengue-lázat vagy zika-lázat okozhatnak.
A hasonló, meleg éghajlatról származó rovarok kapcsán mindig nagy kérdés, hogy hogyan birkóznak meg az északibb vidékek hideg teleivel. Az Európa partvidéki területein évszázadokkal korábban elterjedt, szintén trópusi eredetű egyiptomi csípőszúnyogokról a szakértők egy ideje már tudják, hogy képesek áttelelő petéket lerakni. Vagyis ha 10 ºC alá csökken a hőmérséklet, a nőstények leraknak egy utolsó adag petét, amelyek azonban nem kezdenek kifejlődni, hanem megvárják a tavaszt, és csak akkor kelnek ki.
Mint a mostani vizsgálatból kiderült, erre a mutatványra a hűvösebb vidékeken csak pár évtizede elterjedt tigirisszúnyogok is képesek. Ha az idő hűlni kezd, ezek is leraknak még egy utolsó adag petét, amelyek aztán csak tavasszal indulnak fejlődésnek, amikor az idő melegedni, a nappalok pedig hosszabbodni kezdenek.
A vizsgálatot végző szakértők arra voltak kíváncsiak, hogy milyen eltérések akadnak a melegebb éghajlatokon élő szúnyogok, és az északi populációk tagjai között, így különböző élőhelyekről gyűjtöttek petéket és lárvákat. Ezeket aztán pár generáción át a laborban szaporították, majd a tél kezdete előtt az Egyesült Államok különböző részein helyeztek ki belőlük petéket. A tavasz beköszöntével aztán visszatértek ezekre a helyekre, és megnézték, kikeltek-e a szúnyogok.
Az egyetlen jó hírnek az bizonyult, hogy az északi Wisconsin vonalán túl sem a délről, sem az északról származó szúnyogok nem élték túl a telet. Ennél délebbre azonban mind a melegebb, mind a hidegebb vidékről származó petékből keltek ki szúnyogok, bár az északabbra eső területeken több északi pete maradt életképes a tél elmúltával. Pennsylvaniában, a faj legészakabbra eső rendszeres elterjedési területén az északi eredetű peték háromnegyede kelt ki a tél végén, míg a déli petéknek csak a harmada maradt életképes.
Mindez a szakértők szerint azt jelzi, hogy az ázsiai tigrisszúnyogok evolúciós szempontból elképesztő sebességgel alkalmazkodnak a hidegebb éghajlatú élőhelyekhez. És az alapján, amit az elmúlt 30 évben elértek, gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a következő évtizedekben még északabbra jutnak, egyre nagyobb emberi populációkat téve ki az általuk potenciálisan hordozott betegségek veszélyének.
