Az Apple MacBook Pro kínálata idén a jelek szerint kétszer is frissülhet: első körben az M5 Pro és az M5 Max típusú SoC egységek köré épülő modellek jelenhetnek meg, majd az év vége felé az M6 alapú példányok is előkerülhetnek a kalapból. Ez elsőre hihetetlennek tűnhet, hiszen egy éven belül két frissítés kissé soknak tűnhet, de volt már ilyesmire példa, gondoljunk csak a 2023-as esztendőre, amikor januárban megjelentek az M2 Pro és az M2 Max modellek, majd 2023 októberében az M3 Pro és az M3 Max alapú verziók is tiszteletüket tették a piacon.
Jöhetnek az M5 és az M6 alapú MacBook Prók
Az M5 Pro és az M5 Max alapú modellek 14 hüvelykes és 16 hüvelykes képátlóval érkezhetnek, dizájn terén viszont a már megszokott formavilágot képviselheti, ami lényegében 2021 óta változatlan. Az új notebookok megnövelt CPU-, iGPU-, illetve NPU-teljesítményt kínálhatnak, az viszont egyelőre nem derült ki, pontosan milyen paraméterekkel rendelkeznek majd. Egyes pletykálók szerint az újdonságok már akár idén januárban bemutatkozhatnak, de a Bloomberg forrásai erről nem tudnak, szerintük valamikor az év első felében kerülhet sor a rajtra, de hogy pontosan mikor, arról nem esett szó.
2026 vége felé érkezhetnek az OLED panellel ellátott MacBook Pro notebookok is, azok viszont dizájn terén is tartogatnak majd némi újítást. Az OLED panel érintő támogatással érkezhet, valamint felvértezhetik Dynamic Island funkcionalitással is, maguk a noteszgépek pedig a jelenleginél vékonyabb kivitelben érkezhetnek és beépített 4G/5G modemmel is felvértezhetik őket. A kínálat M6 Pro és M6 Max alapú modellekből állhat.
A MacBook és a MacBook Air széria is kaphat frissítéseket idén
Az olcsó MacBook, ami elsőként használhat iPhone sorozatú SoC egységet, valamikor az idei év folyamán rajtolhat el, és azt az űrt töltheti be a kínálatban, ami az Intel processzorral szerelt 12 hüvelykes modell kivezetésével keletkezett még 2019 júliusában. A költséghatékony újdonság 12,9 hüvelykes képátlójú kijelzőt kaphat, amit az iPhone 16 Pro fedélzetéről már ismerős A18 Pro SoC egység hajthat meg, ha pontosak az értesülések. Ez a SoC hat processzormaggal és hat iGPU maggal rendelkezik, teljesítménye pedig az M1-es SoC szintjén helyezkedik el, azaz belépőszintű megoldásról lehet szó, ami 699 dolláros vagy 799 dolláros áron rajtolhat el. Az újdonság egyúttal a régi, M1 alapú MacBook Air szerepét is átveheti, ami még mindig kapható, méghozzá 599 dolláros áron.
MacBook Air fronton az M5-ös SoC bevetésére számíthatunk idén áprilisban, méghozzá mind a 13 hüvelykes, mint pedig a 15 hüvelykes modell esetében. A szokásos dizájn elvileg nem változik, vagyis csak a belső frissül, a külsőhöz ezúttal nem nyúlnak.